Így készítsük fel a testünket és a lelkünket a télre

Viszlát, téli levertség, helló, feltöltődés!

–––SZPONZORÁLT TARTALOM–––

Megbirkózni az egyre csak rövidülő nappalokkal és a napfény hiányával nem egyszerű feladat. Mivel a Napot nem tudjuk rávenni arra, hogy egész évben csak este nyolc után menjen le, más módokat kell találnunk arra, hogy könnyebben átvészeljük a téli hónapokat. A következőkben arra adunk tippeket, hogyan hozzuk ki a legtöbbet a kevéske napsütéses órából, és hogyan készíthetjük fel a testünket és a lelkünket a télre.

Jókedvre derítő mozgás

Az őszi–téli időjárás igazán lehangoló tud lenni. Semmivel sem tudunk olyan biztosan hangulatjavító endorfint (boldogsághormont) termelni, mint a mozgással – a stresszűző hatásáról nem is beszélve. A sportolás egyszerre támogatja a szervezet fizikai és szellemi egészségét, javul a keringés, a sejtek több oxigénhez jutnak, fokozódik az anyagcsere.

Az első és legtutibb fegyverünk tehát a szezonális levertség ellen, ha rendszeresen mozgunk.

A nap bármely szakában végzett edzés – és lényegében bármilyen mozgásforma – hatásos lehet, ám annak érdekében, hogy a leginkább kihasználjuk a napfényes órákat, tanácsos ebédidőben mozogni a szabadban. Ha mást nem is teszünk, az ebédünk elfogyasztása után tegyünk egy rövid sétát a munkahelyünk vagy az otthonunk körül, szívjunk egy kis friss levegőt. A másik opciónk, hogy kora reggel sportolunk kültéren – így nemcsak lendületet nyerünk az előttünk álló naphoz, hanem megcsodálhatjuk a napfelkeltét is. Még a borongósabb napokon is rengeteget segíthet, ha természetes fényen tartózkodunk, különösen igaz ez az ébredés utáni órákra. Kell ennél jobb motiváció ahhoz, hogy korábban pattanjunk ki az ágyból?

Téli álom

Ugyankkor, ha rendszeresen korábban kelünk, javasolt korábban lefeküdni aludni is, a kellő mennyiségű és minőségű alvás ugyanis elengedhetetlen ahhoz, hogy stabil és egészséges legyen a mentális állapotunk. A napfényes órák csökkenésével az agy hangulatért felelős neurotranszmitterének, a szerotoninnak a szintje is csökken a szervezünkben, egy másik hormon, a napszakhoz alkalmazkodó alvási ciklus kialakításáért felelős melatonin szintje viszont megnő – mindezek is kiváltói lehetnek annak, hogy lehangoltnak, fáradtabbnak érezzük magunkat a szokásosnál. Teljesen természetes tehát, hogy a téli időszakban megnő az alvásigényünk, igyekezzük ezt az igényt kielégíteni.

D-vitamin-raktárak feltöltése

Persze sokan vannak, akiknek a fáradtság ellenére sem jön álom a szemükre. Ennek hátterében nem ritkán a D-vitamin hiánya áll, ez ugyanis jelentősen befolyásolja az alvásunkat. Egyre több kutatás készül a D-vitamin és az alvászavarok közötti kapcsolatról,

a kutatók pedig egyre biztosabbak abban, hogy a D-vitamin alacsony szintje hozzájárul az elalvási nehézségek kialakulásához.

A D-vitamin alapvetően természetes úton, napfény hatására szintetizálódik a bőrünkben, októbertől április végéig, a napfényhiányos időszakban éppen ezért javasolt étrend-kiegészítők vagy táplálék formájában pótolni. A legjobb D-vitamin-források közé a gomba, a tengeri halak, a máj, a tojás, a tej és a zabpehely sorolható.  

Könnyű vacsora, sok víz

A megfelelő folyadékellátottság nemcsak nyáron, hanem télen is rendkívül fontos, ez ugyanis kihat az agyműködésünkre, a szellemi és fizikai teljesítőképességünkre, sőt még a hangulatunkra is. A folyadék, amelyet magunkhoz veszünk, elsősorban víz legyen, ezt kiegészíthetjük édesítés nélkül fogyasztott forró italokkal. Az étkezéseinknél érdemes továbbá arra is odafigyelni, hogy a vacsoránk ne tartalmazzon megterhelő ételeket. Ha ugyanis túl nehéz fogást fogyasztunk este – és akkor is, ha túl sokat vagy túl későn –, D-vitamin-pótlás ide vagy oda, nem fogunk tudni könnyen álomba szenderülni. Az ideális az lenne, ha a napot egy kiadós reggelivel indítanánk, ebédre már valami könnyebbet ennénk, a vacsora pedig a legkímélőbb étkezésünk lenne. Törekedjünk arra is, hogy este nyolc után már ne együnk semmit, hagyjuk, hogy az emésztőrendszerünk is pihenhessen, regenerálódhasson.

Garantált feltöltődés

Apropó, regenerálódás! Mivel a téli levertség és az év végi hajtás éppen egybeesik, joggal érezzük úgy, hogy nem elegendőek az éjszakák és a hétvégék, hogy kipihenjük magunkat. A karácsonyt megelőző időszak tele van izgalommal, várakozással, készülődéssel, és persze egy csomó bosszúsággal, feszültséggel is, amelyek, ha nem figyelünk oda, beárnyékolhatják az ünnepi hangulatot. Éppen ezért érdemes egy pillanatra megállni a rohanásban, és elgondolkodni azon, mivel tehetjük teljesebbé ezt az időszakot. Kapkodás és szaladgálás, takarítás és pakolás, vásárlás és főzés – mindezek teljesen felőrölik az embert. Szálljunk ki a mókuskerékből, és engedjünk meg magunknak, hogy egy wellnesshotel, például a hévízi NaturMed Hotel Carbona**** kényeztető és odaadó vendégszeretetet élvezzük.

Érdemes megtapasztalni, hogy micsoda hatása van az advent időszakában és az ünnepek alatt a simogató termálvíznek, a relaxáló wellnesskezeléseknek, a gondűző szaunaszeánszoknak.

Minden érzékszervünkkel megélhetjük a csodát! Az illatok nemcsak a hangulatunkat képesek befolyásolni, hanem a szervezet működését is. A belélegzett illatokra az idegrendszer hormonválaszt ad, így lehet egy jól megválasztott aromával elcsendesíteni a gondolatokat, ellazítani az izmokat. Ezért amikor a szaunamester egy szaunaszeánszra narancsos-fahéjas illatot választ, azzal máris nyugalmat varázsol. Egy jó wellnesskezelés, mondjuk egy masszázs során az illatok mellett a fények, a dallamok és az érintés is fontos szerepet kap. A testre és a lélekre egyaránt ható spacsodák közül kiemelkedik a termálvíz nyújtotta élmény: ellazít, kikapcsol, felmelegíti a testet, felszabadítja a lelket.