Az 1899-es születésű Al Caponét, alvilági nevén Sebhelyesarcút hajlamosak vagyunk romantizálni. Ebben sokat segít az azóta eltelt több, mint egy évszázad, hiszen nem a saját bőrünkön érezzük a fenyegetést, nem most rettegünk az alvilág vezérétől.
Al Capone maffiafőnökként tulajdonképpen megalkotta a szervezett bűnözést. Hihetetlen korrupciós hálózatot alakított ki, amelyben mindenki tartozott valakinek, de legfőképpen neki. Chicago városa felett nagyjából ő rendelkezett, hiszen több, mint ezer alvilági figura tartozott a bandájához.
Al Capone sokkal kegyetlenebb volt, mint ma hisszük
2025-ben szinte csak a szeszcsempészettel és az adócsalással kapcsolatban emlékszünk rá, pedig a szerencsejáték világában éppúgy jelen volt, mint a prostitúcióban. Lehet, hogy öltönyt hordott, a katolikus vallást követte, kedvesen mosolygott, és sokszor hagyta, hogy lefényképezzék, sőt még ételt is osztott a nagy gazdasági válság idején,
de embereket ölt, kínzott, nőket rabolt el és kényszerített prostitúcióra, miközben drogfüggővé tette őket.
Így ugyanis „kezelhetőbbek” voltak, vagy ha nem engedelmeskedtek, savval öntötte le az arcukat. Ma már nehéz elképzelni, de nyilvános partikon ölt embereket olykor a rendőrök szeme láttára, ám olyan sokan rettegtek tőle, hogy a legtöbb esetben senki sem tett semmit.

Al Capone kedvesen mosolyog rendőrségi fotóján 1930-ban (Kép: Getty Images/ Bettmann)
A Valentin-napi mészárlást szándékosan időzítették
Al Capone munkájának szerves részét alkotta, hogy megszabaduljon régi és új ellenségeitől. Mindig akadtak, akik megpróbáltak ellene szegülni, rivális bandákhoz csatlakozni. Mivel a szesztilalom továbbra is érvényes volt, nagyon sokan igyekeztek abból megélni, hogy illegálisan árulták az alkoholos italokat: ők is riválissá váltak. ilyenkor a maffiafőnök emberei hamar megtalálták és megölték őket.
1929-ben George „Bugs” Moran maradt az egyetlen olyan hatalmas alvilági figura, akit Al Capone el akart intézni.
Többek között emiatt is gondolta mindenki (holott vannak más teóriák is), hogy Al Capone állt a Valentin-napra időzített támadás mögött. A kegyetlen leszámolás során a rendőr egyenruhába öltözött gyilkosok Moran embereit egy garázsba csalták. Ekkor igazoltatásnak álcázva rájuk rontottak az álruháikban, majd a hatóság ellen nem is védekező, falhoz állított embereket sorra megölték. Heten vesztették életüket, de Moran megúszta, mivel ő nem jelent meg ezen a találkozón.

A Valentin-napi mészárlásra összegyűlt tömeg és a rendőrség (Fotó: Getty Images/Chicago History Museum)
A közvéleménynek ez már sok volt
Az egyenruha miatt egy darabig mindenki azt hitte, hogy a mészárlást rendőrök követték el, de a nyomozás során kiderült a turpisság. A rendőrök és az ügyészek a vádemelésekig ugyan eljutottak, de a Valentin-napi mészárlás elkövetői közül egyet sem zártak börtönbe.
A gyilkosság képei bejárták a sajtót, az embereknél pedig – akik korábban nem igazán foglalkoztak a maffián belüli leszámolásokkal, amíg civilek nem sérültek meg bennük – betelt a pohár. Al Capone végül rövid időre börtönbe került, noha nem a Valentin-napi mészárlás miatt, hanem fegyverrel való visszaélés kapcsán. Állítólag sosem hordott magánál fegyvert, és most is direkt intézte úgy, hogy elkapják, és így a börtönbe meneküljön Moran esetleges bosszúja elől.
Kriminalisztikailag nagyon fontos gyilkosság volt
A mészárlás kivizsgálásakor a nyomozók csak a testek és a lövések nyomai alapján tudtak elindulni. Az első fontos nyomnak az bizonyult, hogy a lövedékek nem a rendőrök által használt típusúak voltak, s a történelemben először azt is sikerült megállapítani, hogy melyik két gépfegyverből származtak. Ezeket megtalálták ugyan, de nem tudták elkövetőkhöz kötni őket.
A nyomozást nagyon komolyan vették, már csak azért is, mert a frissen megválasztott Herbert Hoover elnök azt ígérte, hogy végre konkrét intézkedéseket tesz a maffia visszaszorítása érdekében.
Azt is be kellett látnia, hogy a szesztilalom nemhogy erkölcsösebbé tenné az amerikaiakat, hanem épp ellenkezőleg, szinte mindenkit az illegális forgalmazók és a maffia karjaiba vezet. 1933-ban többek között ezért is oldották fel a szesztilalmat. Addig azonban Al Capone maradt az úr, még úgy is, hogy a mészárlással komoly népharagot zúdított magára. Hogy mennyire a kezében volt a rendszer, jól mutatja az is, milyen volt az élete a börtönben.
Al Capone első cellája még luxusnak számított
A benti létet kvázi ő szabályozta, cellája pedig több mint kényelmes volt. Saját, bebútorozott „szobája” volt konyhabútorral, értékes tárgyakkal, szőnyegekkel, és minden szabályra fittyet hányva naponta fogadott látogatókat. Ha telefonálni akart, csak átfáradt a börtön igazgatójának irodájába és elküldte az őröket.

Al Capone végül másodjára is börtönbe kerül, ezúttal 8 évre. A képen a börtönből való szabadulása napján, 1939-ben látható (Fotó: Chicago Sun-Times/Chicago Daily News gyűjteménye/Chicago History Museum/Getty Images)
Al Capone végzete végül az adó lett
Nagyon sokan próbálták elkapni Al Caponét, de ahogy a börtönbéli történetből is látszik, valódi hatalommal rendelkezett és rengeteg hivatali dolgozót fizetett le. Végül arra a törvényre hivatkozva, amely szerint még az illegális jövedelmek után is kötelező adózni az államnak (no és egy beépített ügynök ténykedésének hála) adócsalással vádolták meg és börtönözték be 1931-ben.
Ez már nem az a szépen bútorozott cella volt, mint korábban.
Három év múlva az Alcatraz-szigeten létesített börtönbe vitték át, ahol az ottani hierarchiában a híres Al Capone már nem tudott az élre törni: gúnyolták, bántalmazták. Egészsége is komolyan megromlott, amit főleg a szifilisznek köszönhetett. 1939-es szabadulásakor már nem a rettegett maffiafőnök, hanem egy elborult elméjű, beteg férfi tért vissza Chicagóba, aki eredeti hatalmát soha többé nem tudta visszaállítani, és végül 1947-ben hunyt el, miután agyvérzése lett, majd tüdőgyulladást kapott.
Fakanál és csótány – Bizarr Valentin-napi szokások a nagyvilágból
Kiemelt kép: Al Capone ujjlenyomatai – Fotó: Keystone-France/Gamma-Keystone via Getty Images/nőklapja.hu