- A láncfűrész olyan találmány, amelynek eredeti céljától ma már kiráz a hideg.
- Amit most barkácseszközként ismerünk, egykor egészen más helyen használtak.
- Nehéz elhinni, de ez az eszköz valaha életeket mentett – a múltját megismerve soha többé nem nézel ugyanúgy erre a tárgyra.
A történet egészen 1785-ig nyúlik vissza, amikor két skót orvos, John Aitken és James Jeffray megalkotta az első „rugalmas fűrészt”. Elsőre talán sokkoló, mégis fontos megérteni: akkoriban a szülés gyakran életveszélyes volt.
Életmentő láncfűrész?
Bár sokan úgy gondolják, hogy a császármetszés neve és eredete Julius Caesar nevéhez köthető – amit az angol Caesarean section kifejezés is sugall –, valójában ez a beavatkozás csak a 19. század végére vált viszonylag biztonságossá. Korábban rendkívül kockázatosnak számított: például 1865-ben Angliában az ilyen műtéten átesett nők 85 százaléka meghalt fertőzések, súlyos vérveszteség következtében.
Amikor egy baba elakadt a szülőcsatornában, az orvosok kénytelenek voltak szimfiziotómiát – vagyis a szeméremízület (symphysis pubis) szétválasztását – alkalmazni, amelyhez egy, a láncfűrészhez hasonló eszköz szolgált.
A szimfiziotómia egy rendkívül drasztikus beavatkozás volt, amelynek során
gyakorlatilag megnövelték a medence tágasságát, hogy a baba könnyebben áthaladhasson a szülőcsatornán.
A módszer kidolgozását a 16. század végén dolgozó francia sebészhez, Séverin Pineau kötik. Pineau egyébként az első modern szülészeti-nőgyógyászati tankönyv szerzője is volt, amelyben meglepően nyíltan írt a szüzességről, a fogantatásról, a terhességről és a szülés anatómiai részleteiről – olyannyira, hogy egyes példányait a korabeli hatóságok elkobozták.
Ez is érdekelhet: A világ első nőgyógyásza maga is nő volt – ráadásul a sötét középkorban
A szimfiziotómiát sok esetben már akkor végezték el, amikor az anya életét nem lehetett megmenteni, és kizárólag a baba túlélésére koncentráltak. Másképp fogalmazva: az eszköz célja (a horrorfilmes klisékkel ellentétben) nem a fájdalom okozása volt, hanem épp ellenkezőleg, az anya, még inkább a gyermek életének megmentése.
Egy hátborzongató, mégis fontos innováció
A később oszteotómnak nevezett eszközt fejlesztette tovább Bernhard Heine a 19. század elején. Ez a szerkezet már egy apró, láncszerű pengével működött, amelyet kézzel hajtottak.
Bár ma már nehéz elképzelni, ez akkoriban komoly orvosi áttörésnek számított. Sőt, a szakmai lap, The Lancet is beszámolt róla, kiemelve, hogy a szerkezet pontosabb és hatékonyabb volt, mint a korábbi eszközök.
Oszteotóm – Innen indult minden: a láncfűrész hátborzongató orvosi múltja. (Forrás: Wikipedia.org)
Emellett fontos hangsúlyozni. hogy a segítő szándék ellenére ezek az eljárások rendkívül fájdalmasak és kockázatosak voltak. Nem véletlen tehát, hogy az orvostudomány fejlődésével fokozatosan háttérbe szorultak.
A modern orvoslás mindent megváltoztatott
Szerencsére ma már egészen más a helyzet. A császármetszés fejlődése, a higiéniai körülmények javulása és az orvosi technológia előrelépése mind hozzájárultak ahhoz, hogy a szülés jóval biztonságosabb legyen. Ennek köszönhetően a láncfűrész „orvosi karrierje” hamar véget ért. Ugyanakkor a drótfűrészt a sebészetben még ma is alkalmazzák, például amputációk vagy koponyaműtétek során.
Kapcsolódó: A császármetszés anyja férfiként kényszerült élni
Érdekes módon a favágásra használt láncfűrész ötlete is ebből az orvosi eszközből nőtt ki, még ha a pontos eredete nem is teljesen tisztázott – több, egymással versengő találmány is szerepet játszott a fejlődésében.
Hogyan lett a láncfűrész erdei szerszám?
A láncfűrész mai formája csak jóval később, a 20. század elején alakult ki. Az első ilyen jellegű, oszteotóm ihlette szerkezetet 1905-ben szabadalmaztatták, azonban ez még nem volt hordozható. Először ipari célokra kezdték használni: hatalmas fák kivágására és faanyag feldolgozására.
Az áttörést Andreas Stihl hozta el, aki az 1920-as években megalkotta az első valóban mobilis, kifejezetten favágásra tervezett elektromos láncfűrészt,
majd benzinmotoros változatát. Igaz, ezek még olyan nehezek voltak, hogy két ember kellett a működtetésükhöz.
Kapcsolódó: Szívből jövő mesevilág – Varga Norbert láncfűrészes fafaragó
A láncfűrészek csak a második világháború után váltak könnyebbé és praktikusabbá – így jutottunk el a ma ismert, egykezes változatokhoz.
Ugyan ma már a láncfűrész egyet jelent a fakivágással és barkácsolással, mit megtudhattuk a története egészen másról szól. Egy olyan korról, amikor az orvosok szó szerint élet-halál kérdésében hoztak döntéseket – gyakran brutális eszközökkel. És talán épp ezért emlékeztet minket arra, milyen hatalmas utat tett meg az orvostudomány.
Ez is érdekelhet: A női test új szövetségese: mit tud a femtech?
Kiemelt kép: Canva
