Azt már talán álmunkból felébresztve is tudjuk, hogy mi, emberek, természetünknél fogva kapcsolódásra vágyunk. Foghatjuk a Covidra, hogy emberi kapcsolataink soha nem látott mélyponton vannak, de az egész balhét nem viszi el a járvány. Rohan a világ, elképesztő sok helyen kell helyt állnunk, és ezt társas kapcsolataink bánják a leginkább. Egyre gyakrabban hallani a „friendship recession”, azaz barátságválság kifejezést, komoly társadalmi elemzésekben is minduntalan febukkan. A jelenség arról szól, hogy az emberek egyre kevesebb közeli baráti kapcsolatot ápolnak, és ezek minősége is romlik. Ez a tendencia világszerte megfigyelhető.
Az okokat sem kell már túlságosan hangsúlyozni: ott van a technológia és a közösségi média, a gazdasági nyomás, a társadalmi mobilitás és a már említett pandémia. És csak fogynak a barátok. Ezek hiánya nemcsak érzelmi, hanem fizikai egészségünkre is rossz hatással van. A krónikus magányosság növeli a szívbetegségek, a depresszió és a korai halálozás kockázatát.
Egyes kutatások szerint az eltávolodás hatása olyan súlyos lehet az egészségre, mint napi 15 cigaretta elszívása.
Kell egy app, hogy leüljünk beszélgetni?
Lehet, hogy az algoritmus szerint én sem ápolom kellőképpen a baráti kapcsolataimat, mert folyamatosan két lehetőséggel bombáz: az egyik a Timeleft, a másik a Creative Lunch Club. Olyan kitartóan kínálgatta főleg az elsőt, hogy megnéztem, miről is van szó. Ez egy olyan alkalmazás, amely idegen embereket hoz össze egy-egy vacsorára a világ számos pontján, legfőképp a nagyvárosokban.
„Találkozz öt idegennel” – ezzel próbált meggyőzni, hogy kattintsak, és bár a zsigeri reakcióm azt volt, hogy „miért találkoznék öt idegennel?”, végül csak meggyőzött. Ezek a vacsorák szerda esténként kerülnek megrendezésre, olyan módon, hogy az algoritmus összerak hat embert, akik nagyjából hasonló paraméterekkel rendelkeznek és korban is összeillenek. Lehet választani, hogy az ember milyen árfekvésű étterembe benne, és hogy angol vagy magyar nyelven szeretne beszélni. A dolog meglehetősen titokzatos.
Csak előző nap derül ki, milyen nemzetiségűek lesznek a többiek, nagyjából milyen szektorban dolgoznak, és hogy mi lesz a helyszín.
Aztán csak oda kell menni (és tényleg oda kell, mert aki felülteti a többieket, azt két ilyen alkalom után kizárják). Fontos, hogy ez nem romantikus jellegű ismerkedő est, nem is biztos, hogy annyi férfi lesz, ahány nő, ez tényleg pusztán emberi kapcsolatok gazdagításáért jött létre. Végül elmentem egy ilyenre, és egyáltalán nem bántam meg. Kiváló látókörszélesítés, társasági komfortzónából való kilépés, azt is mondhatnám, bátorságfejlesztés. És ideális program egy idegen városban is, ha egyedül érezzük magunkat.
Globális barátságok
A másik állandó csábítóm, a Creative Lunch Club hasonló élményt kínál, csak kicsit szakmaibb megközelítéssel, és ebédidőben. Ez tulajdonképpen nem más, mint egy globális közösség, amely a kreatív iparágakban dolgozó szakembereket, például grafikusokat, fotósokat, marketingszakembereket és filmeseket hoz össze havi rendszerességgel közös ebédekre.
A cél, hogy a tagok személyesen ismerkedjenek meg más kreatívokkal a saját városukban, elősegítve ezzel inspiráló beszélgetéseket és új kapcsolatok építését. A tagság díja 10 euró három hónapra, amiért cserébe a tagok havonta új emberekkel találkozhatnak.
A közösség már több mint 100 városban aktív világszerte, köztük Budapesten is.

Olyanokkal is találkozhatunk appok segítségével, akikkel valószínűleg sosem sodort volna össze az élet (Fotó: Getty Images)
Vajon tényleg szükség van ilyen applikációkra és közösségszervező online platformokra? A válasz egyértelműen igen. Kicsit olyan, mintha a digitális világ felismerte volna, hogy szanaszét zilálta valós kapcsolatteremtő képességünket, és most jóvá akarná tenni. Ez jó dolog, és igazi segítség lehet azoknak, akik elszigetelve érzik magukat, nehezen teremtenek kapcsolatot, vagy egyszerűen olyan introvertáltak, hogy ha nem ülteti le őket valaki másokkal, akkor maguktól képtelenek bekapcsolódni bármilyen közösségbe vagy beszélgetésbe.
Kapcsolódó: Hamis barátságok – Így építsd le, aki nem illik hozzád
És ezek a szolgáltatások kiveszik a rendszerből a romantikus szálat, azaz tét és extra szorongás nélkül lehet új emberekkel találkozni, növelni szociális hálónkat. Íme néhány további online kezdeményezés, amely új barátokat vagy társas kapcsolatokat hozhat bárki életébe.
Eseményből társaság
A Meetup platform működése egyszerű: bárki létrehozhat eseményt, és bárki csatlakozhat hozzá. Lehet szó jógaóráról egy napsütötte parkban, nyelvgyakorlásról egy kávézóban vagy társasjátékozásról egy vasárnap délután. A legnagyobb ereje mégsem a programok sokféleségében van, hanem abban a légkörben, amelyet teremt: nincs versengés, nincs előítélet, nincs kényszer.
A kapcsolódás itt nem egy megugrandó cél, hanem kiindulópont, azaz közös nevező, ahonnan el lehet indulni valami új felé. A Meetup budapesti oldala nem más, mint egy dinamikus közösségi tér, ahol mindenki az érdeklődési körének megfelelő események között böngészhet, közben új embereket ismerhet meg és aktívan részt vehet a város közösségi életében.
Majdnem Tinder
A Friender és a Bumble For Friends azoknak szólnak, akik nem randit keresnek, hanem barátot. Ezek az applikációk a klasszikus match-elős logikát használják, de a fókusz nem a vonzalmon, hanem a közös érdeklődésen van: futás, könyvek, túrázás, brunch, vagy csak az a vágy, hogy végre valakivel lehessen beszélgetni egy kiadósat.
A Frienderben a felhasználók megadhatják, milyen tevékenységek iránt érdeklődnek (pl. túrázás, könyvek, kávézás, társasjáték, jóga stb.), az alkalmazás pedig ezek alapján ajánl hasonló érdeklődésű embereket a környéken. Ha a szimpátia kölcsönös, elindulhat a beszélgetés, és akár személyes találkozó is szervezhető. A Bumble For Friends is a tudatos, érdeklődésalapú kapcsolódások platformja. Ideális választás lehet mindazoknak, akik felnőttként is nyitottak az új barátságokra – csak épp nem akarják a sorsra bízni, hogy az megtalálja őket.
Barátságválság vagy barátságforradalom? Talán mindkettő egyszerre. Miközben elveszítettük a régi, maguktól értetődő közösségi formákat, új eszközöket és tereket találtunk a kapcsolódásra. Lehet, hogy a barátság ma már nem spontán ajándék, hanem tudatos döntés, de éppen ez adja meg az értékét.
Kapcsolódó: A magány az emberek negyedét érinti, mégsem beszélünk róla
Kiemelt kép: Getty Images