Erdei tanterem, csapatmunka, gyerekbarát szemlélet – egy iskola közelről

Miben nyújt kiemelkedőt az iskola? Van-e ösztöndíjprogramjuk? Hányadik osztálytól lehet becsatlakozni? Forgách Katalinnal, a Budapesti Német Iskola Alapítvány megbízottjával beszélgettünk.

                                       –––SZPONZORÁLT TARTALOM–––

Térjünk is rögtön rá a mindenkit leginkább foglalkoztató kérdésre: hány éves kortól és milyen szintű német nyelvtudással lehet a Budapesti Német Iskolába jelentkezni? Van esetleg arra megoldás, hogy felzárkóztassanak olyan gyerekeket, akik egyáltalán nem beszélnek németül?
Iskolánkba több becsatlakozási ponton is be lehet lépni, ezek közül a legelső a nulladik osztály, ahová nagyjából öt éves (óvodai nagycsoportos korosztály) gyerekek jelentkezhetnek óvoda helyett. Ez az új iskolaelőkészítő osztályunk – aki ide jön, annak nem kell tudnia németül, hiszen a nálunk töltött év alatt felépül egy olyan alapszókincse, amivel el tudja kezdeni az első osztályt. Az első osztályok már úgynevezett integrált osztályok, ahová a német anyanyelvű és a nyelvet még csak most tanuló gyerekek együtt járnak. Ez egy új struktúra, második éve, hogy elindítottuk az integrációt. Elsőtől aztán két nyelven tanulnak írni-olvasni, a legmodernebb pedagógia módszerekkel.
Aztán természetesen be lehet csatlakozni az első osztályba is, de ide olyanokat várunk, akik tudnak már valamennyire németül – német vagy vegyes családok gyerekeit, olyan gyerekek, akik korábban német nyelvterületen éltek, stb.
A harmadik becsatlakozási lehetőség ötödik osztályban nyílik, innen indul a nyolcosztályos gimnázium, és ide is olyan gyerekeket várunk, akik negyedik alatt már járnak hozzánk német előkészítőre, vagy pedig akár magyar iskolákban tanultak már annyit németül, hogy meg tudják írni a mi saját német felvételinket a központi magyar és matematika mellett.

Gondolom, azért arra is van lehetőség, ha valaki a fentiektől eltérő évfolyamokba szeretne átjelentkezni, iskolát váltana, és a Német Iskolára esett a választása, esetleg külföldről költözött haza a család, és rátok esett a választás…
Abban az esetben, ha az adott évfolyamon van szabad hely, akkor igen. Ehhez is meg kell írni az iskola saját felvételiét német nyelven.

Mesélnél az iskola történetéről?
A 90-es években a magyar és a német állam között létrejött egy kulturális egyezmény, ezután alakult meg  és a Budapesti Német Iskola. A mai napig az 50-50%-ban a két állam tulajdonában levő alapítvány a fenntartója. A mi intézményünk egy 140 külföldi, azaz a német állam határain kívüli német iskolai rendszer tagja, amelyet a német állam támogat oktatási know how-val, eszközökkel, tanárokkal. Az iskolák nem titkolt célja német nyelv és kultúra népszerűsítése, megismertetése a nemzetközi közönséggel.

Lehet a Német Iskolában ösztöndíjjal tanulni?
Igen, van tehetségtámogató ösztöndíjunk, minden iskolai évben egy ingyenes helyet hirdetünk meg ötödik osztálytól, olyan diáknak, aki másik, magyar iskolából érkezik hozzánk jó bizonyítványokkal, és eléggé tud már németül ahhoz, hogy itt folytathassa a tanulmányait. Ezenkívül vannak belső ösztöndíjak azoknak akik már ide járnak, a jó tanulmányi eredményekért anyagi hozzájárulást kapnak a következő évi tandíjukhoz.
Egyetemi ösztöndíjunkkal pedig azokat a gyerekeket támogatjuk az egyetem első két évében, akik kiemelkedő eredménnyel teszik le az érettségit.

