„Az ablakokon is leselkedtek a riporterek” – emlékszik vissza Diana régi szobatársa

A Palota semmilyen segítséget nem nyújtott Dianának és lakótársainak a sajtó zaklatása ellen. Csupán annyit közöltek: mindig ellenőrizzék az autók alját az esetleges bombák után kutatva.

Összesen négyen éltek a Coleherne Court 60. szám alatt található lakásban 1979-1981 között, amikor Károly herceg megkérte Diana kezét. Az épület homlokzatát most kék emléktáblával emelték ki a többi épület közül. A híres londoni kék tábla-program több mint 150 évvel ezelőtt kezdődött, amellyel olyan emberekről emlékeznek meg, akiknek nevéhez valamilyen értékes cselekedet fűződik, és a brit fővárosban laktak. A városban jelenleg 900 ilyen emléktábla található.

„Diana azon hírességek közé tartozik, aki a hírnevét és befolyását az emberiség javára használta fel; könnyíteni igyekezett a hajléktalanok sorsán, de például kampányolt a világ több háborús zónájában pusztító taposóaknák ellen is.

Úgy érzem, megfelelő helyre került a tábla, hiszen itt kezdődött a nyilvános élete” – mondta Anna Eavis, az English Heritage kurátor-igazgatója, aki azt is elárulta, nem véletlenül idén került ki a tábla, hiszen Diana július elsején ünnepelte volna a 60. születésnapját.

A régi barátnő, Virgina Clark a kék táblás ház előtt (Fotó: Getty Images)

Az eljegyzés mindent megváltoztatott

Az egykori szobatárs, Virginia Clarke is jelen volt a hivatalos átadáson, ahol örömmel idézte vissza a közös időket. A nő visszaemlékezése szerint a Buckingham-palota szinte semmilyen útmutatást nem adott nekik arra vonatkozóan, hogy viszonyuljanak az egyre növekvő sajtóérdeklődéshez, miután Károly herceg eljegyezte az egykori hercegnét – írja a The Telegraph. Mindössze annyit közöltek velük, hogy mindig ellenőrizzék az autók alját, nem került-e rá bomba. „Mivel egyikünk sem tanulta a bombafelismerés mikéntjét, ezzel az információval semmit nem tudtunk kezdeni. Mondjuk, fogalmam sincs, kinek kellett volna ezzel foglalkoznia a palotából” – mondta Virgina.

Alig tudtak kimenni a lakásból

A néhai walesi hercegnő eljegyzése idején Clarke, akkor lánykori nevén Pitman, mindössze 21 éves volt, míg Diana két évvel fiatalabb, így mondhatni, nagyon fiatalon kerültek a középpontba. „Ahogy Károly belépett Diana életébe, azzal csatlakozott hozzánk a világsajtó is” – mesélte Clarke. – „Fogalmunk sem volt, hogyan kezeljük a helyzetet, tapasztalt újságírók figyeltek minket, minden lépésünkről tudni akartak. Folyamatosan fotókat szerettek volna rólunk készíteni és bármilyen információt megtudni, még az ablakokon keresztül is leskelődtek.

Már addig jutottunk, hogy éjjel-nappal elhúzott függöny mellett éltünk, és tömött embertömegen keresztül kellett átverekednünk magunkat, hogy egyáltalán munkába tudjunk menni – ez már nagyon ijesztő volt.

Igyekeztünk mindig udvariasak lenni a riporterekkel, soha nem hazudni nekik, csak egyszerűen kitérni a válaszok elől, és mosolyogva távozni, de egyre rosszabb lett a helyzet.”

Virginia szerint az elején még élvezték a “macska-egér” játékot a sajtóval (Fotó: Getty Images)

Bár a túlzott figyelem félelmetesen hatott a lányokra, Clarke elárulta, hogy Diana és szobatársai szívesen játszottak a sajtóval. „Egy csapatot alkottunk, és együtt játszottuk, hogy különböző módon cselezzük ki a sajtó munkatársait. Mindnyájan viccesnek tartottuk ezt a játékot. Boldog napokat éltünk meg ebben az épületben, a lakás mindig tele volt nevetéssel. Diana egy csodálatos ember volt, és örülök, hogy jó cselekedeteire ez a tábla mindig újra és újra felhívja a figyelmet. Megérdemli.”

Forrás: Insider, The Telegraph, ABC News
Kiemelt kép: Getty Images