Kifejezetten férfipártinak tartom magam, mégis könnyen tudok azonosulni a gondolattal, hogy néha nagyon jól tud esni csak nők között lenni. Máshogy gondolkodik, beszél, érez ilyenkor az ember, a kizárólag nők által látogatható létesítmények pedig biztonságos teret jelentenek azok számára is, akiknek valamilyen korábbi kellemetlen élmény, esetleg trauma miatt ez jelenthet gyógyulást. Olyan hely persze, ahová zömmel nők járnak, világszerte sok akad: viszonylag kevés férfival találkozunk például tahiti tánc-kurzuson, vagy épp szülésfelkészítő jógaórán, olyan létesítményekből viszont, ahová férfi semmilyen körülmények között nem léphet be, már kevesebb van.
Le Mall Autószalon, Dzsidda, Szaúd-Arábia
A világnak erről a pontjáról nézve több mint megdöbbentő, hogy egyes konzervatív berendezkedésű országokban milyen szigorú szabályok szorítják keretek közé még ma is a nők mindennapjait. A szaúdi nők például (és akkor még nem is beszéltünk a rendszerszintű, igazság- és egészségügyi, sokszor sokkal megalázóbb egyenlőtlenségekről) nem mehetnek szállodába, nem látogathatnak temetőt, nem olvashatnak cenzúrázatlan magazint, nem vetkőzhetnek le, hogy egy ruhaüzlet öltözőjében felpróbáljanak egy nekik tetsző holmit, és néhány évvel ezelőttig nem vezethettek autót sem. Nem csoda, hogy amikor 2018 (!) júniusától feloldották az erre vonatkozó korlátozást, és először engedték meg a nőknek, hogy gépkocsit vezessenek anélkül, hogy félniük kellett volna az őrizetbe vételtől vagy letartóztatástól, az esemény óriási nemzetközi visszhangot váltott ki, mint ahogy az sem, hogy élelmes vállalkozók ebben is meglátták a remek üzleti lehetőséget.

Fotó: Sean Gallup/Getty Images
Meglovagolva a hullámot, még abban az évben létrejött Szaúd-Arábia (és valószínűleg a világ) első és egyetlen, kizárólag nők számára nyitva tartó autószalonja, a Le Mall Car Showroom. A bemutatóteremben (ahol kizárólag női személyzet ad autóvásárlási és hiteltanácsokat is) csodaszép és környezetbarát autók között lehet válogatni, fényképezkedni, egyúttal életérzést kipróbálni, és egy kicsit úgy csinálni, mintha a világ igazán tényleg szabad hely lenne.
Umoja falu, Samburu, Kenya
Umoja falu a béke szigete sok száz szamburui nő számára: a legtöbben tragikus múltjuk elől menekülnek ide. A kenyai Samburu megye száraz és poros síkságainak szívében fekvő Umoja ma vendégszerető, színes ruhába öltözött, vidám nők otthona, egyúttal egy nagyon erősen patriarchális kultúrában az egyetlen olyan hely, ahol férfiak egyáltalán nem tartózkodhatnak. Ez egy biztonságos menedékhely a korábban bántalmazott, elutasított és megbélyegzett nők számára, aki az errefelé szinte mindennapos családon belüli erőszak, nemi erőszak, a nemi szervek megcsonkítása és a gyermekházasság sötét rémségei elől menekül.

