Június elején olyan népszerű előadókat hallhatunk itt, mint például sokak kedvence, Fekete Giorgio és Héra Barnabás, akik a Carson Coma Akusztik formációval veszik be a várat, a Felefánt, a Felső Tízezer, valamint a Subtones, a Freakin’ Disco és az Amoeba zenekarok. A fesztiválon szólókoncertet ad a Halott Pénz zenekar frontembereként jól ismert Járai Márk. Nemrég megjelent albumát mutatja be zenekarával O’SULLIVAN és látható lesz Egyedi Péter MMAMT, valamint Kollár-Klemencz László Öregbanda című előadása is.

Szeláví! Fesztivál – Kelemen Gergő Photography
A Szelávíra érkezik még fiatal pécsi dalszerző-énekes, boebeck, továbbá a Jónás Vera Experiment és a Galaxisok, de ott lesz a Platon Karataev duó is. Az estéket OIEE és DJ Clairvo teszik majd felejthetetlenné a parkerdőben. Szombaton fantasztikus hangulatú koncertet ad a Budapest Bár (többek között Németh Juci, Lovasi András, a Hiperkarmából is jól ismert Frenk és Keleti András közreműködésével). A Szeláví! Színpadon pénteken láthatjuk az Aurevoir. zenekart, akik a fesztivál felkérésére idén megírták a hivatalos Szeláví! himnuszt is “Szólok, hogyha elfelejtenél” címmel, ami élőben megszólalva is minden bizonnyal megismételhetetlen élmény lesz!
A természet és művészet szeretetét hirdető esemény a kirándulók által jól ismert Nagy-Kevély és a Teve-szikla közvetlen közelségében húzódik meg és ez alkalommal is bővelkedik majd zöld programokban. A Szeláví! szervezőcsapata idén a korábbinál is nagyobb hangsúlyt fektetett arra, hogy a családias hangulatú pikniken kiemelt szerepet kapjanak a környezettudatosság és fenntarthatóság különböző témái. A Pilisi Parkerdő Zrt. szervezésében ismeretterjesztő kvízen tehetjük próbára a tudásunkat. Ez alkalommal is ott lesz a fesztiválon a Capsul Farm csapata, akik jóvoltából gyakorlati bemutatón ismerkedhetünk a kisléptékű ökológiai szemléletű élelmiszer termelés sajátosságaival, s megtudhatjuk, hogyan léphetünk előre fogyasztóból termelővé.
Részt vesz a fesztiválon a Jane Goodall Intézet is, akik Főemlősmentő állomásukon készülnek színes és érdekes programokkal. A kirándulóknak is kedvez a fesztivál: a Budapesti Természetbarát Sportszövetkezet szombatra teljesítménytúrát szervez. Részt vesz az eseményen a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület képviselete is, akik jóvoltából nem csak előadásokon vehetünk részt, de a környéken tett, vezetett séták segítségével az érdeklődők a gyakorlatban is többet tudhatnak meg a parkerdő élővilágáról. Aki más aktív kikapcsolódásra vágyna, az is megtalálja számításait: igazán különleges környezetben tart vezetett jóga órákat a Born to be Alpha csapata. Emellett a résztvevők sorában találjuk a TASZ (Társaság a Szabadságjogokért), valamint a Greenpeace Magyarország szervezetét is.

Szeláví! Fesztivál – Kelemen Gergő Photography
Nem titkolt célja a fesztiválnak, hogy Pilisborosjenő helyi értékeire is felhívja a figyelmet. Paksi Erzsi vezetésével ezen a hétvégén helytörténeti sétákon is részt vehetünk majd. A pilisborosjenői újságíró az Egri vár másolatánál kalauzolja körbe az érdeklődőket. A hétvége során borosjenői söröket és borokat, sajtokat és más (nem csak borosjenői) finomságokat is kóstolhatunk. Csak hogy néhányat említsünk, a Szelávín ott lesznek többek között a helyi bázissal rendelkező Hajnali Sörfőzők és borkóstolót tart Jani Papa Pincéje is. Ínyencségekből sem lesz hát hiány a nyár eleji fesztiválon.

Szeláví! Fesztivál – Kelemen Gergő Photography