Egy pakisztáni—és szinte már filmbe illő—esetben egy család háziállatként tartott egy oroszlánt, amely a nyílt utcán támadott meg egy anyát két gyermekével. A nagymacska kiszabadult a ketrecéből, átugrott egy falon, és támadásba lendült: először a nő hátát kapta el, majd miután az elmenekült, üldözőbe vette két kisgyerekét.
Videó készült az oroszlántámadásról
Mivel a támadás egy forgalmas utcában történt, videó is készült az esetről. Látszik, ahogy a nő bevásárlás után sétál, amikor az oroszlán leugrik a kerítés fölött, megtámadja, ő pedig elterül a betonon. Az öt- és hétéves gyerekek futni próbálnak, de az állat utánuk vetődik. A környékbeli bámészkodók pánikolva menekülnek, de senki sem segít a bajba jutottakon.
Figyelem, a videó felkavaró lehet:
Tragédia lehetett volna a vége
Az anyuka és a két gyerek végül megúszták a támadást horzsolásokkal és karmolásokkal a karjukon és az arcukon. Mindannyiukat kórházba vitték, sebeiket ellátták, szerencsére egyikük sincs életveszélyben, állapotuk stabil.
A család férfi tagja viszont arról beszélt, hogy akár nagyobb baj is történhetett volna, hiszen az állat tulajdonosai semmit sem tettek, csak végignézték, hogy az állat megsebzi a családot.
A hatóságok gyorsan kapcsoltak, a lahore‑i rendőrség órákon belül letartóztatta az állat tulajdonosait, három férfit. Az oroszlánt elkobozták és egy természetvédelmi parkba szállították.

Az oroszlánok és a népszerű tigris-oroszlán keverékek fiatalon is támadhatnak (Kép: Feature China/Future Publishing via Getty Images)
Miért tartanak oroszlánt háziállatként?
Ez az incidens rávilágított arra, milyen gyakran használják a veszélyes nagyvadakat – például oroszlánokat, gepárdokat, tigriseket, pumákat, jaguárokat – státuszszimbólumnak Pakisztánban. Összesen 584 nagy macska lehet privát birtokban a tartományban.
Az állatok legálisan is tarthatók, ha regisztrálják őket és egyszeri 50 000 rúpiás, azaz nagyjából hatvanezer forintos díjat fizetnek utánuk.
Viszont városi környezetben tényleg tilos tartani őket. A pandzsábi kormány az eset után kemény fellépést ígért, és ezt be is tartotta: 18 oroszlánt foglaltak le, további nyolc embert tartóztattak le. 13 oroszlánt lakóövezeti birtoklás miatt vittek el, azaz ezeket az állatokat is a városban tartották.
Kapcsolódó: Melanie Griffith mesélt róla, milyen valójában oroszlánok közt élni
Kiemelt kép: Getty Images