Elzát sok-sok éve ismerem, amikor a modellkarrierünk során egymásba botlottunk, én ifjú leányzó, ő pedig még gyerek volt. Azonnal lenyűgözött a humorával, azzal, hogy a legfaramucibb helyzetekben is megtalálta a nevetnivalót, és soha nem engedett a kedvességből. Nekem, aki szeretek morogni, ő olyan volt, mint a kora reggeli nyári napsugár. Mindig üde, friss, fényes, mindig meleg, de sosem perzselő.
Morcsányi Elza ma a tematikus fővárosi séták egyik legnépszerűbb vezetője, három helytörténeti könyv szerzője, aki, ha kell történelemórát, ha kell stand-upot tart, a lényeg, hogy a célját elérje. A cél pedig, hogy mindenki olyan csodálatosnak lássa Budapestet, amilyennek ő látja.
Budapesten születtél, de rengeteget utaztál mindenfelé. Meg tudnád fogalmazni, rá tudnál mutatni arra, miben rejlik Budapest sajátos varázsa, bája, ami megkülönbözteti a többi európai nagyvárostól?
Amikor még amerikai turistákat vezettem, mindig azt mondtam nekik Budapestről, hogy a város sok száz év autonómiájának a hiányát pótolta be a 19. század végén, villámgyorsan és hirtelen – ez adja a különlegességét. 1875 és 1900 között megtriplázta a lakosságát és megkétszerezte az épületeinek a számát.
Ezt még Szingapúr sem tudta felülmúlni 1980 és 2000 között, ahol akkor szintén volt egy hasonló, robbanásszerű fejlődés. Az utazásaim során pont emiatt nálam valahogy Szingapúr került párhuzamba a magyar fővárossal.
Szóval rendkívül izgalmas, hogyan megy át egy város egy ilyen teljes metamorfózison. Persze Bécs vagy Párizs is megcsinálta a 19. században, hogy levetette a kis középkori tojáshéját, és ripsz-ropsz, kinőtt az a városkép, ami ma fogadja a turistákat
De valahogy Budapesten koncentrálódott a boldog békeidők Európájának ez az „előre menni akarása”, és akkoriban tényleg tódultak ide Európából az emberek, hisz volt valami hihetetlen izgalmas errefelé a levegőben. És ez az érzés, hangulat, ami olyan volt, mint egy évekig ledugaszolt, majd felrázott és hirtelen kirobbant pezsgő habja, máig hatással van a városra.
Elzával Budán interjúztunk. Hol máshol?!
Székelyföldi gyerekként bennem két párhuzamos kép élt Budapestről, mindkettő az olvasmányaimból. Az egyik Sebők Zsigmond Mackó úr Budapesten című meseregényének századfordulós virágzása, pont, amiről te is beszélsz, a másik viszont a pöttyös könyvek gangos bérházai, a szocializmus évei…
Igen, ez a kettősség is abszolút jelen van a mai napig, ugyanúgy, ahogy Buda és Pest kettőssége is.
Te vérbeli budai vagy, ezt a közösségi platformokra feltöltött videóidban is el szoktad mondani…
Nagyon korán magamévá tettem a budai identitást, ezen belül is a 12. kerülethez kötődöm a legszorosabban, mivel itt nőttem fel. Mondhatjuk, hogy ez az origóm.
Gondolom, fontos neked a környezet, amiben élsz, a tágabb, de a szűkebb is. Mesélj egy kicsit arról, milyen tárgyakkal szereted magad körbevenni, mit keresel bennük?
Meglehetősen fontosak. Hosszan éltem Pesten, amit egyrészt nagyon szégyellek és sajnálok, mert aki Budán született, annak kötelessége utána egy egész életet Budán tölteni, ha már egy ilyen lehetőséget kapott az élettől. Én ezt a pesti száműzetésemnek szoktam hívni (nevet).
De a viccet félretéve, fontos, hogy sok legyen körülöttem a zöld, enélkül azt érzem, nem kapok rendesen levegőt. Tévedés ne essék, imádom Pest építészetét, kulturális pezsgését, de nekem Buda jelenti az otthont.
