Házhoz jön a táncművészet (x)

Érzelmes tangó, pezsdítő flamenco, ritmusos folklór, művészi kortárs. Azaz: tánc, tánc, tánc és tánc! Májusban és júniusban is van miért a Nemzeti Táncszínház online színpadát választani, húsz bemutató darabbal, és tucatnyi népszerű előadással várnak titeket!

A Nemzeti Táncszínház – mint ahogy minden kulturális intézmény – kényszerű szünet után végre újraéled. Táncosok, koreográfusok és az előadások létrejöttét segítők hoznak újra lendületet, mozgást a Millenárisra, töltik meg újra tánccal, zenével, díszlettel a próbatermeket és a színpadot. A rendkívüli helyzet azonban még csupán óvatos kezdést jelent, és külön odafigyelnek arra is, hogy a közönség az otthonában is kapjon táncélményt, azaz, ha csak átvitt értelemben is, házhoz menjen hozzátok a művészet.

Fotó: Hlinka Zsolt 

A május, június havi műsorrendek alapján az már most látszik, hogy izgalmas hetek várnak rátok: a két hónapos premier-folyamban lesz néptánc, flamenco, és természetesen készülnek a hazai kortárs táncegyüttesek is új előadásokkal.

A műsorrend szerint a májusi bemutatók sorában ott lesz az Inversedance Fodor Zoltán Társulat, a Budapest Táncszínház, új darabbal láthatjuk a színpadon a Duna Művészegyüttest, és a FlamenCorazóneArte is egy kétségtelenül pezsdítő színpadi flamenco forgataggal készül.

Galéria | 9 kép

Házhoz jön a táncművészet (x)

Házhoz jön a táncművészet (x)

Fotó megosztása:

Júniusra is jut bőséggel a premierek izgalmaiból: jön a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, a Szegedi Kortárs Balett, a Bozsik Yvette Társulat és újra találkozhatunk a Frenák Pál Társulattal és a Pécsi Balettel is, a már májusban visszatérő táncegyüttesek után így bővül tovább az online programsorozat, méltó nyitást adva a kényszerű dermedtségből ébredő táncművészeti központnak.

A bemutatókra jegyet a már megszokott módon, online válthattok az Interticket jegyvásárlási rendszerén keresztül. A Nemzeti Táncszínház a repertoáron tartott előadásokat továbbra is ingyenesen, de regisztrációhoz kötve teszi elérhetővé.

Fotó: Kálló Péter

A Táncszínház ezen túlmenően, a pandémiás szabályok betartásával, kiemelten vigyázva rátok és művészeik egészségére, fokozatosan újranyitja az otthonát a nagyközönség előtt: hamarosan védettséget igazoló okmánnyal, létszámkorlátozással engedi át számunkra a nézőteret.

A tavaszi bemutató áradat után még nem tervezi a Nemzeti Táncszínház a nyári szünetet megkezdeni, az idén szinte megállás nélküli nyitva tartást tervez a teátrum: már készül a Millenáris zöld területre komponált, közönség-mozgató eseménysorozat, azaz a Táncpark sokestés műsorfolyama, és újra elérhető az elmúlt nyarak sikerrendezvénye a Táncfúzió tánckurzus is.