A delfinfélék nagyjából 50 millió évvel ezelőtt, amikor a korai bálnaősök, mint például a pakicetus, elkezdtek a szárazföldről a víz felé menni vagy menekülni, akkor elindult egy hosszan tartó evolúciós folyamat is.

Ez a tendencia végül a modern cetfélék kialakulásához vezetett, a karcsú delfinektől a hatalmas kardszárnyú delfinekig. A kutatás, amely e cikket inspirálta, a Proceedings of the Royal Society B folyóiratban jelent meg 2023-ban, és egy régóta vitatott tudományos elképzelést tesztelt.

Íme a bálnák és a delfinek szárzaföldi őse, a pakicetus (Wikipedia/Nobu Tamura illusztrációja)

Dollo-törvény az evolúcióról

A Louis Dollo (1857-1931.) franicia-belga paleontológusról elnevezett Dollo-törvény egy sokat vitatott elmélet, de már bizonyították, hogy egyes esetekben valóban ez történik. Az evolúciós elv kimondja, ha egy komplex biológiai tulajdonság egyszer eltűnik egy leszármazási vonalban, akkor az a következő generációkban valószínűleg nem jelenik meg újra.

Például, ha egy faj vegyes táplálkozásról átáll növényire évmilliók alatt, akkor már többet nem eszik állati eredetű táplálékot.

Kapcsolódó: Szuperhősök az óceánban – Újabb érdekesség derült ki a bálnákról

Ezt az elképzelést az emlősöknél tesztelték a 2023-as tanulmány vezetői, a kutatók a több ezer fajt négy kategóriába sorolták:

• a teljesen szárazföldi fajok,
• az olyanok állatok, amelyek rendelkeznek bizonyos vízi alkalmazkodással, de a szárazföldön még mindig mozgékonyak,
• a szárazföldön korlátozottan mozgó fajok,
• a teljesen vízi életmódra áttért fajok, mint a cetek, illetve fogascetek közé sorolt bálnák és a delfinek.

Így vadászik a kardszárnyú delfin, nem fél partra vetődni a zsákmányért (Fotó: Getty Images)

A szerzők egy 5635 élő és nemrég kihalt emlősfajt tartalmazó globális adatbázist elemeztek, és azt találták, hogy

a teljesen vízi életmódú vonalak soha nem térnek vissza a szárazföldi formákhoz.

A kutatás az emlősöket a fent említett szárazföldi-vízi skálán helyezte el, és kimutatta, hogy a bálnák és a delfinek soha nem hagyják el a vizet, míg  például a fókák és vidrák még mindig kijárnak a partra, és korlátozottan mozognak a szárazföldön.

Ezek a kategóriák kulcsfontosságúak: ha egy faj teljesen vízi állapotra vált, mellső végtagjaik uszonyokká alakulnak, gerincük és farkuk meghajtó rendszerré válik, testfelépítésük pedig a hőszabályozást szolgálja, akkor ez összeegyeztethetetlen a hatékony járással.

A delfinek örökre a tengerben lubickolnak

Ráadásul ha egy faj annyira tökéletesen alkalmazkodik a vízhez (áramvonalas test, gyors úszás, hegyes fogak, erős állkapocs, tengeri táplálék), hogy a tengerek egyik legügyesebb vadásza lesz, mint a kardszárnyú delfinek, akkor onnan már nincs visszaút.

Vagyis, minél jobban specializálódik és alkalmazkodik egy állatfaj a környezethez, annál biztosabb, hogy onnan nem fordul vissza az evolúciós fejlődése már.

Kapcsolódó: Delfinek közt Mexikó partjainál – A Nők Lapja helyszíni riportja

Kiemelt kép: Getty Images