Életműkoncertet ad Kovács Kati szeptember 12-én a Budapest Kongresszusi Központban. A rendkívül népszerű énekesnő több mint öt évtizede tartó pályafutása legjobb dalai közül válogat az alkalomra.

„Ez nagyon kiszámíthatatlan életforma, igazán kitartó természet kell hozzá, engem szerencsére erre találtak ki. Szeretem, hogy annyira változatos, hogy sokszor nem tudom, mi lesz holnap. Közben persze a pandémia mindannyiunk életét megváltoztatta, sokszor engem sem ismertek fel maszkban, csak ha megszólaltam. Mostanában megint sokan akarnak velem szelfizni, ami jó dolog” – mondta a Kossuth-díjas előadóművész az MTI-nek.

Kovács Kati elmondta, hogy idén végre sokkal több fellépése volt, többet utazott, mint az előző két évben. „A nagy slágereket elvárja a közönség, ezért sem szabad kihagyni a műsorból, de én is hozzájuk nőttem az idők során. A nézők emlékei a dalokhoz kötődnek, különböző családi eseményeiket kapcsolják hozzájuk, ugyanakkor nekem is számos dolgot előhoznak a múltból. Több mint ötszáz dalt elénekeltem már, hatvan-hetvennek magam írtam a szövegét, többségük emberi történeteket mesél el” – fejtette ki a művész.

A tervek szerint a szeptember 12-i koncerten elhangzik mások mellett a Most kéne abbahagyni, az Úgy szeretném meghálálni, A régi ház körül, az Add már Uram, az esőt!, a Nálad lenni újra jó lenne vagy a Ha legközelebb látlak.

Kovács Kati hozzátette, hogy újabb dalok is lesznek, és a zenei hangzást szimfonikus zenekar egészíti ki. „A koncerteket mindig igyekeztem könnyedén venni, úgy kezelni, hogy ne kötelességnek érezzem, hanem megmaradjon szórakozásnak. Ezért ha tehetem, minél később szeretem megtudni, mikor és hol lépek fel legközelebb. Terveim között szerepel a közeljövőben néhány koncert különleges zenekarokkal, de erről még nem beszélnék” – jegyezte meg az énekes.

Kovács Kati 1969-ben a Táncdalfesztiválon. (Fotó: Fortapan/Főfotó)

Kovács Katinak az évtizedek során nagyon sokan írtak dalt, a zeneszerzők között volt például Koncz Tibor, Lerch István, Presser Gábor, Szörényi Levente, Bágya András, Gábor S. Pál, a szövegírók sorában találhatjuk Szenes Ivánt, Bradányi Ivánt, S. Nagy Istvánt, Adamis Annát, Sztevanovity Dusánt vagy Demjén Ferencet. Sajnos közülük többen már nem élnek. „Koncz Tibor, aki a legtöbb dalomat írta, ma is rendelkezésünkre áll, bár egy ideje már nem vállal fellépést. Szintén számíthatok Duba Gábor szövegíróra, ők ketten írták Az én napom című dalt, amely néhány éve született. Sok jó dalom van, amely a rádiókban sajnos nem hallható. Nagyon szeretem a Forgószél című lemezemet, amely éppen harminc éve jelent meg Holló József zenéivel és Vilmányi Gábor szövegeivel, de ezeket a számokat gyakorlatilag soha sehol nem játszották” – idézte fel az énekesnő.

Mint mondta, nagyon szeretne egy csupa új dalt tartalmazó lemezt készíteni, de ha az nem szól a rádióban, vagyis nem tud eljutni az emberekhez, akkor nem sok értelmét látja. 

A koncertre kaphatók a jegyek, és elég gyorsan fogynak.

Nosztalgiáznál még? Nemrég összegyűjtöttük a táncdalfesztiválok legnagyobb királynőit!

Forrás: MTI, Kiemelt kép: Olajos Piroska / Central Médiacsoport / Central