- A lengyel nőt telefonhívásokkal, üzenetekkel és személyes megjelenésekkel zaklatta a szülőket.
- Hamis képeket is készített ChatGPT-vel, amelyeket Madeleine húgának küldött.
- A bíróság szerint Julia Wandelt semmilyen kapcsolatban nem áll a McCann családdal, és tudományos bizonyítékok cáfolják, hogy ő lenne Madeleine.
A bíróság szerint Julia Wandelt összeesküvés-elméletek híve, aki korábban már két másik eltűnt gyerek személyazonosságát is magára próbálta venni.
A 24 éves Wandelt ellen az a vád, hogy zaklatta Kate és Gerry McCann-t, Madeleine szüleit, aki háromévesen tűnt el a portugáliai Praia da Luz üdülőhelyről 2007-ben. Az esküdtszéknek Wandelt azt állította: emlékei vannak arról, hogy a McCann család háztartásában élt, részt vett családi eseményeken, és játszott Madeleine testvéreivel.
Michael Duck ügyész így fogalmazott: „Lehet, hogy elsőre némi hitelesség látszik a történetében. De már a tárgyalás elején tisztáznunk kell: Wandelt nem Madeleine McCann.”
Az állítást követően Wandelt hangosan sírni kezdett, felállt, és megpróbált a vádlottak padjából a cellákhoz vezető hátsó ajtón távozni. Társvádlottja, a 61 éves Karen Spragg ekkor odalépett hozzá, megölelte, és próbálta megnyugtatni. Spragg ellen is vádat emeltek, mert állítólag Wandelt bűntársa volt a zaklatásban.
Duck elmondta, hogy Wandeltnek nincs semmilyen rokoni kapcsolata a McCann családdal, és a tárgyalás során részletes tudományos bizonyítékokkal fogják ezt alátámasztani.
Az ügyész hozzátette, hogy Wandelt közel két évvel idősebb, mint amennyi Madeleine most lenne. Ezt a kényelmetlen tényt a nő azzal próbálta kimagyarázni, hogy fiatalabbnak néz ki a koránál.

Kate és Gerry McCann orvosként dolgoztak, és Madeleine eltűnése után alapítványt hoztak létre, amely világszerte segíti az eltűnt gyerekek felkutatását – az alapítvány ma is aktív (Fotó: Getty Images / Miguel Villagran)
Kapcsolódó: Végre megszólaltak Madeleine McCann szülei Wandelt ügyében
Nem ez az első esete
Az esküdtszék azt is megtudta, hogy Wandelt korábban két másik eltűnt gyereket is megszemélyesített: a németországi Inga Gehricke-t (aki nyolc évvel később született), valamint az amerikai Acacia Bishop-ot, akinek nagymamáját ugyan gyilkossággal vádolták, de végül elmeállapota miatt felmentették.
A bíróságon elhangzott, hogyWandelt ChatGPT segítségével hamis fényképeket készített, amelyeket Madeleine felnőtt húgának küldött, mintha mindketten gyerekként lennének rajtuk.
Duck ezeket az üzeneteket az érzelmi manipuláció legmagasabb fokának nevezte. Wandelt ezzel szemben azt állította, hogy hipnózis alatt rengeteg emléke tért vissza Madeleine gyerekkorából.1
A nő azzal is vádolható, hogy 2022. június 1. és 2025. február 21. között üzeneteket, hangüzeneteket, e-maileket és leveleket küldött Kate és Gerry McCannnek, sőt, megjelenéseket tett a család Leicestershire-i falujában és otthonánál is. Az esküdtszéknek lejátszották azokat a hangüzeneteket, amelyeket Wandelt Kate McCann telefonszámára hagyott.
Wandelt tagadja a vádakat, és azt állítja, hogy nem hazudik és nem őrült. Szerinte a média és a hatóságok szándékosan „őrültként” tüntetik fel, mert korrupció akadályozza abban, hogy elismerjék őt Madeleine McCannként.