Kétmillió forintra emelkedik a Rátz Tanár Úr Életműdíj összege

A természettudományos oktatás fontosságára, és az ezen a területen tanító, elhivatott pedagógusok munkájának jelentőségére hívja fel a figyelmet az immár több mint húsz éve rendszeresen kiosztott Rátz Tanár Úr Életműdíj. A „pedagógus Kossuth-díj” nem csak szakmai elismerés: anyagi díjazás is jár mellé, ebben az évben kétmillió forint. Bárki nevezheti kedvelt tanárát, tanár ismerősét!

Tapasztalatból tudom, hogy óriási szükségünk van a ragyogó természettudományos tanárokra. Amíg gimiben, már a bukás szélén nem kerítettek mellém egy épp ilyen matektanárt (akivel könnyedén repültük be az előző évek érthetetlennek tűnő matekját), elhittem, hogy egyszerűen hülye vagyok a témához, ami amúgy is túl nehéz. Amíg középiskolában nem lett egy egyszerre szigorú és emberséges, kiváló humorú, a tanításnak élő kémiatanárunk, azt hittem, ennek a tárgynak az én életemben semmi jelentősége. És amíg sok évvel később, tanárként be nem néztem egy zseniális kollégám matekórájába, nem hittem el, hogy lehet számokról úgy tanítani, hogy azok is élvezzék, akik érettségi után matek közelébe sem mennek majd. 

Mindenkinek jobb, hogy én például nem dolgozom számokkal, vegyjelekkel vagy képletekkel, mégis azt gondolom, hogy

óriási szükség van jó természettudományos tanárokra. 

Nehezített terep

Jól tanítani mindig a szenvedélyes pedagógusok tudtak, ma viszont úgy néz ki, elhivatottság és szenvedély is kevés: egyenesen megszállottság kell, hogy a pályán maradjon az ember. A pedagógusoknak (dolgozzanak bármilyen tudományterületen is) évről-évre nehezebb körülmények között kell helytállniuk, az elmúlt időszakban egyre nagyobb sajtóvisszhangot kapnak a problémák, amelyek között a növekvő adminisztratív terhek, vagy a tanárhiány miatti plusz feladatok mellett a méltatlanul alacsony fizetés jelenti az egyik legnagyobb kihívást.

Az idei évben már egészen lesújtó adatok érkeznek arról, hogy egyes egyetemi tanárszakok az érdeklődés hiánya miatt el sem indulnak:

idén nem kezdenek leendő tanárok az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Természettudományi Karának osztatlan biológiatanári vagy fizikatanári képzésén, Szegeden az osztatlan földrajz- és kémia tanári szak, Pécsett az osztatlan biológiatanári és fizika tanári szak nem indult el ebben az évben. 

Ezért is van óriási szükségünk van jó természettudományos tanárokra, akik inspirációt jelenthetnek azoknak a fiataloknak, akik előtt most aligha van csábító pályakép. 

Mint egy falat kenyér

Mindeközben soha nem volt olyan fontos a kritikai szemlélet és a tudománypártiság, mint napjainkban. Folyamatosan fél-, negyed- vagy tévinformáció ömlik ránk és ugyanennek vannak kiszolgáltatva a gyerekeink is. Mi más adna nekik fogódzót ahhoz, hogy igaz és hamis közt dönteni tudjanak, ha nem a tudomány? A színvonalas természettudományos oktatás nemcsak azoknak fontos, akik később ezen a területen szeretnének dolgozni, de mindenkinek, aki szeretne kritikusan gondolkodó, tájékozott felnőtté válni, olyasvalakivé, akit nem jól hangzó lózungokkal megvenni, vagy átverni. 

Ezért is igaz, hogy óriási szükségünk van a természettudományokat oktató tanárokra.

Nem csak vállveregetés

Három nagyvállalat: az Ericsson Magyarország, a Graphisoft és a Richter Gedeon húsz évvel ezelőtt hozták létre a Magyar Természettudományos Oktatásért Alapítványt. Az alapítvány huszonkét éve ad lehetőséget egykori diákoknak, pedagógusoknak és magánszemélyeknek, hogy az általuk létrehozott Rátz Tanár Úr Életműdíjra nevezzék a szerintük elismerésre méltó természettudományos tanárokat.

Az életműdíj névadója, a soproni születésű Rácz László 33 évig volt a Budapesti Evangélikus Főgimnázium legendás tanára, emellett 17 évig szerkesztette a Középiskolai Matematikai lapokat is. „Kezei közül” olyan nagyszerű tudósok kerültek ki, mint Neumann János, Wigner Jenő vagy Harsányi János. Az ő pályája által inspirált életműdíj azokat a kiemelkedő teljesítményű pedagógusokat ismeri el, akik nemcsak közvetlen környezetükben gyakorolnak óriási hatást, de példaképek lehetnek a fiatal tanárok számára is és lelkesíteni tudják pályakezdő kollégáikat is.

Szerencsére nemcsak vállveregetésről van szó: a díjazottak a szakmai elismerés dicsősége mellett kétmillió forintos juttatásban is részesülnek. Kevésszer van lehetőségünk a bonbonnál, a pedagógusnapi csokornál és a köszönömnél dierektebb visszajelzést adni szeretett tanárainknak, nagyrabecsült kollégáinknak, most azonban megtehetjük, az alábbiak szerint:

Hogy lehet jelölni?

A díjra a közoktatás 5-12. évfolyamain biológiát, matematikát, fizikát vagy kémiát tanító, vagy egykor tanító tanárok terjeszthetők fel. A felterjesztés az alapítvány honlapján keresztül zajlik egy pályázati adatlap kitöltésével. A díjra diákok, pedagógusok, magánszemélyek és szervezetek is jelölhetik a pedagógusokat. A nevezési határidő: 2022. október 6., éjfél.

A beérkezett ajánlásokat az Alapítvány kuratóriumi tagjai értékelik, majd tesznek javaslatot a díjazottakra, az elismeréseket várhatóan november végén adják át. 

Te már tudod, kit nevezel be? 

Kiemelt kép: Getty Images