A brit uralkodóház egykori tagjának vannak olyan titkai, amiket csak kevesen ismernek.

Harry herceg és felesége, Meghan Markle tavaly januárban mondott le a brit királyi családhoz fűződő tisztségeiről, majd ezután Kaliforniába költöztek, hogy ott éljék hétköznapi életüket. Korábban is Harry volt a család fekete báránya, de mostanában is sok borsot tör a brit uralkodóház orra alá őszinte nyilatkozataival.

Alig várta az apaságot 

Még mielőtt megismerkedett volna Meghan Markle-lel, Harry többször beszélt arról nyilvánosan, mennyire vágyik egy saját családra. „Alig várom azt a napot, amikor végre nekem is gyerekem születik” – árulta el Harry az ABC News-nak 2016-ban, alig néhány hónappal azelőtt, hogy rátalált volna a szerelem Meghan személyében. Állítólag Harry képtelen betelni kisfiával, Archie-val, minden vele töltött időre ajándékként tekint. Pár hete az is kiderült, hogy hamarosan kislánnyal bővül a családjuk.

Harry kisfiával (Fotó: Instagram/duchessonabudget19)

Szerinte az udvar csapdába ejt

Harry herceg Oprah Winfrey-nek árulta el, hogy sokáig úgy érezte, ugyanúgy a királyi család csapdájába esett, mint testvére és édesapja. Azt is hozzáfűzte, hogy rokonai már nem hagyhatják el a rendszert, de neki Meghan segítségével sikerül ezt meglépnie. Azt gondolja, ők ketten mindent elkövettek, hogy jó kapcsolatot ápoljanak a királyi családdal, de sajnos ez nem sikerült, mivel az uralkodóház tagjai nem fogadták be a kedvesét.

Énekelt Jon Bon Jovival

Igen, valóban együtt duettezett a híres rockszárral, az esemény célja a poszttraumás stressztől szenvedő veteránok segítése volt. Az Unbroken című dalt egyébként a brit hadsereg veteránjaiból álló Invictus Games Choir nevű csoport vokálja kísérte, a klipet pedig a híres Abbey Road Studios falai közt rögzítették. Harry mindig a szívén viselte a háborús veteránok sorsát. Olyannyira, hogy az Invictus Games nevű sportversenyt is azért hozta létre, hogy segítsen a háborús hősöknek legyőzni a lelki és fizikai sérüléseiket.

A Déli-sarkig vándorolt

A kalandvágyó herceg 2013-ban 200 mérföldes utat tett meg a Déli-sarkig, háborúban megsérült amerikai, kanadai, ausztrál és természetesen brit katonákkal együtt. Volt, akinek korábban amputálni kellett valamelyik végtagját, mégis vállalkozott a kimondottan nehéz útra, hogy adományokat gyűjtsenek a Walking With The Wounded szervezet javára. „Mindent összevetve, a küldetés sikeresen zárult” – mondta büszkén Harry a BBC News-nak. Harry 2011-ben is részt vett egy hasonló expedíción az Északi-sarkon, de arról korábban távoznia kellett, hogy részt vehessen Vilmos herceg esküvőjén.

Titokban esküdött hűséget

Fogadalmat tettek egymásnak a 2018. május 19-i hivatalos és törvényes esküvőjük előtt Justin Welby canterbury érsek előtt. Mivel tanúk nélkül egyetlen házasságkötés sem érvényes, és ezen a romantikus eseményen csak hárman voltak jelen, nem nevezhető „igazi” esküvőnek. A privát eskütételt maga Meghan ismerte el a híres Oprah Winfrey-interjúban, annak ellenére, hogy korábban hevesen tagadták ezt a pletykát. „A nagy esküvő a világnak szól, mi szerettünk volna egy olyan pillanatot, ami csak a miénk” – árulta el a feleség.

Harry és Meghan esküvőjük napján, 2018. május 19-én (Fotó: Getty Images)

Nem bírja a Twittert

„Nagyon utálom a Twittert!” – árulta el egy tiniknek tartott eseményen, amiről a Daily Mail számolt be később. Noha a platform szerinte is remek csatorna a karitatív céljainak népszerűsítésére, de a magánéletével kapcsolatos kérdések kimondottan zavarják. „Szeretnék tweetelni azokról a dolgokról, amelyek érdekelnek, de meg kell húzni a határt, mert nem akarom, hogy mindent tudjanak rólam az emberek.”