A német iskoláról sokaknak a fegyelem, a szigor és a szűkre szabott keretek jutnak az eszébe – elég sok tévhit és előítélet él még a köztudatban. Milyen valójában nálatok az oktatás?
Valóban, nemrégiben végeztünk egy kutatást olyan budapesti szülők körében, akik most állnak iskolaválasztás előtt, és abból kiderült, hogy bizony vannak tévhitek az iskolával kapcsolatban. Ezek egyike amit te is említettél, hogy a német iskolában szigorú, szabálykövető, poroszos, információátadásra fókuszáló oktatási rendszer érvényesül. Holott ez távol áll a valóságtól.
Persze vannak szabályok, az iskolai életünknek megvannak a működéshez nélkülözhetetlen keretei, de maga a pedagógia rendszer nagyon gyermekközpontú. A legfőbb pillérei az önálló tanulásra való fejlesztés, a csoportmunka, a prezentációs készség fejlesztése, a szabad megnyilvánulás, véleményformálás bátorítása. A gyerekeknek több joguk és lehetőségük van, tanulmányaikban szabadabb a mozgás, a témaválasztás. Nincs e-napló – a gyerek döntése, hogy hogyan beszéli meg a tanulmányi eredményeit otthon. A szülők természetesen bizonyos időközönként kapnak erről tájékoztatást, de nincs szigorú napi, heti kontroll. Hasonló a helyzet az igazolásokkal is: ha a szülő betelefonál, hogy beteg a gyerek, mi elhisszük neki, nincs szükség orvosi papírokra.
Az intézmény modern infrastruktúrával bír, a smartboard, azaz az „okos” tábla minden osztálytermünkben alap, a digitális oktatás nagy szerepet kap. Vannak szuper közösségi tereink, ahol a gyerekek összejöhetnek, erős a művészeti oktatásunk és a reál tantárgyaknál is látványosan törünk előre az élvonalba: sok versenyen indulnak a gyerekek, ahol szuper eredményekkel végeznek. Az országos kompetencia felmérésekben matematikából és szövegértésből kiemelkedő eredményt ér el az iskola.

Galéria | 7 kép

Milyen útravalót kapnak tőletek a gyerekek? Egyáltalán, magyar vagy német érettségivel hagyják el az intézményt?
A német érettségit minden gyerek abszolválja, és mellé lehet választani a magyar érettségit is. Aki ezt teszi, annak emelt óraszámmal folyik a tanítás. Azokat a tantárgyakat, amelyekből érettségizniük kell a hazai rendszerben, magyarul tanulják. Valahogy úgy kell elképzelni, mintha két párhuzamos sínen futnának az érettségik: egy német és egy magyar sínen, és aki szeretné, mindkét utat bejárhatja. A diákokat minimum három nyelvvel engedjük útjukra: némettel, angollal és egy harmadik választott nyelvvel, ami lehet a francia vagy a spanyol.

Milyen a közösségi hangulat az iskolában? Mi jellemzi az iskolai rendezvényeket?
Mivel ez a német és magyar kultúra találkozásának iskolája, ugyanúgy megtartjuk a német és a magyar ünnepeket is. Nagyon szépek a karácsonyi rendezvényeink, és mivel a németek szeretik megtartani a szezonális ünnepeket, nem csak téli, de nyári ünnepségünk is van. Emellett rendszeresen tartunk musical előadásokat a diákokkal. És van nálunk szalagavató is, ami speciálisan magyar hagyomány.
Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy tartozik hozzánk egy két hektárnyi erdős terület, itt épp egy tanösvény fejlesztése zajlik, ahol a természettudományos tárgyakat ki lehet vinni a természetbe, az elméletet demonstrálni lehet a gyakorlatban is – bekapcsoljuk az erdőt az oktatásba.Vannak erdei, nyitott tantermeink is, ahol jó időben szabad levegőn lehet órát tartani. A tanösvény tervezett átadása 2023 ősze, és a környező iskolákat is várjuk ide, szeretnénk velük is megosztani ezt a lehetőséget.

Be lehet hozzátok kukkantani valamikor?
Nagyon is! Az érdeklődő szülőknek nyílt napokat tartunk, november 16-án lesz a nulladik osztály nyílt napja, 17-én az első osztályé. Az ötödik osztályosoké szeptemberben szokott lenni, de a honlapunkon minden információ megtalálható részletesen.

Köszönjük a fotókat a Budapesti Német Iskolának.