A képeken feltűnően szép fiatal nőt látunk. A súlyos konty alatt szabályos arc, ívelt szemöldök, nagy sötét szemek, finom vonalú áll. Könnyed, arányos csontozat, nőies formák, mindenki, aki ismerte, azt mondta, hogy Labancz Anna igézően vonzó fiatal nő volt. Vonzódtak is hozzá elegen, ahogy a kihallgatottak történeteiből összeállt ez a rövidre szabott életút. 

Az 1946-ban, Sajópetriben született fiatal lány már gyerekként kapcsolatba került az erőszakos halállal, apját is ismeretlen tettesek gyilkolták meg. A lány kiskorában az apa szeme fénye volt, ám később  – ha igaz, amit Asperján György a Labancz Annáról írt regényében állít – már nemcsak gyermekeként tekintett rá, hanem erőszakoskodni is próbált vele. Miután az apa meghalt, a család anyagi helyzete megnehezedett, ezért Annai már a nyolcadik osztály elvégzése után dolgozni kezdett. Hamarosan egy miskolci iskolaigazgató családjánál lett háztartási alkalmazott, a család megszerette, sok mindent tanult náluk tőlük. A támogató közegben formálódott az ízlése, a modora, igényesebbé vált másokkal és önmagával szemben is. Ez a család biztatta, hogy képezze magát, tanuljon ápolónőnek. Így is történt. Húszévesen kezdett dolgozni a miskolci megyei kórház szemészetén, mellette esti gimnáziumba járt, mert tervei között szerepelt, hogy műtősnő lesz. 

Férjhez menni egy mérnökhöz…!

A kórház közelében, a nővérszállón lakott, szabadidejében gyakran járt szórakozni a barátnőivel. Többeknek elmondta, hogy jó partit szeretne csinálni, mérnök férjre vágyott, családra, jobb életre, mint amilyen neki jutott gyerekkorában. A nyomozás semmi különös, később jelentőséggel bíró elemet nem talált az életvitelében, olyasmit, ami fenyegető, ijesztő, problémás lett volna, közelebb juttatta volna a rendőröket az elkövetőhöz.

Kép: Tükör, 1970. 37. lapszám (Arcanum)

Az nem számít különlegesnek, hogy egy ilyen látványosan szép nőt sok férfi próbált megszerezni, tekintet nélkül arra, volt-e családjuk, vagy nem. 
A gyilkosság előtt nem sokkal Annának már volt egy komoly udvarlója, az eljegyzés is belátható távolságba került. Ugyanakkor a lány egyik barátnőjének beszámolójából és Anna neki írt leveléből az is tudható, hogy akkoriban tartott valakitől. 1970. április 18-án szombaton Anna délutános volt a kórházban. Pár nappal korábban került be az intézménybe az édesanyja, délelőtt neki vásárolt új hálóinget, hogy a betegtársak ne a kirojtosodott régi ruhadarabban lássák az asszonyt. Délután ismeretlen férfi hívta fel a szemészeti osztályt. Nem akart bemutatkozni, bárhogyan is kérte a nevét az ügyeletes doktornő. Mivel az orvos azt mondta, név nélkül nem hívja a telefonhoz Annát, az illető vonakodva egy nemrég az osztályon kezelt beteg nevét adta meg. Anna átvette a kagylót, majd bosszúsan rövidre zárta a beszélgetést, és azt mondta a doktornőnek, hogy a hívó nem is az említett beteg volt, hanem valaki, akit nem ismer, és aki pimaszkodott vele. Láthatóan felzaklatta az eset. A nap végén este tíz óra előtt váltotta le egy kolléganője, akkor indult át a Szentpéteri kapunál lévő nővérszállásra.

Kétágyas szobában lakott, az épület földszintjén, a bejárati kaputól az ötödik ablak volt az övé. Akkor az ablakokat rács még nem védte, a lányoknak eszükbe sem jutott félni. Anna is rendszeresen nyitott ablaknál aludt. Azon az éjszakán is így feküdt le. Egyedül volt a szobában, szobatársnője éjszakás volt aznap. Hajnali három után ébresztette fel a gyilkosa, aki valamilyen ürüggyel az ablakhoz hívta, és elérte, hogy a lány kihajoljon az egyébként keskeny nyílászárón. Nem sokkal ezután a nővérszálló lakói sikoltozásra és csörömpölésre ébredtek, a folyosóra szaladók a vérrel borított sikoltozó Labancz Annát találták ott, aki hamarosan összeesett. Gyilkossági kísérletre, még erőszakra sem gondoltak, azt hitték, a lány nekiesett az ablaküvegnek, vagy valamilyen üvegajtónak. Leültették, próbálták letörölni a vért róla, ellátni az arcán éktelenkedő nagy sebet, nem is sejtve, hogy egy hosszú és éles tárggyal ejtett döfésből származik. Amikor nyilvánvaló lett, hogy nagyobb a baj, mert a lány száján buborékos vér jelent meg, mentőt hívtak, bár a szakértők szerint, ha alaposabban megvizsgálják a lányt, már korábban szakszerű segítséget kérhettek volna. 

