Nádor Ilona és Földes Anna emlékezetes riportja a Nők Lapja archívumából.

»Az ember, akiben nincs zene

s akire édes összhang sohse hat,

gyanús, hogy megcsal, kirabol, elárul:

lelke mozgása nehéz, mint az éj,

érzése sötét, mint az Erebus:

ilyennek ne higyj.

— Hallgasd a zenét!«

(Shakespeare: A velencei kalmárból)

A kemény Shakespeare-i szavak lejtése lágyabb lesz, a rideg ítélet után mintha hívná, vonzaná táborába az emberformáló, lélekemelő muzsika híveit. Figyelj csak, és hallgass! Hallgasd a zenét! Mert nem igaz, hogy a jó bornak nem kell cégér és hogy a szépség önmagától vonzza bűvkörébe mind az embereket. Shakespeare ünnepi szavának szellemében, de sok-sok hétköznapi tettel vezették el a muzsikához azt a 15—16 ezer budapesti, peremkerületi diákot is, aki ma már a fiatal zenebarátok szervezett táborához tartozik. Negyedik esztendeje folyik a fővárosban ez a zenei toborzás. A gyerekek lelkéért, a jövő zenekedvelő és zeneértő közönségéért vívott harc haditervét a Nőtanács, az Országos Filharmónia, a Fővárost Tanács és a Pedagógusok Szakszervezetének illetékesei együtt dolgozták ki. A vasárnapról vasárnapra megújuló csaták törzskarát a fővárosi peremkerületek énektanárai alkotják. S bár még senki sem írta meg e pedagógiai hódító hadjárat krónikáját — annyi biztos, hogy különleges hely illeti meg benne az óbudai pedagógusokat. Az ő elgondolásuk, társadalmi kezdeményezésük nyomán bontakozott ki a peremkerületi hangversenyek ciklusát kiegészítő mozgalom: a zenekedvelő gyerekek klubjának hálózata. A klubnak az énekórák legjobb növendékei, a hangversenyek leglelkesebb hallgatói lehetnek a tagjai. A zenei nevelésnek ez a különös, nagy lehetőségeket kínáló módszere azonban nem óbudai monopólium: a főváros minden peremkerületében kialakult már a zenekedvelő ifjúság törzsgárdája — pontosabban: az általános iskolás zenekedvelők klubja.

Hogyan dolgoznak, tanulnak, szórakoznak az ifjú zenebarátok, milyen jogokkal és kötelességekkel jár a klubtagság? Hogyan nevelődik a klubokban a jövő közönsége? Ezekre a kérdésekre kerestünk választ Budapest peremén az elmúlt vasárnap.

A XVIII. kerületi zenekedvelő gyerekek a Rózsa Ferenc kultúrotthonban találkoznak. A túlságosan tágas nagyterem mindennek inkább való, mint klubnak. Asztalok helyett hosszú széksorok — a gyerektábor is lassan csendesedik el. Ám a klubvezető Kovács tanár úr jól ismeri a társaságot: mihelyt megszólal a muzsika, elcsendesednek a zajongók és a szárnyaló dallam, mintha a szó legszorosabb értelmében is »átforrósítaná« a levegőt.

A másik kedvelt program: zenei fejtörő. Az elhangzott kérdések között akad könnyebb is — mi volt Mozart keresztneve, vagy hányféle vonóshangszert ismersz? — de akad fogasabb is. Kik voltak a romantikusok, hányszor tér vissza egy-egy dallam az elhangzott zeneműben? A három csapatra osztott hallgatóság óriási izgalommal küzd a jó pontokért és a nyerteseknek járó hangversenyjegy- és csokiprémiumért.

A klubok elsőrendű feladata: a gyerekek szívéhez és agyához kötni a hangversenyen égbeszálló hangokat. Pontosabban: okos pedagógiai munkával, játékkal, magyarázattal, muzsikával elmélyíteni, tudatosítani és megértetni a legutóbb hallott hangverseny anyagát és előkészíteni a következő műsort. De a klubösszejövetelek elmaradhatatlan műsorszáma a közös daltanulás is. Az iskolai énekórák legjobbjai — akiknek jó tanulmányi eredményét is jutalmazza a klubtagság — gyorsan és könnyen tanulnak. Néhány kísérlet, és már szóló éneklésre is akad önkéntes jelentkező. Műsoron — Cherubini: Szolmizációs kánonja.

Neves fővárosi művészek patronálják, támogatják az Országos Filharmónia és a Nőtanács kezdeményezését. A XVIII. kerületiek klubjának kedves vendége ezúttal Lukács Pál brácsaművész, aki hangszeréről és életéről beszél a gyerekeknek. Egy ideig állja a záporozó kérdések ostromát és azután feleleteit megkoronázva muzsikálni kezd. A Zeneakadémia közönsége sem hallgathatná nagyobb áhítattal Schubert muzsikáját, mint ez a külvárosi gyereksereg — a Zeneakadémia holnapi közönsége. 

Az anyagi feltételek — mint mondottuk — nem a legjobbak. De az ügyszeretet és leleményesség sok mindent megold. Íme a klub hegedűseinek kottatartói. 

Nem, nem forgattuk vissza az idő kerekét, csak a kispesti zenekedvelő gyerekek bérleti hangversenyét látogattuk meg. Ott szerepelt, a modern Vörös Csillag Kultúrházban a korhű ruhákba öltözött Bartók Béla kamarazenekar. 

,,,Milyen éles, remek hangzás, milyen remek zenekar ez kérem, hozzámillő társaság…” — sorra szólítja, inti, mozgatja a hangszereket, a lágyan zengő hegedűket és zengő brácsákat a magát mórikáló, nagyképű karmester. Ritkán hallottunk ilyen igényes és egyben hatásos, ennyire gyerekekhez szóló produkciót, mint Cimarosa.

A karmester című egyfelvonásos vígoperája. Csupa dallam, csupa szellem — és milyen remekül szolgálja a zenével, a hangszerekkel való ismerkedést! Huszár Klára ötletgazdag rendezése és Kuthy Tamás színészi teljesítménynek is vonzó előadása méltán aratott dübörgő tapsot. 

Nádor Ilona és Földes Anna riportja

Kiemelt kép: Fortepan / Esztergomi Zsolt Nándor Zeneiskola

Nők Lapja 1962/4. (Forrás: Nők Lapja archívum)