Nagyon szeretem az emlékeket, a munkámban ugyanúgy, mint a körülöttem lévő tárgyakban az élmények lenyomatait keresem, őrzöm. Az utazásokról mindig hozok haza valami kis csecsebecsét, az összes kagylóról és kavicskáról tudom, hogy honnan való.
Egyébként meg Bika jegyűként vonzódom a puha, az érzékekre ható, szép és kényelmes dolgokhoz. Amikor a lakásomat berendeztem, figyeltem arra, hogy valódi otthon legyen, és a funkció kevésbé volt fontos, inkább az élményre koncentráltam.
Fotó: Mari Ornella
Az Imagine Budapest sétavezetőjeként dolgozol, kíváncsi lennék, mit látsz az embereken a séták alatt? Vannak olyan pontok, amik különösen lenyűgözik a résztvevőket?
Egy Imagine-sétán csak ilyen pontok vannak. De komolyan: minden programunk nagyon komoly kutatásra épül, különös fókusszal az emberi történetekre, mert ezek ragadják meg leginkább a hallgatóságot.
Emellett én azt látom, hogy ha végre megnézhetik belülről azokat az épületeket, amiket régóta figyelnek kívülről, az mindig extra élmény. Ha ez még ráadásul egy luxushotel, vagy valami olyasmi, ahová a legtöbb budapesti nem sétál be csak úgy, az még többet ad. Az is érdekes, amikor egy 15 éve üresen álló épületbe bemegyünk: az embereket meglepi, és elszomorítja, hogy milyen lepusztultak, hisz nem gondolnak bele, mit tesz ezekkel a karbantartás hiánya.
Túravezetőként mi jelenti a legnagyobb kihívást?
Nem szabad azt gondolni, hogy az emberek úgy ismerik a történelmet, mint mi. Nem nagyon mondhatok olyat, hogy „a kiegyezés egyértelmű gazdasági hatásai”, mert nem biztos, hogy mindenki tisztában van ezekkel. Szóval mi amellett, hogy a teljes kontextust átadjuk, olyan információkat is részletesen megosztunk, hogy a festő milyen szőrből készült ecsetet használt, amikor ezt meg ezt a képet alkotta. Igyekszünk a legapróbb részletekkel is tisztában lenni.
Ez a megközelítés a könyveidnél is működött…
Abszolút. Az írásnál nagyon sokat segített ez a fajta munka Káldi Emesével, az Imagine megálmodójával, aki kíméletlenül minden harmadik mondatomba belekérdezett, hogy „miért?” Ebben a csapatban tanultam meg, hogy állandóan fel kell tenni kérdéseket.
Melyek a te kedvenc pontjaid a városban?
Morcsányi Elza: Végig az Andrássy úton (Athenaeum)
A Kis-Sváb-hegy, ahol felnőttem, maga az abszolút idill. Az Andrássy út a szívem pesti csücske. A Mansfeld Péter parkot nagyon szeretem – sok tinikori emlékem kapcsolódik hozzá.
Ja, és nem tudom, mennyit járnak az emberek a Mátyás-templomba, az engem újra és újra elvarázsol. Gyönyörű szimbolikus kifejeződése ennek a hihetetlen iparművészeti és képzőművészeti Gesamtkunstwerknek, ami a 19. század végére jellemző. Száznál is több alkalommal vezettem körbe itt embereket, és minden alkalommal elállt tőle a lélegzetem.
De a Mammut is kedves a szívemnek, egyrészt, mert az első ilyen barátnős, kávézós, padon ücsörgős emlékeim ide kötődnek, illetve mert amikor még modellkedtem, öt évig lógott egy plakáton a fotóm a Mammut falán.
Szerinted a plázák nem járultak hozzá ahhoz, hogy a kis boltok eltűntek a város utcáiról?
Én úgy látom, ez inkább gazdasági kérdés. Párizsban például hatalmas bevásárlóközpontok vannak, mégis teljes nyugalommal élnek mellettük a kis boltok. Pont azon szoktam meghökkenni Párizsban, hogy azt a mindenit, mennyi pénze van az embereknek, hiszen a teljesen felesleges luxusbigyókat áruló butikból tucatnyi van szinte minden belvárosi utcában, és gondolom, nem azért, mert nagy állami támogatásokat kapnak, hanem mert eltartja őket a piac.
