A szabadalmaztatott vagy vény nélkül kapható gyógyszereket szinte semmilyen szabályozás nem korlátozta a 19. században. Így történhetett meg, hogy a morfint és ópiumot tartalmazó készítmények díszes üvegekbe töltve, barátságos nevekkel ellátva kerültek számos háztartásba.

Mrs. Winslow „babanyugtató” szirupja az egyik legsikeresebb (és leghalálosabb) kotyvalék volt a piacon. A szülők nem tudták – és nem is tudhatták –, hogy a gyermekbarátként hirdetett készítmény morfin, nátrium-karbonát, ammóniás víz és alkohol keverékét tartalmazza. Ráadásul ebben az időben a morfin hatásai sem voltak tisztázottak. Feltételezések szerint sok kisgyermek vesztette életét túladagolás következtében – gyakran egyszerűen elaludtak, és soha többé nem ébredtek fel.

A Mrs. Winslow-féle vállalkozás – sok más szabadalmaztatott „gyógyszerhez” hasonlóan – agresszív reklámkampányt folytatott: újságokban, naptárakon, plakátokon hirdették a szirupot. A kimerült, alváshiányban szenvedő szülők számára a termék pedig ideális megoldásnak tűnt.

„Megzavarja pihenését egy beteg gyermek, aki a fogzás fájdalmától szenved? Ne habozzon: menjen azonnal a patikába, és kérjen egy üveggel Mrs. Winslow nyugtató szirupjából! A készítmény azonnal enyhíti a szenvedést. Teljesen ártalmatlan, kellemes ízű, természetes, és nyugodt alvást biztosít. A kis angyalka frissen és vidáman ébredhet majd. A szirup megnyugtatja a gyermeket, csillapítja az ínyfájdalmat, enyhíti a hasfájást, szabályozza a bélműködést, és vérhas, hasmenés ellen is sikerrel alkalmazható” – hirdették a korabeli reklámplakátok.

A készítmény reklámja 1899-ből (Fotó: Jay Paull/Getty Images)

Mrs. Winslow szirupja egyébként korántsem volt egyedülálló jelenség. A 19. század második felében százával jelentek meg a mindenféle bajra bevethető „csodaszerek”, amelyeket akkoriban a modern haladás kézzelfogható jeleinek tartottak. A szabadalmaztatott „gyógyszerek” – bár valódi szabadalommal gyakran nem is rendelkeztek – azt ígérték, hogy fájdalom nélkül gyógyítanak, ami különösen vonzónak tűnt a korábban rendelkezésre álló módszerekhez képest.

Kapcsolódó: Miért halt meg annyi ember a fagylalt miatt a viktoriánus kori Angliában?

A palackozott termékek megjelenése előtt a fogzás fájdalmát gyakran például ma már elképzelhetetlen, brutális módszerekkel kezelték: nem volt ritka, hogy az orvosok szikével vágták fel a csecsemők ínyét, abban a hitben, hogy ezzel „felszabadítják” az előtörni készülő fogakat.

Halálos „gyógyszerből” virágzó üzlet

A palackokon és hirdetésekben szereplő Mrs. Winslow nagy valószínűséggel Charlotte Winslow, egy bangori (Maine állam) születésű ápolónő volt, aki maga keverte ki a szirupot, és adta be a gondjaira bízott gyermekeknek – beleértve a saját lányát is. A keveréket 1849-től veje, Jeremiah Curtis, valamint üzlettársa, Benjamin Perkins kezdték el ipari mértékben gyártani és forgalmazni. 

A Mrs. Winslow-féle szirup egyik reklámplakátja (fotó: History of Advertising Trust/Heritage Images/Getty Images)

A viktoriánus kori reklámok túlzásaihoz híven a szirupot szinte mindenféle bajra ajánlották, és még a háziállatok megnyugtatására is alkalmasnak tartották. Az elsődleges célcsoportnak azonban a fogzó csecsemők számítottak. A használati utasítás szerint 6 hónaposnál idősebb gyermekeknek teáskanálnyi adagot lehetett adni, akár napi négy alkalommal is, ami sok csecsemőnél légzésdepressziót (hipoventillációt), majd légzésleállást okozott.

Egy folyékony unicában (körülbelül 29-30 ml) mintegy 65 milligramm morfin volt – ez a mennyiség mai tudásunk szerint rendkívül veszélyes.

Hatását tekintve a szirup meglepően hasonlított a napjainkban purple drank vagy lean néven ismert kábítószer-keverékre.

Egy 1868-as összefoglalóban Jeremiah Curtis arról számolt be, hogy évente több mint 1,5 millió üveggel adtak el a szerből. Mivel a szirupot a legtöbb szülő és orvos sokáig nem hozta összefüggésbe a tragédiákkal, hivatalos statisztika sem készült, így pedig csak találgatni lehet a bekövetkezett halálesetek pontos számáról. A szakértők becslései szerint azonban több ezerre tehető a túladagolás, a függőség és az elvonási tünetek miatt elhunyt babák száma.  

A gyermekek halála nem maradt észrevétlen

A 20. század elejéig az Egyesült Államokban semmilyen törvény nem kötelezte a gyártókat arra, hogy feltüntessék termékeik összetevőit. Vagyis a szülők és a gondozók jobbára vakon bíztak a hangzatos ígéretekben. Mindez 1906-ban változott meg néhány haladó szellemű orvos, halottkém és oknyomozó újságíró hatására, akik a magas halálozási arány kapcsán az élelmiszer- és gyógyszeripar káros gyakorlatait vették górcső alá – kiemelten támadva többek között Mrs. Winslow szirupját is.

A közfelháborodás hatására végre valahára életbe lépett az első komoly amerikai élelmiszer- és gyógyszerszabályozási törvény (Pure Food and Drug Act). A gyártóknak innentől kezdve kötelező volt feltüntetniük a hatóanyagokat a címkéken, valamint garantálniuk kellett, hogy a készítmények tisztasága megfelel az előírásoknak.

A közegészségügyi ismeretek és szabályzatok fejlődésével a Mrs. Winslow-féle vállalkozás is kénytelen volt változtatni. Az opiátok használatát szabályozó Harrison-törvény után a morfint eltávolították a receptúrából, majd később a „nyugtató” szót is elhagyták a márkanévből. Mindez azonban továbbra sem jelentette a szirup sikerének végét. Annak ellenére, hogy az Amerikai Orvosi Szövetség 1911-ben nyilvánosan elítélte a terméket, és egyenesen „babagyilkosnak” nevezte, a szirup – módosított formában – egészen az 1930-as évekig forgalomban maradt.   

Ez is érdekelhet: A Hyde grófság dr. Jekyllje – A gyilkos háziorvos igaz története

Kiemelt kép: Swim Ink 2, LLC/CORBIS/Corbis via Getty Images