A szigetre az 1800-as években érkezett az egyik első telepes, Daniel McGinnis. Elkezdte megásni házának alapjait, amikor különös dologra bukkant.
Először azt hihette, kincset talált, hiszen rengeteg legenda szólt kalózokról, akik pont Oak Islanden ásták el rablott javaikat, de arany helyett kőlapokat, tölgyfa szerkezetű furcsaságokat talált. 9 méter mélyen a babonás félelem miatt felhagyott az egész kincskereséssel.
Oak Island rejtélye
1807-ben már az Onslow Company tagjai ástak egyre mélyebb és mélyebb gödröket. 27 méter mélységig jutottak, így megfigyelték, hogy 3 méterenként rönkrétegeket helyeztek fel a földbe, valamint egy-egy nagy kókuszrostréteget, no meg rejtélyes szimbólumokat. A gödröt ezen a ponton ismeretlen okokból 18 méternyi víz öntötte el, amit egy elvezető csatorna ásásával sem tudtak eltüntetni.
Egyre csak érkeztek a kutatók és kalandorok Franklin D. Roosevelttől John Wayne-ig.
De rejtélyes kőlapokon, föld alá temetett, tölgyfából készült emelvényeken kívül nemigen találtak mást. Csak csapdákat. Bármit is rejtettek el azon a szigeten, nagyon nem akarták, hogy bárki is megtalálja, ezért gondosan megtervezett csapdák várják a kíváncsiskodókat. Aki mélyebbre próbál ásni, az mindig a titkos csatornákon odavezetett tengervízzel szembesül, ami ellehetetleníti a további kutatásokat.

Franklin D. Roosevelt társaival kutatott a szigeten, Roosevelt a harmadik jobbról, pipával (Kép: Wikimedia Commons/US National Archives bot)
Egy báránybőrre írt jel
A kincsvadászokat ez persze csak még jobban feltüzelte. 1896-ban egy újabb csoport érkezett a szigetre gőzszivattyúkkal és fúróberendezésekkel. Egy oldalaknában egy apró báránybőr pergamendarabot találtak, amin két, indiai tintával írt betű volt olvasható. 1898-ban a csoport vörös festéket öntött az elárasztott gödörbe, és három kijáratot tártak fel a sziget körül.
1931-ben William Chappell próbálkozott 39 méteres mélységben, és talált egy ódon fejszét, horgonyt és egy csákányt.
A csákányról kiderült, hogy egy cornwalli bányászé volt, de ekkorra a gödör környéke tele volt a korábbi ásatási kísérletekből származó törmelékkel, és lehetetlen volt megtalálni a tulajdonost. 1971-ben feltártak egy 72 méteres aknát, amely 10-X furatként lett ismert.
A leeresztett kamera fából készült ládákat, emberi maradványokat és szerszámokat mutatott, de a képek homályosak voltak, az akna pedig végül beomlott. A 10-X fúrás aljára 2016-ban búvárokat küldtek, de ők nem találtak semmit. 1996-ban Robert S. Young vásárolt meg egy darabnyi földet a sziget érintetlen részén, és talált egy 1781-es spanyol ezüstérmét.
A kutatásokról Oak Island átka/A rejtély kulcsa címmel sorozatot forgatnak, ami jelenleg is fut, ez egy kis ízelítő belőle:
Milyen kincs rejtőzhet a szigeten?
A kalózkincstől azóta jó messzire jutottak ábrándozásaikban a kalandorok. Sokak a Shakespeare-kéziratokat sejtik a föld alatt, mások a Szent Grált vagy a Frigyládát, Marie Antoinette ékszereit, vagy épp a templomos lovagok relikviáit. Az évek során különféle, több száz éves tárgyak valóban felszínre kerültek.
Egyik sem adta azt, amire a kincskeresők vágytak.
Sok tudós úgy véli, nincs is a szigeten semmi, amiket pedig csapdáknak hisznek, azok a sziget alapkőzetének és az ár-apálynak köszönhető, természetes folyamatok. Hogy akkor miért találnak néhányan titokzatos írással ellátott kőtáblákat, mit keres tölgy és kókusz a föld alatt, ők sem mindig tudnak válaszolni. A kutatások most is folynak, nem tudni, hogy a sziget valaha elárulja-e nekünk a titkát.
Kapcsolódó: Néha nem kincsek, hanem hírességek tűnnek el nyomtalanul
Kiemelt kép: Getty Images