Nagy Sándor Cupra

Teltházak, forgatás, országutak: Nagy Sándor nem lassít

Ősszel szinte minden este színpadon áll, közben forgat, mégis azt mondja: a munkától soha nem fárad el. Nagy Sándor számára a siker ma már nem csak a tapsokról szól, hanem arról, hogy jóban legyen saját magával. Mesélt a munkatempójáról, az ünnepi terveiről, vidéki gyökereiről, arról, miként pihen és milyen podcasteket hallgat, illetve arról is, hogyan lett számára az autózás egyszerre kikapcsolódás és munkaeszköz — főleg most, hogy nagyköveti szerepben is megjelenik a volán mögött.

––SZPONZORÁLT TARTALOM––

Októberben szinte minden este színpadon voltál. Hogy bírtad ezt a tempót? Van titkos módszered az energiabeosztásra?
35 előadásom volt! Alapvetően szerencsém van, nagyon jó a teherbírásom. Ez valahogy mindig így volt. Tizenévesen vendéglátóztam, tizenkét órákat álltam, énekeltem, zenéltem – ott tanultam meg igazán, mit jelent intenzíven dolgozni. A munkától soha nem fáradok el – a lelki dolgok sokkal jobban ki tudnak meríteni.

Most októberben mondjuk közel kerültem hozzá: volt egy keményebb szakasz, amikor nyolc napon át forgattuk A mi kis falunkat zsinórban, közben este játszottam, így három órákat aludtam csak. Ha csak 10-12 darabban játszom, az nem olyan vészes, de ha mellette próbaidőszak is van és forgatás, na, az húzós. De túléltem – hála Istennek.

Milyennek ígérkezik a november és a december? Jól érzem, hogy nem lesz leállás?
Nem lesz bizony. Novemberben elkezdek próbálni az Erkel Színházban a Juronics Tamás által rendezett Álomutazók című mesemusicalben. Stohl Andrással felváltva játsszuk az apa szerepét. És nagyon örülök, mert most végre színpadon is együtt dolgozhatok Szabó Győzővel, aki A mi kis falunkban rendőrpartnerem. Régen énekeltem már musicalben, tehát erre most készülnöm kell, de Juronics Tamást is nagyon szeretem, a darabot is nagyon aranyosnak, kedvesnek tartom, úgyhogy várom már.

Mesemusicalben szerepeltél már korábban?
Még az egyetem alatt. A Diótörő és Egérkirályban Gesztesi Karcsival játszottam együtt Szurdi Miklós rendezésében még Székesfehérváron – Isten nyugosztalja mindkettejüket. Azt is nagyon szerettem, így jó kalandnak ígérkezik, izgalmas lesz visszatérni ehhez a műfajhoz 20-25 évvel később.

A karácsony is vészesen közeledik, hol fogod tölteni?
Az az egy kikötésem van mindig, hogy karácsonykor nem szeretnék játszani. Ha minden kötél szakad, és senki nem tudja megoldani máshogy, akkor azt mondom, hogy 26-án színpadra lépek, de a december 24. és 25. az a családé. Idén mind a három nap szabad lesz, úgyhogy valószínű, hogy hazamegyek a szüleimhez.

Nagy Sándor színész Cupra

Nagy Sándor állandóan úton van

Tudom, hogy már többen kérdezték, de nagyon extra a Teltház című előadás, amelyben csaknem negyven karaktert jelenítesz meg. Emellett is sok-sok darabban játszol. Hogyan vagy képes ennyi szöveget fejben tartani, van valamilyen módszered a szövegtanulásra?
Én sem tudom ennek a magyarázatát. De én például a táncosokat nem értem, hogy hogy tudnak annyi lépést és koreográfiát megtanulni. Erre szoktuk mondani, hogy van a színészagy, meg a táncosagy, és biztos van orvos- és ügyvédagy is. Nagyon érdekes, mennyire máshogy működik a hosszú meg a rövid távú memória.

Például egy forgatáson elég, ha előtte való nap átolvasom a szöveget, esetleg ott a jelenet előtt. De ezt egy óra múlva már nem biztos, hogy vissza tudnám mondani. A színházban van egy 1–1,5 hónapos próbaidőszak, ami minden alkalommal a díszletben történik. Ezeken valahogy megjegyzi az izommemória is a történetet, ezáltal a szöveget.

