Tudtad, hogy a mogyorókrém a háborúban született?

Szerencsére mára sem felejtettük el a receptjét.

Kétféle ember létezik: az egyik a lekváros, a másik pedig a mogyorókrémes kenyeret szereti inkább. Utóbbi története nem túlzottan régre, a második világháború idejére nyúlik vissza, Olaszországba. A háború okozta élelmezési nehézségekben a kakaó is gyakorlatilag luxuscikké vált, ennek pótlására ötlött ki egy módszert Piemontban egy pék. Az ott nagy mennyiségben termő mogyoróval pótolta a kakaó egy részét a csokoládékrémjeiben, majd sok évnyi finomítás után 1965-ben a boltokba kerül a világ legismertebbé vált mogyorókréme.

Az ikonikussá vált édességet valószínűleg a legtöbben még mindig kenyérre kenve eszik. Az évek során azonban számos sütemény és desszert receptúrájába került bele a mogyorókrém, mint alapvető hozzávaló. Így nem csak a reggelik főszereplője, de lehet akár kalácstöltelék, tortakrém vagy kávéízesítő is.

Manapság számos gyártó kezdett már saját mogyorókrém gyártásába, de nem céljuk, hogy édességeik máséra hasonlítsanak. Az egyedi ízre törekednek, amely megszeretteti a vásárlóval a terméket. A klasszikus csokoládés mogyorókrémek mellett vannak ízesítés nélküliek, organikus mogyoróból készültek, fehér csokisak és még számtalan más variáció. A célközönség fantáziája és a gyártó kreativitása szab már csak határt az ízkombinációk megvalósításában.

Szavazz te is kedvenc termékedre a Nők Lapja Food Awardson, és nyerd meg a 15 darab, egyenként 40 élelmiszer termékből álló értékes ajándékcsomag egyikét!

 

 

Dia-Wellness Mogyorókrém

Élelmi rostban gazdag, szénhidrátcsökkentett mogyorókrém.

 

 

 

Lino Lada Gold mogyorókrém

A Lino Lada mogyorókrém a Podravka egyik legnépszerűbb terméke szülőhazájában, Horvátországban, több mint 2 éves jelenléte után pedig feltörekvő márka a magyar piacon. Az 5 különböző ízben kapható mogyorókrém gluténmentes, továbbá tartósítószer nélkül készül. A Lino Lada Gold íz mind közül a legsikeresebb, hiszen 16%-os mogyorótartalmával és az extra roppanós mogyoródarabkákkal kiemelkedik a magyar piacon kapható mogyorókrémek közül. További ízek: Duo, Kókuszos, Mogyorós és Tejes.

 

Lino Lada Duo mogyorókrém 

A Lino Lada termékcsalád egy másik népszerű íze a Duo, amellyel megízlelhető a sokak gyermekkorát is idéző kakaós és tejes mogyorókrém tökéletes harmóniája. Ez a termék sem tartalmaz tartósítószert, és gluténérzékenyek is bátran fogyaszthatják, mivel teljes mértékben gluténmentes. További ízek: Gold, Kókuszos, Mogyorós és Tejes.

 

 

Ide kattintva szavazhatsz kedvenc termékedre!