utántölthető dezodor

Fenntarthatóság felsőfokon: Így töltheted újra kedvenc spray termékeidet

Országos méretűvé nőtte ki magát a világ első spray termékeket újratöltő automatája. A magyar fiatalok által fejlesztett technológia tesztidőszaka sikerrel zárult.

Mára már 30 Rossmann üzlet kínálja az újratöltő rendszert. Az új korszakot május 7-én, a budapesti Mammut II-ben megrendezett sajtóesemény nyitotta meg, ahol a bővített termékkínálat és a frissen csatlakozott márkák is bemutatkoztak.

Két évvel az első automaták debütálása után új szintre lépett a Respray: immár 30 Rossmann üzletben érhető el az innovatív újratöltő rendszer, amely május 7-én ünnepélyes keretek között, a budapesti Mammut II üzletben mutatkozott be kibővített funkciókkal, új termékportfólióval és csatlakozó márkákkal.

A spray újratöltő jelentős lépés a környezetbarát élet felé

A rendezvényen Stahl Judit köszöntötte a résztvevőket, majd Szimeiszter Éva, a Rossmann beszerzési vezetője emelte ki a projekt jelentőségét. A sajtó, influenszerek és vásárlók jelenlétében két kerekasztal-beszélgetés keretében a projektnek bizalmat szavazó márkák alapítói, véleményformálók és

a Respray alapítói osztották meg tapasztalataikat és jövőbeli céljaikat.

A május 7-i eseményen a közönség nemcsak hallhatott az innovációkról, de élőben ki is próbálhatta az új automata működését. A beszélgetések során olyan témák kerültek szóba, mint a környezetbarát fogyasztói trendek, a natúrkozmetikumok térnyerése, a közösségi média szerepe az edukációban, valamint a vásárlói elköteleződés fenntartásának lehetőségei.

spray újratöltő

A spray újratöltő megnyitója (Fotó: Rossmann)

Új dimenziók az újratöltésben

A Respray automata már nemcsak fújós dezodorokat, hanem testápolót, testszérumot és revitalizáló arcpermetet kínál aeroszolos kiszerelésben – mindezt új, zöldebb alapokon. A rendszer lényege, hogy a vásárlók az első töltés alkalmával megvásárolt palackjukat tölthetik újra az automatánál, akár négyszer is újrahasználva egyetlen flakont,

így ötször kevesebb csomagolóanyag kerül a környezetbe.

Míg a 2023-as induláskor a gépek kizárólag Isana Rossmann sajátmárkás illatokat kínáltak, most már három neves magyar natúrkozmetikai márka is csatlakozott a kezdeményezéshez: a Sofia Michelle, a Nagora és a Yamuna.

Zöld technológia, valódi hatás

„A Respray nemcsak technológiai innováció, hanem szemléletformáló kezdeményezés is. Már az első évben azt láttuk, hogy aki egyszer újratöltötte a palackját, az gyakran vissza is tér – sokan már három-négyszer is megtették ezt” – hangsúlyozta Zámbó Gergely, a Respray egyik alapítója.
Réti Andor, társalapító hozzátette: „2024-ben az összes töltés 30%-a már újratöltés volt, év végére ez az arány több alkalommal meghaladta a 40%-ot is. Ez egyértelműen jelzi, hogy a vásárlók nyitottak a fenntartható megoldásokra, ha azokat kényelmesen és egyszerűen elérhetik.”

Az újratöltési arány ilyen mértékű növekedése azt is mutatja, hogy a tudatos vásárlói réteg egyre bővül, és a fenntarthatóság már nem csupán trend, hanem valódi elvárás a kozmetikai piacon.

A Respray számos hazai és nemzetközi díjat is bezsebelt az elmúlt években, az alapítók pedig szerepeltek a magyarországi Forbes 30 under 30 2024-es listáján is.
A technológia egyedi jellemzője a sűrített levegő hajtóanyagként való alkalmazása, amely kiküszöböli a propán-bután környezetkárosító hatásait. A hazai gyártású illatanyag szintén csökkenti az ökológiai lábnyomot, a palackok pedig szintén Magyarországon gyártódnak és itthon a Florin Zrt. szegedi gyárában kerülnek összeszerelésre is.

Folyamatosan bővülő jelenlét

A Respray újratöltő automaták 2023-ban még csupán három Rossmann üzletben (Budaörs, Mammut, Flórián tér) voltak elérhetők, mára azonban már 30 helyszínen működnek országszerte a Rossmann legforgalmasabb üzleteiben a fővárosban és vidéken egyaránt.

A tervek szerint azonban a bővülés nem áll meg,

az országos lefedettség mellett a Respray kínálatát is folyamatosan fejleszteni szeretnék, hogy további újratölthető terméktípusokkal és márkákkal gazdagodjon a most elérhető paletta. A cél, hogy a környezetbarát választás minél több vásárló számára váljon könnyen elérhetővé.
A Respray automatával felszerelt Rossmann üzletek listája itt elérhető.

Cikkünk megjelenésében együttműködő partnerünk a Rossmann.

Kiemelt kép: Canva