—HIRDETÉS—
Már a produkció első másodperceiben érződik, hogy nem hétköznapi művel állunk szemben. A díszlet, a fények, a mozgás és a zene harmonikus, mégis feszes összhangja azonnal belopja magát a nézői tudatba: itt semmit nem véletlenül láthatunk. A látványvilág – melyért Mátravölgyi Ákos felel – dinamikus, mintha a tér maga is lélegezne.
A zene – Zságer-Varga Ákos munkája – nem egyszerű „aláfestés”, hanem élő szervezőelem, ami a karakterek belső rezdüléseihez méri léptét, és a nagy pillanatoknál szinte metaforává emelkedik. Ezt a zenei atmoszférát a rendező, Horváth Illés tudatosan építi be a dramaturgiába: nem engedi, hogy a csend bármikor is kiürüljön, de nem is nyomja el a szavak erejét. A koreográfiák – Nagy Norbert vezetése alatt – nem pusztán „táncok” az előadásban, hanem az emberi test rezonanciája arra, ahogy a szereplők viszonyulnak egymáshoz és a megélt eseményekhez.
A rendezés terén Horvát Illés, akit a közönség például a Hisztéria című nagysikerű előadás kapcsán is ismerhet, merész vállalkozásába fogott: a vígjátékok és bohózatok világából e darabbal kimozdítja a Tháliát egy másik dimenzióba, amelyben igenis helye van.
Az utolsó vacsora dramaturgiai íve feszes, fordulatokkal teli, de nem csak a feszültségre épít, hanem humorra is.
És amikor az egyik jelenet véget ér, azonnal újra bevonódunk a következő dilemmába. Ebben a darabban nem állítások hangzanak el, hanem kérdések – erkölcsről, vallásról, morálról, természetről, identitásról. Nem azt mondja, mit gondoljunk, hanem azt súgja: gondolkodnál róla?
Thália Színház: Az utolsó vacsora
A szereplőgárda – Szabó Győző (Norman szerepében), Jaskó Bálint (Luke), Dóra Béla (Mark), Czakó Julianna (Jude), Banovits Vivianne (Paulie), Jámbor Nándor (Pete), Domokos László (Zack), Tamási Zoltán (Gerald atya), Mózes András (Todd), Tóth Eszter (Jezabel), Udvarias Anna (Seriff), Gali Petra (Heather) szereplésével – szenzációsan hiteles.
Mindannyian olyan utat járnak be a színpadon, amelyet talán még sosem láttunk tőlük: az ellenállás, a válság, a hibázás, a félelem, az elhivatottság és a fanatizmus mind megmutatkozik bennük.
Az öt fős egyetemista társaság különösen harmonikusan van jelen a színpadon, kiegészítik és erősítik egymást. Szabó Győző is meglepetéseket tartogat: Norman nem egy statikus figura, hanem kettős arc, aki előbb gúnyol, provokál, majd felsejlik mögötte a hús-vér valóság, amely árnyaltabb mindannál, amit elsőre gondolnánk.
Amikor a darab előrehalad – a vacsoraasztalból vitaestté, majd váratlan tragédiává alakul – a néző egyszerre részesévé válik a játszmának. Az előadás hatása önvizsgálatra késztet, és felteszi a kérdést: meddig érdemes elmenni a meggyőződésünkért? Hol van a határ? Ki a provokátor és ki az áldozat? De nem ad választ, csak megmutatja, hogy a társadalom, ahogy mi élünk benne, nem fekete-fehér.
Az előadás nem csak itthon szólal meg, hanem nemzetközi mércével mérve is. A műfaji keveredés – fekete komédia, thriller, krimi, szatíra – olyan dinamizmust ad a produkciónak, hogy küzdelmes pillanatokban is lendületet tart, a társadalmi dilemmák pedig, amiket felvet, univerzálisak. A darab eredetileg egy amerikai szerző, Dan Rosen tollából származik, aki személyesen is üdvözölte a magyar társulatot a premieren.
Az utolsó vacsora nem csak egy új előadás: misszió, változás és színházi esemény. A Thália Színházban ekkora merészség, összetettség és ilyen energiák ritkán futnak össze – most mégis. Olyan élmény születik, amely nem halványul el. Nem múló impulzus, hanem maradandó hatás.
Írta: Farkas Kitti
Kiemelt kép és fotók: Juhász Éva és Kállai-Tóth Anett
