Emlékezetes koreográfiákból válogatva, meglepetésvendégekkel készülnek a jubileumi gálaműsorra (x)

Emlékeink 65 címmel készül jubileumi gálaműsorra a Duna Művészegyüttes a Nemzeti Táncszínházban május 18-án, ahol meglepetés vendégekkel idézik meg az elmúlt évtizedek legemlékezetesebb pillanatait.

A Duna Művészegyüttes 2022-ben ünnepli fennállásának 65. évfordulóját. Alapvetésük az elmúlt hat és fél évtized során sem változott: a jelenben is élni a hagyománnyal és éltetni azt, költészetet alkotni a néptáncból a színpadon, szellemileg is megmozgatni a nézőket, minden érzékszervükre hatni.

Május 18-án 19 órától a Nemzeti Táncszínház színpadára lépnek, ahol az elmúlt évek legjellegzetesebb koreográfiáiból válogatva mutatnak be fergeteges gálaműsort.

Korábbi neves művészeti vezetőik, valamint az Együttes mostani művészeti vezetője, Juhász Zsolt koreográfiáiból is válogatnak a műsorra. Részletek lesznek láthatóak például Erdélyi Tibor Párok, Mosóczi István Szerelem, vagy Mucsi János Amazonok című koreográfiáiból, de a Héttorony, az Emúlt időkből – Bartók & Folk vagy a Szerelmünk, Kalotaszeg című előadásokból is bemutatnak egy-egy ikonikus jelenetet, illetve az Együttes egykori zenészkollégái közül is a színpadra lépnek néhányan.

65 éves születésnapján a Duna Művészegyüttest meglepetés vendégek is felköszöntik majd, együtt ünnepel a társulattal többek között Ferenczi György, Máté Péter-díjas szájharmonika művész, a Ferenczi György és a Rackajam frontembere, ifj. Csoóri Sándor „Sündi”, az Ötödik évszak zenekar vezetője vagy Pál István Szalonna Liszt Ferenc-díjas, Érdemes művész, a Pál István Szalonna és Bandája vezetője.

Részletek és jegyvásárlás

Ebben a fontos évben a Duna Művészegyüttes több izgalmas projekttel is ünnepel, az év során számos vidéki helyszínre is ellátogat, online is különleges megjelenések várhatóak, ősszel pedig új bemutatóra készül A Duna balladái – táncok és imák a Duna mentén címmel, mely izgalmas fúzióban mutatja majd be a Duna-menti népek táncait. Az előadás zenei szerkesztője Bubnó Tamás és ifj. Csoóri Sándor „Sündi” lesz.

További információ