Idén a Hegyvidék Bevásárlóközpont is erősíti az Ökumenikus Segélyszervezet munkásságát Buda egyetlen adománypontja formájában, mely a központ földszintjén található majd december 3. és 23. között.

A gyűjtőpont egy HelloPay terminállal lesz ellátva, így téve nagyon gyorssá, biztonságossá és egyszerűvé az adományozást. A hét minden napján reggel 9 órától egészen 16 óráig várják az adományozni vágyókat, minden felajánlást, legyen az kicsi vagy nagy, egy mézeskalács szívvel hálálnak meg. Az Ökumenikus Segélyszervezet immár 28. alkalommal hirdeti meg Adventi Adománygyűjtését, mely mára Magyarország legnagyobb ünnepi összefogásává vált.

Az emblematikus szeretet.éhség mézeskalács szív mára magyarok százezrei számára jelent egyet a karácsony egyik legfontosabb üzenetével: a cselekvő szeretettel és a hiányt szenvedők támogatásával. Ez a csodálatos és egyre nagyobb sikernek örvendő ünnepi összefogás teszi lehetővé, hogy a Segélyszervezet ne csak ünnepekkor, hanem egész évben hatékonyan tudja segíteni a nélkülözőket és bajbajutottakat, ételt, otthont, esélyt adva nekik.

Adventi felhívás 2023

Az ünnepi készülődés varázslatos hangulatába be-beszűrődnek jelen világunkat meghatározó krízisek hírei: elhúzódó, véres háborúk, áldozatok ezreit követelő vagy földönfutóvá tévő katasztrófák. A gazdasági hatásokat pedig hosszú ideje saját bőrünkön is érezzük: a megélhetéshez szükséges kiadások növekedése, az égbe szökő élelmiszerárak, melyek sok családot kilátástalan helyzetbe hoznak, amikor dönteni kell a fűtés számla befizetése és az étel vásárlása között. Az Ökumenikus Segélyszervezet intézményei a nélkülöző és bajba jutott családok ezreit segítik az év 365 napján pihenés nélkül.

Adventi Adománygyűjtésüket évről évre változatlan célkitűzésekkel hirdetik meg:

  • Decemberben minél több családnak enyhítsék a nélkülözését, élelmiszersegély-csomagokkal, melegétel osztásokkal, tüzelővel, karácsonyi gyermekprogramokkal szeretnék szebbé tenni az ünnepüket.
  • Az ünnepeken túl, egész évben ott lehessenek a nélkülözők és bajba jutottak mellett szociális intézményeikben, esélyteremtő programjaikon keresztül.

Az összefogás ereje

Ebben az évben a Hegyvidék Bevásárlóközpont is csatlakozott a szervezethez, és nemcsak gyűjtőpontként segíti majd a munkásságukat, hanem a szintén a központban található Odu.Store üzletben december 18-ig várják a bolt munkatársai a tárgyi felajánlásokat. Ebben az évben újszülöttektől kezdve egészen hároméves korig gyűjtenek gyermek- és kismamaruhákat, játékokat, kozmetikai és higiéniai termékeket.

A Hegyvidék Bevásárlóközpont vezetősége kiemelten fontosnak tartja, hogy segítsen, és így másoknak is példát mutasson, mennyire egyszerű is támogatni egy másik embert. „A karácsony a szeretet ünnepe, amikor izgatottan kutatjuk a tökéletes ajándékokat, hogy meglepjük szeretteinket. A szeretetet azonban tágabb környezetünkben is gyakorolhatjuk, és jótékony cselekedetekkel segíthetünk azoknak, akiknek nálunk kevesebbet adott az élet. Fontosnak és példamutatónak tartjuk az Ökumenikus Segélyszervezet munkásságát, ezért is csatlakozott a Hegyvidék Bevásárlóközpont az adventi adománygyűjtéséhez” – osztja meg velünk Freud Beatrix, a központ center menedzsere.

Adni még sohasem volt ilyen egyszerű!

Keressétek a földszinti adománygyűjtő pontot, ahol egy hosztesz vár mindenkit szeretettel. Az adományozás teljesen egyszerű, semmi másra nem lesz szükség, csak egy bankkártyára. Kiválasztjuk a kívánt adomány összegét a HelloPay terminálon, és egy érintéssel már suhan is a segítség. Adományozni bármilyen összeget lehet, akár többször is. Ne felejtsétek el, sok kicsi is sokra megy!

Forrás és fotó: Ökumenikus Segélyszervezet

Kiemelt kép: Canva