A szeder amellett, hogy az egyik legfinomabb nyári gyümölcs, még kifejezetten sokrétű is. Urbán Gábor ki is használta, tegyetek ugyanígy ti is!
Hozzávalók 16-20 darabhoz:
A piskótához: 6 tojás | 12 dkg cukor | fél csomag sütőpor | 15 dkg liszt
A krémhez: 20 dkg friss szeder | 10 dkg cukor | 4 dl hideg habtejszín | 1 dl víz | 2 teáskanál zselatin
A díszítéshez: 20 dkg étcsokoládé | 3-4 evőkanál olaj
1. A piskótához a tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjéből a cukor kétharmadával kemény habot verünk. A sárgáját kihabosítjuk a maradék cukorral, majd óvatosan a fehérjéhez keverjük. Beleforgatjuk a sütőporral elkevert lisztet.
2. A masszából sima csöves nyomózsákból 4-5 cm átmérőjű halmokat nyomunk sütőpapírral fedett sütőlemezre (egymástól kellő távolságra, mert kicsit terülni fognak). 170 ºC-ra előmelegített sütőben 6-8 perc alatt aranybarnára sütjük, kihűtjük.
3. A piskótakorongokat a vízgőz felett vagy mikróban az olajjal együtt megolvasztott étcsokoládéba mártjuk, hagyjuk megdermedni.
4. A krémhez botmixerrel lepürésítjük a szedret, majd hozzákeverjük a cukrot, a habbá vert tejszínt, végül a hideg vízben megduzzasztott, majd (mikróban) megmelegített zselatint.
5. Néhány percig hagyjuk dermedni, majd habzsákba töltjük a krémet, és párban összetöltjük vele a csokoládés korongokat. Tálalásig hűtőszekrénybe tesszük dermedni.
ELKÉSZÍTÉS 50 PERC
SÜTÉS 6-8 PERC
KALÓRIA 229 KCAL/DARAB
Recept: Urbán Gábor
Fotó: Acsai Miklós
Styling: Kapolka Ágnes
A recept eredetileg a Nők Lapja Konyha 2016/6. lapszámában jelent meg.