Fotó: Magdalene Mukami/Anadolu Agency/Getty Images
Umoja falu vezetője Rebecca Lolosoli 1991-ben 14 társával alapította a közösséget. Csupa olyan nő gyűlt itt össze, akik mindannyian átélték a brit katonák által elkövetett nemi erőszak traumáját. (A kétezres évek eleje óta kenyai nők százai próbálják perelni a brit védelmi minisztériumot, mivel a nyolcvanas és kétezres élvek eleje közt itt táborozó katonák rendszeresen megerőszakolták őket – a szerk.) A későbbiekben pedig sorra idegyültek az erőszak más formáinak áldozatául eső nők.
Az itt élő szamburui nőket egyedülálló testvéri kötelék köti össze, a falut teljes egészében nők vezetik, tartják fenn, ők gazdálkodnak, építkeznek és gondoskodnak a falu biztonságáról is és köszönik, nem kérnek a férfiakból.
Noiva do Cordeiro, Belo Vale, Brazília
A Noiva do Cordeiro portugálul „a bárány (Krisztus) menyasszonyát”, a belo vale pedig „gyönyörű völgyet” jelent, és mindkét név jól illik erre a mesebeli kis falura, melynek házai rózsaszínre, narancssárgára és lilára vannak festve, és amiben egyedülálló nők élnek. A Rio de Janeirótól mintegy 500 kilométerre fekvő, kizárólag nőkből állóközösségben több mint 600, jellemzően 20-35 év közötti nő lakik, akiknek szépségéről Brazíliában legendák keringenek. A falu története még az 1890-es évekre nyúlik vissza. Az évtized elején egy bizonyos Maria Senhorinha de Lima azért menekült ide, mert alaptalanul házasságtöréssel vádolták meg, és száműzték otthonából, illetve kiátkozták az egyházból is. Az azóta eltelt években terhességüket titkoló, vagy más okból bujkáló, menekülő nők és lányok telepedtek le itt, ma már a negyedik generáció is felnőtt. Persze nemcsak lányaik születtek: az itt világra jövő fiúkat 20 éves koruk után küldik csak el a faluból. A falu lakói a kétezer-tízes évek elején azzal kerültek a hírekbe, hogy (szigorú feltételekkel bár, de) férjet kerestek.
Noha a Noiva do Cordeiro asszonyai elismerik, hogy közösségük kifejezetten szokatlan, annak, hogy a független és erős nő képe Brazíliában is mind többször sejlik fel, egyre több jele van. 2011 és 2016 között például egy nő, Dilma Rousseff vezette az országot, és sokáig a Petrobras olajipari nagyvállalat vezetője, Maria das Gracas Foster volt a világ egyetlen nője giga olajvállalat élén. A Grant Thornton nevű tanácsadó cég jelentése szerint Brazília vezető vállalatainak felsővezetői között a nők aránya 27 százalék, szemben például a brit 20 százalékkal.
Vonatszerelvények, Delhi, Kalkutta, Mumbai, Madrasz, India
Ha érezted már magad kényelmetlenül olyan helyzetben, amikor nyilvános helyen (akár elismerő) megjegyzést tettek a külsődre, füttyögtek, utánad szóltak, el tudod képzelni azt a napi szintű rettegést, amit a tömegközlekedéssel utazó indiai nőknek kell átélniük. Indiában ugyanis az ilyen, vagy ennél durvább viselkedés olyan elterjedt, hogy nevet is adtak neki: erős eufemizmussal Eve-teasingnek nevezik a nyilvános szexuális zaklatást vagy bántalmazást, mely néha olyan méreteket ölt, hogy halálos áldozattal is jár, és aminek a tömegközlekedés sajnos kiváló terepet nyújt. (Ez ellen egyébként egy apró, de zseniális módszerrel védekeznek a helyi asszonyok.)
A nők védelme érdekében az indiai kormány nemrégiben bevezette a csak nők számára fenntartott vonatszerelvényeket, melyek jelenleg Delhiben, Kalkuttában, Mumbaiban és Madraszban közlekednek, és amelyekbe egyáltalán nem szállhat be férfi.

Fotó: Satish Bate/Hindustan Times via Getty Images
A Gandhi Nagar vasútállomáson pedig a nők biztonságérzetének növelése érdekében a személyzet is kizárólag nőkből áll: 28 női alkalmazott működteti azt, az üzemeltetési dolgozóktól a jegyellenőrökön át a biztonságiakig kizárólag nőket alkalmaznak. Bár a nők külön kocsikba helyezése, illetve a kizárólag nőket alkalmazó vasútállomás valószínűleg csökkenti a zaklatások számát, az igazi megoldás természetesen a nőkkel kapcsolatos lealacsonyító szemlélet megváltoztatása, és az agresszió szankcionálása lenne.
SuperShe-sziget, Raasepori, Finnország
A SuperShe sziget Finnországban, Helsinkitől délre, a Balti-tengeren található. A kizárólag nőket fogadó egészségközpont ténylegesen elfoglal egy teljes szigetet, ahonnan a férfiak ki vannak tiltva, és ahol a nők női körben szépülhetnek, őrizhetik egészségüket és vehetnek részt a legkülönfélébb, izgalmas programokon. A létrehozók olyan teret akartak kreálni az ide látogató nőknek, ahol a külvilág zavaró tényezőitől távol önmaguk lehetnek, és tanulhatnak is egymástól.
SuperShe Island off the coast of Raasepori, off the southern coast of Finland, will open exclusively for women will open June 23rd: https://t.co/nlwwJeJQfK pic.twitter.com/cl8m9RisnC
— Discovering Finland (@DiscoverFinland) May 10, 2018
A 8,4 hektáros sziget egyszerre 10 szupernő befogadására alkalmas, és spa-felszerelésekkel, finn szaunákkal és edzőeszközökkel pakolták tele, egy-egy hosszabb itt tartózkodás során a nők jógázhatnak, a szaunázhatnak, úsznak, természetet járnak és masszázson és különféle foglalkozásokon vesznek részt, mindezt pedig úgy, hogy „nem aggódnak amiatt, vajon tetszenek-e a jelen lévő férfiaknak, vagy épp helyén van-e a rúzsuk”– fogalmaz az egyik tulajdonos.
Kiemelt kép: Umoja-béli nők 2015-ben. Magdalene Mukami/Anadolu Agency/Getty Images