Nem is Harrynek hívják

Amikor kihirdették az eljegyzését, a királyi rajongók szerte a világon megdöbbentek, hogy Harry herceget, akit egész életében figyeltek, valójában nem is Harry hercegnek hívnak.  A teljes neve pontosan: Henry Charles Albert David herceg. A Harry csak a beceneve, mégis így ismerte meg az egész világ.

Beszélt Dianával a halála napján

Harry 12 évesen vesztette el imádott édesanyját, és még mindig jól emlékszik utolsó beszélgetésükre. „Gyerekként soha nem szerettem telefonon beszélni a szüleimmel. Egész életemben bánni fogom, hogy ezért az utolsó beszélgetésünk is rövidre sikeredett, amikor ő épp Párizsban járt. Ha tudtam volna, hogy utoljára beszélünk, akkor azt is elmondtam volna, hogy… minden más lett volna” – érzékenyült el Harry egy beszélgetés során.

Első látásra beleszeretett feleségébe

Harry rajongói nagyon örültek, amikor meghallották, hogy a sokáig mentális problémákkal küzdő – legfőképpen édesanyja halálát és a királyi család ridegségét feldolgozni képtelen – hercegre rátalált az igaz szerelem. Amikor megkérdezték Harry-t, mikor és hogyan szeretett bele feleségébe, csak annyit válaszolt: „Amikor legelőször megláttam.”

Otthon érzi magát Afrikában

Meghan és Harry szerelme hetekkel azután, hogy találkoztak, egy botswanai kempingezés során erősödött meg. A helyet Harry második otthonának nevezi. „Sokkal jobban érzem ott magam, mint bárhol máshol a világon” – árulta el a Town & Country-nak. ­ – „Bárcsak több időt tölthetnék Afrikában, ott tudok igazán kikapcsolni” – vallotta be. Harry számos természetvédelmi projektben is részt vett a kontinensen, illetve létrehozta a Sentebale Alapítványt is, amely a HIV-fertőzött gyerekeket és fiatalokat segíti Lesothóban és Botswanában.

Második otthonában (Fotó: Getty Images)

Sokáig nem ehetett pizzát

Esküvőjük előtt Meghan szigorú diétára fogta a vőlegényt, hogy még jobban mutasson a rajongók előtt. Nem lehetett könnyű a fogyókúra, hiszen Meghan leginkább növényi alapú étrendet követ, húst csak nagyon ritkán fogyaszt. Harry sem feldolgozott élelmiszert, sem pedig szénhidrátot nem ehetett az esküvő előtt, és végül négy kilótól sikerült megszabadulnia. Talán éppen ezért örült meg annyira, amikor egy chicagói iskolában pizzával kínálták. Bár elárulta, a napját nem tudja megmondani, mikor evett utoljára az olasz finomságból, de imádja a szénhidrátot.

Egy állatkerthez hasonlította életét

Harry Dax Shepard színész Armchair Expert nevű podcastjában beszélt arról legutóbb, hogy már húsz évesen ott akarta hagyni a családját. „Nem akarom ezt a munkát, nem akarok itt lenni, nem akarom ezt csinálni, nézd meg, mit tett ez a munka az anyámmal” – idézte fel érzéseit Harry a podcastban, majd élesen bírálta a brit sajtót. Életét egy állatkerthez és Truman show című filmhez hasonlította, amiben Jim Carrey a tudta nélkül egy felépített világ, egy valóságshow főszereplője. Az is kiderült, hogy az amerikai média sem a szíve csücske, de mégis úgy érzi, sokkal szabadabb életet élhet Kaliforniában.

Apja kislánynak várta

Diana annak idején többször is elárulta, hogy férje rendkívül csalódott volt, amikor kiderült, hogy a második gyerekük is kisfiú lesz. Sőt, amikor Harry világra jött, Károly csak annyit mondott: „Ó, Istenem, ez egy fiú.” – idézte fel a mondatot a néhai hercegnő a Diana igaz története – saját szavaival című életrajzi kötetében. Bár Károly mindig azt mondta, hogy csak viccelődött a témával, de sokak szerint ez nem igaz, és valóban kislányra vágyott. Diana a terhessége alatt mindvégig abban reménykedett, hogy a gyerekkel majd örömet szerez férjének, és így talán sikerül helyrehozniuk a házasságukat.

Diana itt éppen várandós volt Harry herceggel (Fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet