szerelem, párkapcsolat, ősz

3 csillagjegy, akinek hatalmasat fordul a szerelmi élete idén ősszel

3 csillagjegy számára most minden adott ahhoz, hogy megtapasztalja az ősz legszebb oldalát. Vajon kik azok, akikre különösen nagy hatással lesz a Vénusz mozgása? Mutatjuk!

Tudományosan is bizonyított: télen többet eszünk, tavasszal szinte újjászületünk, nyáron pedig nyitottabbak vagyunk a világra, a kalandokra. És mi a helyzet az ősszel? Nos, ilyenkor lényegesen több lehetőség nyílik a romantikára, hiszen minél hűvösebbé válik az idő, annál erősebb az igényünk arra, hogy valakivel összebújjunk. 

Általánosságban elmondható, hogy a hormonok ősszel vannak igazán lendületben: a férfiaknál a tesztoszteron szintje eléri a csúcsot, a nőknél pedig ekkor a legaktívabb az ösztrogéntermelés – ami nem véletlen. A jelenség valószínűleg biológiai okokra vezethető vissza, hiszen az ekkor fogant gyermekek az év legfényesebb hónapjaiban születhetnek. Vagyis épp akkor, amikor szervezetünk rengeteg D-vitaminhoz jut – minden bizonnyal ennek tudható, hogy nyár végén, illetve főként az őszi hónapok elején születik több baba a világ nagy részén.

Egy szó, mint száz: az őszben tényleg van valami eredendően romantikus. Szinte lehetetlen úgy végigsétálni a színes falevelek között, hogy ne jutna eszünkbe a kedvesünk, vagy épp ne vágynánk arra, bárcsak lenne mellettünk valaki.

3 csillagjegy, aki romantikus őszre számíthat

És ha mindez nem volna elég, az asztrológia szerint idén ősszel a csillagok is a szerelemről szólnak, hiszen a bolygók állása, illetve a Vénusz mozgása most különösen kedvező lehet azok számára, akik teret szeretnének engedni a vágyaknak.

Míg a legtöbb csillagjegy ilyenkor főként a lecsendesedésre fókuszál, addig három szerencsés állatövi jegy kimondottan perzselő, nyári hónapokat megszégyenítő hangulatba kerülhet. De vajon kik lehetnek ők?

Lapozd fel értük a galériát!

szerelem, love
őszi falevél, szív
tökfaragás, szerelem ősszel
halloween, esküvő, szerelem, ősz
4 fotó

Ez is érdekelhet: A csillagjegyek, amikor szerelmesek – Így igazodhatsz ki rajtuk!

Kiemelt kép: Unsplash/Oksana Zub

Ajánlott videó