A nyári szünet utáni hirtelen visszatérés a közösségekbe egyaránt érinti a gyerekeket és a felnőtteket is. Az iskola/óvodakezdés utáni első hetekben és később októberben, sőt novemberben is gyakran találjuk otthon magunkat az orrfolyós, levert, kissé nyűgös csemetével, aki nagy eséllyel átadja a betegséget a szülőknek is. A felnőtteknél talán annyiban rosszabb a helyzet, hogy amíg a gyereket ágyba lehet dugni és egyáltalán nem bánja, ha kimarad az oviból vagy a suliból, addig a felnőtteknél előkerülnek a jól ismert mondatok: „Ugyan, ez csak egy kis megfázás!” „Á, lábon kihordom.” „Most nem lehetek beteg!” és máris könnyen megfertőzhetünk másokat. Ráadásul a koronavírusjárvány idején a bezárkózás miatt az influenza és a náthás megbetegedések esetszáma drasztikusan csökkent, és a szervezetünk kevésbé készült fel a fertőzések elleni védekezésre. Idén is érdemes odafigyelni az alsó és felső légúti megbetegedéseket okozó vírusokra és baktériumokra. Mivel a COVID-19 továbbra is velünk van, a szakértők arra számítanak, hogy a megbetegedések száma a hűvösebb idő beköszöntével növekedni fog. Ráadásul a nyári szabadság után mi magunk is egyre többet leszünk több emberel egy légtérben akár tömegközlekedésre, akár irodára, akár étkezdére vagy osztályteremre gondolunk(1).
Bár minden vírus más és más, a gyakori légúti vírusos fertőzések tüneteit legtöbbször ugyanúgy kezeljük.
Nem véletlen, hogy a magyar háztartások többségének állandó gyógyszere az Algopyrin tabletta, amely hatékony láz- és fájdalomcsillapító hatásának köszönhetően enyhíteni tudja az őszi megbetegedésekkel járó kellemetlen tüneteket is.
Emellett a már említett koronavírus tüneteként megjelenő láz és fájdalom enyhítésére, illetve sokféle különböző fájdalom, mint például egy nem várt fogfájás, fejfájás, fülfájás vagy izomfájdalom csillapítására is megbízható megoldást nyújt.
Ne feledjük, láz vagy fájdalom jelentkezésekor a szükséges folyadékpótlás biztosítása mellett a gyermekeknél az életkoruknak megfelelő gyógyszert alkalmazhatunk. A 15 év feletti serdülők és felnőttek esetében pedig olyan megbízható, bevált gyógyszert érdemes választani, amelyről tudjuk, hogy hatékony, ezáltal segít átvészelni a nehéz órákat vagy napokat.Ilyen az Algopyrin tabletta is, amely már generációk óta az életünk része. Sokan nem is tudják, de az Algopyrin hatóanyagát, a metamizolt, kereken 100 éve fejlesztették ki német gyógyszeripari vegyészmérnökök. Erős fájdalom- és lázcsillapító hatása miatt azóta is széles körben kedvelt és elismert vegyület.
Az Algopyrin profi megoldás erős fájdalom- és lázcsillapításra, és jelenleg Magyarország legnépszerűbb gyógyszere ebben a kategóriában.*
A torokfájás, a fejfájás és az izomfájdalom gyakran jelzi, hogy a szervezetünk még mindig náthával vagy influenzával küzd. Ez azt jelenti, hogy könnyen átadhatjuk a betegséget másoknak is.
Ezt tegyük otthon!
1. Próbáljunk távolságot tartani a betegektől.
2. Különösen ügyeljünk a rendszeres melegvizes, szappanos kézmosásra.
3. Fertőtlenítsük a kilincseket, klaviatúrát, telefont, tabletet.
4. A papírzsebkendőket azonnal tegyük zárható szemetesbe vagy zacskóba.
5. A tenyerünk helyett inkább a könyökhajlatunkba köhögjünk, tüsszentsünk.
Ha pedig fájdalmaink vannak, enyhítsünk ezen a rossz állapoton. A fájdalom kellemetlen, de hasznos jelzése a szervezetünknek, és bár sokféle fájdalom létezik, de egy dologban megegyeznek: zavaróak és befolyásolhatnak minket a mindennapi tevékenységeink során, ezért a fájdalmat csillapítani kell. Nemcsak az őszi-téli betegségek esetén, hanem egy bármikor felbukkanó fejfájás, fogfájás vagy akár műtét utáni fájdalom esetén is jó, ha van otthon Algopyrin.
Forrás:
(1) https://www.yalemedicine.org/news/covid-rsv-virus-guide-for-parents
*IQVIA Pharmatrend Sell-out adatok alapján 2021. január-december időszakban az Algopyrin a legtöbbet eladott fájdalomcsillapító készítmény.
Opella Healthcare Commercial Kft.
(1138 Budapest, Váci út 133. E épület 3. emelet)
Tel.: (+36 1) 505 0050
Gyógyszer- és egyéb termékinformáció: (+36 1) 505 0055
www.sanofi.hu, www.algopyrin.hu
MAT-HU-2201268 (2022.09.19.)
Az Algopyrin 500 mg tabletta metamizol-nátrium tartalmú, vény nélkül kapható gyógyszer.