Mindannyian ismerünk olyan, karakteres, meggyőző nőket és férfiakat, akik egy percen belül az ujjuk köré csavarnak bárkit. A megnyerő személyiségük mellett a vonzó kisugárzásuk is tehet arról, hogy a velük romantikus viszonyba keveredők rögtön az esküvőt és a közös gyerekeket tervezik.
Ez a 3 csillagjegy azonban nem tud és nem is szeret hosszú távon tervezni. Sokkal jobban szereti a hódítást, a perzselő érzelmeket és az újdonság varázsát, mint a hosszú párkapcsolat biztonságát. A tartós kapcsolatokra sokszor fogságként, a szabadságuk elvesztéseként tekintenek, vagyis nagyon nehezen köteleződnek el. Ha ilyen típusba szerettél bele, ne sürgesd! Hosszú távon a türelem és a szabadság tisztelete lehet a kulcs a szívükhöz.
1. Vízöntő (január 21. – február 19.)
A Vízöntők különcök, de sugárzó egyéniségük egyik hiányossága, hogy sokszor kiszámíthatatlanok. Bár intellektuálisan izgalmas randipartnerek, érzelmileg nehezen nyílnak meg, és nem látják be maguknak, ha annyira beleszerettek valakibe, hogy szívesen megállapodnának.
A Vízöntő távolságtartó természete miatt gyakran tűnhet hidegnek, miközben csak időre van szüksége, hogy igazán megnyíljon. Ha hónapok óta randizol egy Vízöntővel, és még mindig kicsit felszínesnek tűnik, adj egy kis időt, hogy ellazuljon, és elmélyüljön a kapcsolat.

Igazi csábítók, akik nehezen köteleződnek el, de egyszer ők is megállapodnak, ha nem érzik magukat kelepcében (Fotó: Getty Images)
2. Ikrek (május 21. – június 21.)
Az Ikrek varázsa szinte megfoghatatlan. A bájuk, a kedvességük miatt mindenki rögtön nagyon bensőségesnek érzi velük a kapcsolatot. Az Ikrek nagyon jó beszélgetőtárs, de remek hallgatóság is, akikről az ember azt elhiszi, hogy nagyon közel került hozzájuk, azonban gyakran ők maguk sem tudják, mit akarnak. Az egyik nap szenvedélyesen szeretnek, másnap meg eltűnnek.
Kapcsolódó: 3 csillagjegy, aki saját boldogsága útjában áll
Ha el tudod fogadni, hogy az Ikreknél a szabadság mindenekfelett áll, és nem tudod ezt megváltoztatni, akkor akár tartós is lehet a szerelmetek.
3. Nyilas (november 23. – december 21.)
A Nyilasok igazi kalandorok – és ez a párkeresésben is jellemző rájuk. A felfedezés és hódítás öröme mindig mozgatni fogja, de emellett nagyon mélyen érző emberek is. Optimisták, viccesek, akik történeteikkel mindig a társaság középpontjában vannak. Megnyerő természetüknek nehéz ellenállni, a Nyilasok azokban is mély nyomot hagynak, akikkel csak néhányszor randiznak.
A Nyilas csillagjegyűek számára a párkapcsolat csak akkor működhet, ha nem érzik magukat korlátozva, vagyis egyszerre akarják élvezni a párkapcsolat minden előnyét, de a függetlenség pozitívumait is. Nehéz ezzel megbékélni társként, de mindig van számukra valaki, aki ezt képes megteremteni.
Velük biztosan nem illenek össze: 3 csillagjegy, aki elviselhetetlenül birtokló a szerelemben
Kiemelt kép: Getty Images