„Tavasz van, és a 13 éves Elisabeth tele van várakozással: első báljára készül. Édesanyja nagy gondot fordít arra, hogy tökéletesen öltöztesse fel. A fehér inget hímzett virág és Elisabeth monogramja díszíti. A rakott szoknya, amely minden perdülésnél kiszélesedik, messziről ragyog. Az, hogy a lányok ilyen színes ruhákat viselnek, a magyar kultúra hatásának köszönhető, és csak jó tíz éve szokás a faluban.
Fiatal lány báli ruhája, Elisabeth Kremer viselete, Szakadát / Sagetal (Tolna, Magyarország) 1947 (Fotó: Néprajzi Múzeum)
Kremerék az anyagot valószínűleg még évekkel korábban megvették: a szomszédos Gyönkön két nagyobb bolt működött. A zsidó tulajdonosok különösen jó minőségű és divatos anyagokat árultak – éppen az első bálra valókat is. Elisabeth számára azonban az első bál egyben az utolsó is: családját 1947 augusztusában kitelepítik Magyarországról” – olvashatjuk egy szakadáti báli ruháról a Súlyos anyag című kiállításban. Ami csak egyetlen a megjelenített történetek közül…
A nyolcéves Elisabeth Kremer csinosan felöltözve, 1941 júliusában (Fotó: Néprajzi Múzeum)
Az ulmi Dunai Svábok Központi Múzeuma (Donauschwäbisches Zentralmuseum, DZM) vendégkiállítása a Duna menti német lányok és asszonyok sorsáról szól 20 viseleten keresztül az 1880–1980 közötti időszakból.
A kiállítás két kérdésre keresi a választ: hogyan alakították a nők ruháikat és hogyan alakította őket a ruha?
Menyasszonyok, ünneplő családok, templomba járó lányok, életüktől megfosztott svábok öltözékei beszélnek a takarékosság és a reprezentáció, a hagyomány és a vallásosság, az emlékezés és a felejtés viszonyáról, a varrással, a ruha tisztántartásával járó feladatokról, azok változásáról, a nagy történelmi események mindennapi életre gyakorolt hatásáról. A legtöbb ruha az 1940-es években készült, melyeket a családok menekülés vagy kitelepítés során vittek magukkal, majd emlék gyanánt őrizték, mielőtt az ulmi múzeumba került volna.
Leginkább ünnepi viseletekről van szó, hiszen a nők a legdrágább darabokat vitték magukkal, amikor el kellett hagyniuk otthonaikat. Minden bizonnyal nem gondolták, hogy új lakóhelyükön már nem a régi rangjukat fogják jelenteni ezek a sokszor kisebb vagyont jelentő öltözékek, és egyedül a Németországba kitelepítettek találkozóin vehetik fel, miközben a valós életben külsőleg már az új környezethez kellett igazodniuk saját jövőjük érdekében.
A kitelepített németeknek új környezetükben szembesülniük kellett azzal, hogy ezekkel a ruhákkal saját különállóságukat, idegenségüket erősítik. Így a legjobb darabok a szekrény mélyére kerültek, az egykori szülőföld emléktárgyaiként gyakran évtizedekig őrizték őket, mielőtt múzeumba kerültek.
A 2026. január 25-ig látogatható időszaki kiállításhoz rendszeresen tárlatvezetések és múzeumpedagógiai foglalkozások is kapcsolódnak.
A felsőtagozatos és középiskolás diákok előre egyeztetett időpontban „Trendetek ellen” címmel vitaszínházon vehetnek részt, ahol aktív résztvevőként vizsgálhatják meg a közösségi normákhoz való igazodás és az egyéni döntés határait.
Az óvodásokat és az alsósokat „A nagymama gardróbja címen mesés foglalkozás várja, ahol beszélő ruhákkal, szerelemes levéllel, titkokat rejtő kendőkkel és más varázslatokkal kalandozhatnak a múlt labirintusában.
Kiemelt kép: Incze László/ Néprajzi Múzeum