Az iskolában is jó voltál szövegtanulásból?
Bevallom, többször volt olyan, hogy édesapám, aki nagyon olvasott és művelt ember, megírt helyettem dolgozatokat, olyanokat, amiknél megmondták előre, hogy mi lesz a témájuk. Ezeket aztán én bemagoltam. De akkor elég rutintalan voltam, és öt perc alatt megírtam a dolgozatot, akár három oldalt is. Egyszer szólt a tanárom, hogy csinálhatnám egy kicsit okosabban is ezt a dolgot, húzzam el egy fél órára legalább – csináljak úgy, mintha gondolkodnék. A szövegtanulás szerintem onnan indult el.

Egy községből származol – szerinted ez, hogy nem mondjuk Budapesten nőttél fel, adott valami pluszt a személyiségedhez?
Érdekes dolog ez, szerintem biztos, hogy ad valami pluszt. Színészként abban, hogy mi vidékiek valahogy „földhöz kötöttebbek” vagyunk. Egyszer valaki rám ezt mondta, hogy ilyen földszagú vagyok…

Személyes tapasztalatom az, hogy vidékiként például jogosítványt is hamarabb szerzünk…
Ez így igaz! Gyerekkorom óta vezetek, édesapám tanított, és hát nem is tudom, szerintem hetedikes, nyolcadikas koromban már volán mögé ültem – persze csak földutakon. Imádtam, hogy amikor elmentünk almát szedni, vagy igazából bárhová, ami a földeken zajlott, mert akkor mindig kikönyörögtem, hogy hadd vezessek valamilyen mezőgazdasági gépet, például traktort. A mai napig nagyon szeretek vezetni, nagyon sokszor kikapcsol.

Nagy Sándor Cupra

A színész nemrég a CUPRA nagykövete lett

Rengeteg időt töltesz autóban, most is, hogy felhívtalak, éppen Kecskemétre tartasz – mire használod az utazással töltött időt?
Többször van olyan, hogy kollégákkal megyek, viszek vagy hozok valakit, velük természetesen végigbeszélgetjük az utat. Ha egyedül vezetek, akkor általában podcastokat hallgatok. A kedvenceim a pszichológiai, illetve a filozófiai témájúak. Persze olyan is van, hogy zenét hallgatok, de olyan is, hogy csak csöndben vagyok. Ilyenkor végiggondolom, hogy mi vár rám éppen, vagy olyan dolgokon töprengek, amik aktuálisan foglalkoztatnak. 

Milyen érzéseket társítasz az autózáshoz? Mi a legfontosabb egy kocsiban?
Gyakorlatilag a fél életemet az autómban töltöm, ezért főként praktikusan tekintek rá. A legfontosabb, hogy az autó biztonságos legyen, és persze fontos szempont a kényelem is. A biztonságra sofőrként is kifejezetten ügyelek, sokszor előfordul, hogyha azt érzem, hogy fáradt vagyok a vezetés során, akkor inkább megállok egy pihenőhelyen, és akár szunyókálok 15 percet.

Idén a CUPRA nagykövete lettél – mit éreztél, amikor ez kiderült?
Óriási dolog volt, hogy megkaptam ezt a lehetőséget Rozgonyi Ádámtól, a CUPRA márkaigazgatójától és Horváth Judittól, a márka marketingmenedzserétől. Már csak azért is, mert egy hihetetlenül jó luxusmárkának gondolom. Megtisztelő, hogy én tölthetem be a márkanagyköveti szerepet. Remélem, hogy jó sokáig fogunk együtt dolgozni.

Ngy Sándor Cupra

Nagy Sándor a CUPRA Terramar plug-in hybrid modelljét vezeti – az autó Magyarországon készül

A CUPRA Terramar plug-in hybrid modellt használod. Miért pont ez?
Igen, egy plug-in hybrid autóról van szó, ami azt jelenti, hogy akár 100 kilométert is meg tudok tenni vele tisztán elektromosan. Ha feltöltöm, választhatok, hogy teljesen elektromos módban megyek, vagy hibrid üzemmódban – ez az, amikor az elektromos és a benzines motor együtt dolgozik.

Ilyenkor, ha tele van az akkumulátor, akár 3 liter körüli fogyasztással is lehet autózni.

Minden nap ezzel járok, és már egy hete nem tankoltam, csak töltöm otthon és útközben. Kecskemét például pont 100 kilométer, ott a színháznál is van töltő. Megérkezem, rádugom, és mire végzek, fel is tölt annyira, amivel hazaérek. Az pedig, hogy milyen intelligens funkciók vannak benne, csak hab a tortán.

