A magyarok továbbra is hasítanak, ha Horvátországról van szó. Június 10-ig bezárólag 97 000 magyar érkezett Horvátországba – ami 8 százalékos növekedés 2024 ezen időszakához képest –, és 277 000 vendégéjszakát töltöttünk el ugyanitt, ami 1 százalékos növekedést jelent eddig.
A leglátogatottabb desztináció továbbra is a Kvarner-térség, amit Isztria, Zadar, majd Split és Šibenik régiói követnek. Kiemelendő, hogy a Kvarner-térség a legtöbb vendégéjszakát regisztrálta, így idén is jelentős előnnyel indul az első helyért. A legnépszerűbb úti célok között pedig olyan ikonikus helyszínek is szerepelnek, mint Opatija, Rovinj, Zágráb, Poreč és Crikvenica.
A 2025-ös nyári szezonban Magyarországról is elérhetőek lesznek közvetlen járatok Horvátországba repülővel, vonattal egyaránt, megkönnyítve ezzel a magyar turisták utazását. Repülővel Budapestről Zadarba lehet eljutni, a Ryanair kínál közvetlen összeköttetést. A járatok június elsejétől szeptember végéig, heti 4 alkalommal közlekednek – az átlagos repülési idő Budapest és Zadar között 1 óra 15 perc.

Galebove Stijenje, Isztria (fotó: Aleksandar Gospić)
A MÁV által üzemeltetett, közkedvelt Adria InterCity pedig idén is zakatolni fog. A járat június 19-től egészen szeptember 13-ig üzemel, júniusban hetente kétszer, júliusban, augusztusban pedig minden második napon. A vonat Székesfehérvár, Siófok, Fonyód, Balatonszentgyörgy, Nagykanizsa és Gyékényes állomásokon is megáll.
Hasznos információ továbbá, hogy rendőrségi együttműködés zajlik az idei évben is:
2025. július 1. és augusztus 31. között magyar rendőrök teljesítenek szolgálatot Zadar és Pula városában, akik a környéken nyaralók számára éjjel-nappal elérhetőek lesznek.
Rangos gasztronómiai elismerés
Horvátország fenntartható turizmusért tett erőfeszítéseit is érdemes hangsúlyozni, ami most a gasztronómia területén is megmutatkozott. A Nemzetközi Gasztronómiai, Kulturális, Művészeti és Turisztikai Intézet (IGCAT) a Kvarnernek adományozta a rangos 2026-os Európai Gasztronómiai Régió címet, elismerve a régió kivételes elkötelezettségét a helyi gasztronómia, a kulturális örökségek és a fenntartható turizmus iránt.
Kapcsolódó: Delfinlessel egybekötött ebéd, buja természet és tengerparti életérzés Horvátországban
A nívós elismerés célja a helyi gasztronómiai örökség és fenntartható turizmus előmozdítása, amelyben több mint 45 ország szakértői vesznek részt az IGCAT nemzetközi hálózatán keresztül. Kvarner térsége számos kiemelt eseménnyel készül: a „Kvarner ízei” kampány révén a Horvát Légitársaság repülőgépein is megjelennek a régió különlegességei, önálló Gault&Millau Kvarner kalauz készül, 50 kvarneri bor szerepel a rangos Decanter World Wine Awards-on, valamint a Taste the Mediterranean Fesztivál is a régió ízeit ünnepli.
Új minősítés a horvát vendéglátásban: „A Házigazda”
A Horvát Turisztikai és Sportminisztérium és a Horvát Idegenforgalmi Közösség „Helyi Házigazda” elnevezésű új vendéglátói minősítést indított. A „Helyi házigazda” címke – amely a családok által biztosított szálláshelyek hitelességét, vendégszeretetét és minőségét ismeri el – célja a hagyományos horvát vendégszeretet kiemelése, valamint a fenntartható turizmus erősítése.

Ivana Herceg, a magyarországi Horvát Idegenforgalmi Közösség vezetője
„A családi szálláshelyek évtizedes hagyománnyal bírnak Horvátországban, és egyedülálló, autentikus élményt nyújtanak a turistáknak. Ez a minősítés megerősíti ezt a megkülönböztető jegyet, és további promóciót biztosít a hazai és külföldi piacokon azoknak a szállásadóknak, akik valóban »igazi, hiteles házigazdák«.
A kezdeményezés hozzájárul a fenntartható turizmus fejlesztéséhez, amely a helyi lakosok és a turisták elégedettségének egyensúlyára törekszik”
– mondta Ivana Herceg, a magyarországi Horvát Idegenforgalmi Közösség vezetője.
Hotelek és szállodák 2025-ben
Horvátországban a szállodai szobák több mint 60 százaléka a magasabb, 4 és 5 csillagos kategóriákba tartozik, ami a minőségi turizmus iránti elkötelezettségüket tükrözi. A tervezett, új szállodanyitások is hozzájárulnak a horvát turizmus további fejlődéséhez, 2025-ben pedig számos új szálloda nyitja meg kapuit, köztük a Keight Hotel Opatija, a Curio Collection by Hilton, a Hotel Pullman Zagreb, a Hotel Hyatt Regency Zadar, a Congress & Event Center Zadar, a Heritage & Resort Hotel Monumenti Pula, a Novotel Zagreb és az Arba Resort Valamar.
„Küldetésünk, hogy Horvátország továbbra is a minőségi és fenntartható turizmus éllovasa maradjon, felejthetetlen élményeket kínálva minden utazónak. A fenntarthatóság és a kiválóság iránti töretlen elkötelezettségünk garantálja, hogy Horvátország továbbra is megőrzi vezető szerepét a világ turisztikai térképén” – mondta Ivana Herceg.
Ez is érdekelhet: 5 meseszép európai tengerpart, ahol nincs tömeg
Kiemelt kép: Šunj strand Lopud szigetén (Aleksandar Gospić)