A tettes ismeretlen

Az arc és a kéz szúrt sebei bőségesen véreztek, a tüdőt elérő, a lány hátát ért szúrást még a kórházban is csak némi késéssel fedezték fel a pizsamakabát alatt. „Mentsetek meg, nem akarok meghalni” – ezt kiabálta szegény lány utoljára, de már nem lehetett megmenteni. Labancz Anna még azon az éjszakán meghalt. Testét lemosták, és bizonyos, ilyenkor szükséges vizsgálatokra sem került sor.

Amikor egyértelművé vált, hogy nem baleset, hanem gyilkosság történt, elkezdődtek a kihallgatások. Meglepő módon elég sok szemtanú akadt, akik a korai időpont ellenére láttak egy az ablakoknál ólálkodó alakot. Bár a lány a földszinten lakott, azért az ablakpárkány elég magasan volt, bemászni csak körülményesen lehetett volna rajta. Egyszerűbb volt elérni, hogy a lány hajoljon ki rajta. Más szemtanúk a helyszínről elszaladó szőke férfiról számoltak be. Egy közelben lakó család kertjéből eltűnt a kint száradó pongyola, az később megtépve, véresen került elő, a gyilkos valamiért azt vette magára. A lány kapcsolatainak felderítése sem mutatott egyetlen olyan személyre, aki ellen elég bizonyíték gyűlt volna össze. A pletykák persze szárnyra kaptak, de hogy bosszú, szexuális erőszak, netán féltékenység állt a rémes történet hátterében, nem dőlt el. Az akkor induló Kék Fény című műsor felhívásai és tudósításai miatt az egész ország azt találgatta, vajon miért ölhették meg a szép fiatal ápolónőt, de a lakossági bejelentések sem hoztak áttörést. A nyomozás megoldatlanul zárult le. Annyi biztos csupán, hogy a gyilkos a kihajoló lányt a hajánál fogva elkapta, nekiszorította az ablaknak, olyan erővel, hogy az üveg kitört. Az arcát kezdte szurkálni, majd valahogyan elérte a hátát is, az a szúrás érte a tüdőt.

A nővérszálló földszinti ablakait akkor még nem védték rácsok (Kép: Tükör, 1970. 37. lapszám/Arcanum)

Évekkel később Asperján György regényes formában, de a nyomozati anyagok ismeretében dolgozta fel az esetet. Ő megnevezett egy tettest, ám a férfi beperelte a szerzőt rágalmazásért, a pert meg is nyerte, így a könyvet be kellett tiltani. Időről időre felbukkan új elem, de még semmi nem hozta meg a várt fordulatot, maradtak a találgatások. A nem egészen huszonnégy esztendős ápolónőnek a halálát a mai napig megoldatlan esetként tartják számon.  

Az írásos anyagok elévültként emlegetik ezt a gyilkosságot. Ez valóban így van? 
Dulai Péter kriminalista, bűnügyi újságíró, az Élet elleni bűncselekmények Facebook-oldal szerzője: A Labancz Anna-gyilkosság az akkori Büntető Törvénykönyv (Btk.) szerint már réges-régen, 1990-ben elévült. Ez azt jelenti, hogy a tettest jogszerűen akkor sem lehetne már felelősségre vonni, ha megcáfolhatatlan bizonyítékokkal sétálna be a rendőrségre. Erkölcsi szempontból ettől persze még óriási dolog lenne, ha kiderülne, ki ölte meg Labancz Annát. Az elévülés miatt azonban minden bizonnyal már az ügyben keletkezett bűnjeleket sem őrzik a megyei főkapitányság bűnjelkamrájában, hiszen egy olyan esetről beszélünk, ami büntetőjogilag tulajdonképpen már több mint harminc éve nem létezik. Ma már egy ilyen élet elleni bűncselekmény nem évülne el, így akár lehetne belőle „döglött ügy”, olyan emberölés, amelyben anno nem sikerült tettest fogni, de a nyomozók nem feledkeznek meg róla.

Gyilkosok nyomában című sorozatunk előző részei itt olvashatók.

Kiemelt képünk illusztráció: Getty Images