- Sokszor hajlamosak vagyunk mások igényeit a magunkéi elé helyezni.
- Az úgynevezett Bambi-reflex különösen a nőkre jellemző.
- Mutatjuk, hogy mely helyzetek hívják elő leggyakrabban.
Például egy barátod megkérdezi tőled, elmész-e vele moziba, mert van egy szabad jegye, te viszont szívesebben pihennél inkább aznap este. A válasz tehát egy határozott „nem” lenne, azonban nem mered ezt megmondani, mert nem szeretnéd egyedül hagyni a barátodat.
Még a végén megharagszik rád!
Ismerősek az ilyen, és ehhez hasonló helyzetek? Akkor lehet, hogy te is hajlamos vagy feladni az igényeidet, és mások kedvében járni.
Különösen a nőkre jellemző az alárendelődés
Sokan vagyunk így ezzel, különösen a nők, még akkor is, ha nem vagyunk tudatában.
Nehezen mondunk nemet, még ha az ösztöneink azt súgják is.
Inkább figyelmen kívül hagyjuk a saját szükségleteinket, mintsem hogy kockáztassuk, hogy valakit felbosszantunk. A pszichológusok szerint az ilyen viselkedés mögött mélyebb ok állhat, nevezetesen a Bambi-reflex.
A kifejezés némi magyarázatra szorul. Lássuk csak! Szélsőséges helyzetekben az idegrendszerünk négyféleképpen reagálhat:
- „Harcolj!”– azaz csatába indulunk.
- „Menekülj!” –azaz jobbnak látjuk elfutni.
- „Ne mozdulj!” –azaz lefagyunk, ledermedünk.
- „Szempillákat le!”– azaz megadjuk magunkat.
Ez utóbbi a Bambi-reflex, a legpasszívabb reakció. Tudattalanul igyekszünk lecsillapítani a potenciális fenyegetést azzal, hogy megadjuk magunkat, azaz alárendelődünk, így próbáljuk megőrizni a békét, és elkerülni a konfliktust. Ez a válasz gyakran a mások kedvében járás hajlamában nyilvánul meg, ami általában gyerekkorban berögzült stratégia.
4 helyzet, ami aktiválja Bambi-reflexet
A szakemberek négy olyan helyzetet említenek, amelyek gyakran előhívják a Bambi-reflexet:
1. Konfliktuskerülés
A traumareakció elsődleges célja az önvédelem – vélik. A gyerekek pedig gyakran úgy próbálják megvédeni magukat, hogy jó magaviselettel kerülik el a konfliktusokat. Mert ha rosszul viselkednek, az büntetést vonhat maga után. Tehát, ha a gyerekek megtanulják, hogy „jógyereknek” lenni kevesebb összeütközéshez vezet, akkor ezt a taktikát felnőttként is magukkal viszik.
Mihez vezethet ez? Egyrészt folyamatosan kesztyűs kézzel bánunk másokkal, még olyan helyzetekben is, amikor ez egyáltalán nem lenne indokolt. Másrészt pedig nem mutatjuk ki az érzelmeinket, nem áruljuk el őket, mert félünk a kirekesztéstől.
Kapcsolódó: Így mondhatunk könnyen nemet, ha zárkózottak vagyunk
2. A szülők igényeinek előtérbe helyezése
A pszichológusok azt is hangsúlyozzák: minden gyereknek valamilyen mértékben reagálnia kell a legbensőbb szükségleteire, egyszerűen azért hogy a szülők lássák és megérthessék azokat. Ha például egy csecsemőnek fájdalmai vannak, valószínűleg gyorsan rá fog jönni, hogy a sírással fel tudja kelteni az édesanyja figyelmét.
De mi van akkor, ha a szülő nem akarja kielégíteni a gyereke szükségleteit?
Ha minden alkalommal megbünteti, ha nem azt teszi, amit ő szeretne? A gyermekre hosszú távon hatással lesz ez a tapasztalat, előbb-utóbb elhallgat, és legközelebb már nem kezd el sírni.
Ha egy anya vagy apa ridegen bánik a gyerekével, nem nyugtatja meg, nem éri el, hogy a kicsi jól érezze magát, akkor a gyermek ezt örökre megtanulja. A dolog valószínűleg a visszájára fordul, azaz a gyerek fog mindent megtenni azért, hogy a szülő szükségleteit kielégítse. Az elutasítás az egyik legtraumatikusabb élmény, amit a gyerekek átélhetnek!
Ha a szülők ridegen bánnak a gyerekkel, azt örökre megtanulja (Fotó: Getty Images)
3. Bizonytalan környezet
Az agyunk imádja a kiszámíthatóságot, hangsúlyozzák a pszichológusok. Legnagyobb ellensége az az ismeretlen helyzet, amikor nem tudja megjósolni a dolgokat. Egyes gyerekek éppen azért vállalják a közvetítő szerepét a családi konfliktusokban, mert ez elősegíti a kibékülést, és a helyzet végre kiszámíthatóvá, biztonságossá válik.
Kapcsolódó: 6 mondat, ami jobbá tehet bármilyen szülő-gyerek kapcsolatot
Később, az életben ez a szerep tovább fejlődhet. Például, ha a kamasz az osztály bohóca lesz, hogy elterelje a figyelmet a kellemetlen vagy „veszélyes” témákról, és így biztonságosabbá tegye a helyzetet. Felnőttként valószínűleg majd gyakran vállal felelősséget olyasmiért, ami nem is az ő hibája, vagy bocsánatot kérhet, pedig nem is tett semmi rosszat. Mindezt a béke fenntartása érdekében.
4. Külső megerősítés
Amikor felnőttként megbántanak minket, és aztán a másik minket hibáztat a helyzetért, az meglehetősen kellemetlen. Gondoljunk bele, mennyivel rosszabb lehet ez egy gyerek számára, aki még nem annyira biztos önmagában?
Képzeljünk el például egy ötévest, aki hisztizik, mert elveszítette a plüssállatkáját. Talán nem tűnik nagy ügynek, de a gyerek szemszögéből nagyon is az. Ha ilyenkor a szülő szeretettel és megértéssel reagál, azt az érzést keltve a gyerekben, hogy az érzelmei helyénvalóak. A kisgyerek tehát elfogadottnak és biztonságban érzi magát.
Ha azonban az lesz a benyomása, hogy túlreagálta a dolgot, az túlterhelő és zavaró lehet.
Akkor a gyerek azt tanulja meg, hogy az ő érzései rosszak, ez pedig oda vezethet, hogy felnőttként nehézséget okoz majd neki a saját érzéseinek felvállalása, és folyamatosan megerősítést keres.
Felismered magad e tipikus Bambi-reflex viselkedések közül egyben vagy akár többen? Akkor a dolgod most az, hogy először is tisztába jöjj a megfelelési hajlamoddal. De ha úgy érzed, egyedül nem tudsz előre lépni a hajlamot kiváltó mögöttes problémákkal, feltétlenül kérj segítséget pszichológustól vagy terapeutától!
Kapcsolódó: 5 árulkodó jel, hogy mások elvárásai szerint élsz
Kiemelt kép: Getty Images
