- Magyarországon és Európában mára a családok fele egygyermekes.
- Kutatások azonban bizonyítják, hogy az egykékhez kapcsolódó sztereotípiák nem igazak.
- Pszichológusok szerint az egykéket hűség, függetlenség, fejlett kommunikációs készségek és nyitottság jellemzi.
Magyarországon a gyerekes családok több mint fele (egészen pontosan 52,6%-a) egygyermekes, míg két gyereket 34,8%, három vagy többet pedig mindössze 12,6%-uk nevel. Hasonló a helyzet Európa-szerte is. Az uniós statisztikák szerint a gyerekes háztartások közel fele egyke, ami azt mutatja, hogy az „egy gyerek éppen elég” ma már egyre gyakoribb.
Ezért jó egykének lenni
A magányos, elkényeztetett, önző és parancsolgató jelzők azonban régóta kísérik az egykéket. A kutatások viszont rendre cáfolják ezeket a sztereotípiákat. „Ez a gondolkodásmód mélyen beépült a társadalmunkba” – mondja Susan Newman szociálpszichológus. „Annyira természetesnek vesszük, hogy nehéz megszabadulni tőle, pedig nincs valóságalapja.”
Kapcsolódó: Sorsfordító dolog derült ki az egykék mentális egyészségéről
Egy friss kutatás kimutatta: az egykeként felnövő gyerekek mentális jólléte jóval magasabb, ráadásul elégedettebbek az életükkel is.
Mivel az egygyermekes családmodell világszerte egyre gyakoribb, itt az ideje végleg leszámolni ezekkel a tévhitekkel. Pszichológusok véleményét vizsgálva összegyűjtöttük azt a hat kevésbé ismert, de annál értékesebb tulajdonságot, amely az egykéket jellemzi.
Kattints a galériára, és lapozd végig!




Tehát egykének lenni nem hátrány, sőt: számos előnyös tulajdonságot hozhat magával. Azt is fontos látni, hogy nincs olyan, hogy „jó” vagy „rossz” családmodell. Ahogy Susan Newman is fogalmaz: „Ha a szülő boldog, jó eséllyel boldog gyereket nevel.”
Kapcsolódó: Az egykekérdéssel Vekerdy Tamás is foglalkozott korábban
Kiemelt kép és a galéria képei: Getty Images