Melyik a kedvenced?
Mindegyik (nevet). A Side Assist például a sávelhagyásra figyelmeztet, illetve arra, ha másik jármű van a holttérben, ez nagyon hasznos. A sávtartó asszisztens adaptív tempomatját is kedvelem, és hihetetlenül praktikus az intelligens parkolássegítő rendszer is – ez valószínűleg sokak életét könnyíti meg. Van olyan funkció, ami figyeli a vezető viselkedését:

a rendszer olyan fáradtságra utaló jeleket keres, mint a hosszabb pislogás, az ásítás, vagy a kormány hirtelen, illetve ismétlődő korrigálása – ha ilyesmit észlel, jelez.

Az autó képes az útvonal-adatok és a navigáció alapján korrekciókat végezni a sebességen – például kanyar előtt lassít.

A Terramar modell ráadásul Magyarországon, a győri Audi gyárban készül, ez az első eset, hogy a konszern egy másik modellje is a mára ikonikussá vált helyszínen „kel életre”. Jelent ez számodra hozzáadott értéket?
Általában a minőség alapján választok termékeket – persze jó lenne, ha a szupermarketekben mindig tudnék magyar zöldséget és gyümölcsöt venni. Viszont ha a minőség mellé még hazai gyártmány is valami, akkor nem kérdés, hogy az lesz a befutó.

Úgyhogy nagyon örülök, hogy a Terramar itthon készül. Jó érzés tudni, hogy hazai kezek munkája van benne, hogy magyar szakemberek és magyar technológia is hozzájárul egy ilyen autóhoz.

Nagy Sándor Szabó Simon Cupra

Szabó Simon és Nagy Sándor

Felmerül a kérdés, hogy ha állandóan színpadon vagy, vagy éppen az autóban, akkor mikor pihensz? Mi tölt fel igazán?
Nagyon szeretem a természetet, szeretek kertészkedni. A családi, baráti összejöveteleket is nagyon szeretem, bár ezek ritkábban jönnek össze. Legutóbb például Feke Pali és Serbán Attila barátommal találkoztunk így hárman.

Régóta nagyon jó barátok vagyunk, és most vasárnap összehoztunk egy találkozót, együtt főztünk, sztoriztunk, nevettünk, illetve mesterséges intelligencia segítségével zenét szerkesztettünk. Szórakozóhelyre nem járok már nagyon régóta, egy ebéd barátokkal sokkal többet ad.

Ha már szóba került a mesterséges intelligencia… Mire használod még az AI-t?
Szerintem arra, amire a legtöbben, van, hogy a Google helyett használom. Nemrégiben a párommal robotporszívót akartunk venni, és megkérdeztük az AI-t, hogy melyik a legjobb. Persze utánanéztünk a válasznak, de jó irányt adott, a segítségével be tudtuk lőni, hogy melyik középkategóriás modell lenne a legjobb. Jelentem, azóta is kiválóan működik.

Sosem szabad elfelejteni azért, hogy nem hagyatkozhatunk mindenben a válaszaira – pont nemrég olvastam egy cikket arról, hogy milyen sokan használják a mesterséges intelligenciát úgy, mintha a pszichológusuk lenne. Ezt én is nagyon veszélyes terepnek tartom.

Válaszaidból kiderül, hogy nagyon érdekel a pszichológia.
Igen, nagyon fontos az önismereti út. És azt veszem észre, hogy tényleg egyre többen így vannak vele. Csak fontos, hogy nem szabad összekeverni az önszeretetet az egóval és az önzéssel. Ha mindenki úgy élne, hogy csak két dolgot tart tiszteletben – önmagát és a másikat, sokkal jobb hely lenne ez a világ.

Az önismereti úton az is megváltozott benned, hogy mit jelent mondjuk a siker?
Régen a siker számomra egyet jelentett az ismertséggel, a rajongással — hogy hányan várnak a színház kijáratánál, mennyi tapsot kapok. Ma már máshol van a hangsúly. Persze, hatalmas dolog teltház előtt játszani, érezni a szeretetet és a visszajelzést, ez mindig siker marad. Régen például nem tudtam nemet mondani, nagyon konfliktuskerülő is voltam, mára ez szerencsére megváltozott.

Képes vagyok felismerni, ha valami nem jó nekem, és akkor kilépni a helyzetből. Szóval az igazi sikerhez ma már az is hozzátartozik, hogy ha jóban vagyok magammal, és ki tudok zárni olyan dolgokat a világomból, amelyek rossz irányba vinnének.

Kiemelt kép: CUPRA

Ajánlott videó