Pont ezért én például nagyon üdvözlöm az olyan típusú kezdeményezéseket, mint a Bartók-negyed vagy a Margit-negyed, aminek keretében újra élettel, kultúrával, kisebb vállalkozókkal töltik meg ezeket az elhagyott üzlethelyiségeket.
Visszakanyarodva ahhoz, miről korábban beszéltünk, tényleg nagyon izgalmas megnézni, hogy a boldog békeidőkben mennyi magas minőségű és mennyi különböző tárgyat vásárolhatott az ember, hogy micsoda „zsíros jó világ” volt, ahogy Márai mondja.
Vannak olyan dolgok, amik téged, aki ennyire ismered ezeket a tereket, elszomorítanak a város alakulásával kapcsolatban?
Én konzervatív figura vagyok ami a műemlékvédelmet illeti, ezért úgy gondolom, hogy igenis a szigorú értékvédelem nagyobb hangsúlyt kellene, hogy kapjon, mint ez az újfajta értékteremtés, ami manapság zajlik.
De közben sok emberrel találkozom a séták alatt, és azt látom, hogy komoly identitásépülés jellemző a budapestiekre, ezt nagyon jó megélni, jó ennek részese lenni.
Fotó: Mari Ornella
Nemrégiben leszedték a Városháza kupoláját, jelenleg restaurálják, találtak benne egy időkapszulát is. Te is készítettél anyagot róla az oldalaidra. Mesélsz kicsit erről?
Azért nagyon izgalmas ez a kupolarész, mert eredetileg ez egy templomtorony volt. A városháza épülete rokkant katonák elszállásolására létrehozott intézmény volt, a 18. században épült, és úgy működött, mint egyfajta város a városban. Amellett, hogy volt mészárszéke, iskolája, volt temploma is, ráadásul igazán érdekes kialakítású, mert középen volt az oltár, rögtön, ahogy bejött az ember.
A kupolaszerkezet tépte az idő rendesen, az 1960-as években esett át nagyobb felújításon, akkor tették bele az időkapszulát is. Utána egy olyan technológiával takarták le, ami idővel lyukacsossá vált, így nem védte meg túl jól, de ennek ellenére még mindig egyben van a nagy valószínűséggel az 1780-as években elkészült szerkezet.
Nagyon szerencsés voltam, mert beszélhettem a főépítésszel, illetve a restaurálásán dolgozó szakemberekkel, akik elmagyarázták, milyen különleges facsapokkal, illetve kovácsoltvas pántokkal, elemekkel, és milyen hatalmas szaktudással lett összeállítva anno ez a rész.
A lelkesedésemet nagyon jól mutatja, hogy körbemásztam az egészet, és amikor jöttem kifele, szólt a kísérőm, hogy jól mossak kezet, mert ugye tudom, hogy végig galambürülékben mászkáltam? Igen, tisztában voltam vele, de kit érdekel, hogyha az ember ilyen dolgokat láthat közelről?!
Az utóbbi időben nagyon sok vitát szült a belvárosi turizmus, a bulinegyed és az ott lakók sorsa. Te hogyan látod ezt a kérdést?
Hogy ez bonyolult. Én ráadásul nem is vagyok elég tájékozott a témában. De közben azt gondolom, hogy ennek kell, hogy legyenek európai mintái, és közösségi egyeztetésekkel valahogy csak át lehet hidalni a problémát.
De ha már szóba került, személy szerint nekem hiányoznak a romkocsmák, amik a fiatalságom meghatározó színterei voltak. Nagyon kevés maradt meg belőlük. Az egykori Balettintézet aljában üzemelt anno a TüTü Tangó Kávéház 1999-től 2001-ig, ami kultikus hely volt, én ott nem jártam, mert akkor még gyerek voltam, de a sétákon el szoktam mondani, hogy tulajdonképpen az a budapesti romkocsmák őse.
És ilyenkor mindig hozzá kell tennem, hogy romkocsma alatt ne azt képzeljük, amikor unikornisnak öltözött brit turisták vedelik a túlárazott pálinkát.
Mert hogy most már ez van az ember fejében, miközben a romkocsma műfaja tényleg jelentős formálója volt Budapest éjszakai társasági életének.
Kiemelt kép: Mari Ornella
