Útmutató a COVID-19 tesztekhez: mikor, melyiket mire használjuk? (x)

Az utóbbi egy évben rengeteget hallottunk a médiából és szakemberektől egyaránt arról, hogy a járvány elleni védekezésben a gyakori és átfogó tesztelés az egyik legfontosabb eszköz a kezünkben.

A különböző típusú tesztek és az orvosi, orvostechnikai szakszavak között a laikus azonban gyakran csak kapkodja a fejét: PCR, antigén, antitest, szerológia, gyorsteszt. Ebben a cikkben minden fontos alapfogalmat helyreteszünk, és bemutatjuk a különféleképpen működő teszteket azok előnyeivel, hátrányaival és a felhasználási javaslatokkal együtt!

Saját magunk és hozzátartozóink biztonsága érdekében is szeretnénk mindannyian tudni, hogy aktuálisan milyen kapcsolatban állunk a koronavírus-fertőzéssel: tünetmentes hordozók vagyunk-e, esetleg éppen megjelenő tüneteink a fertőzés jelei-e, illetve hogy egy korábban átvészelt betegség következtében jelenleg védettek vagyunk-e az újrafertőződéstől. Különösen fontos lehet tisztában lennünk aktuális állapotunkkal akkor is, ha élethelyzetünkből adódóan sok emberrel érintkezünk, esetleg veszélyeztetett csoportba tartozó emberekkel vagyunk kapcsolatban, illetve ha kontaktusba kerültünk olyan személlyel, akiről bebizonyosodott, hogy megfertőződött a járványban. Így született meg több, egymással párhuzamosan is eredménnyel működő tesztelési technológia, melyek között azonban fontos különbségek vannak.

RT-PCR-teszt, a professzionális eljárás

A járvány berobbanása óta a közbeszédben a tesztelés „alfája és omegája” az ún. PCR-teszt, amely egy RNS-alapú, általános géndetekciós eljárás, amelyet számos más betegség kiszűrésére is hosszú ideje sikerrel alkalmaznak. Ezzel a technológiával specifikus és rendkívül érzékeny tesztet lehet létrehozni, amely már nagyon kis mennyiségű vírus-örökítőanyag jelenlétét is ki tudja mutatni, már a fertőzés legkorábbi szakaszában is. Hátránya, hogy a kiértékeléshez szükséges eszközök rendkívül drágák, az eljárás viszonylag lassú, laboratóriumi körülményeket és képzett szakembergárdát igényel.

Mikor érdemes használni?
Abban az esetben válasszuk a PCR-tesztet, ha fennáll az esélye annak, hogy az elmúlt néhány napban megfertőződtünk, illetve igazolt fertőzöttel találkoztunk.

Antigén teszt, a gyors eljárás

Míg a PCR a vírus örökítőanyagát detektálja, addig az antigén teszt a virális fehérjét mutatja ki. A nyálkahártyáról vett mintát értékel ki, viszont sokkal gyorsabban: az eredményt kb. 15 perc alatt megkaphatjuk. Érzékenysége azonban elmarad a PCR-tesztétől, a gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a megfertőződést követő néhány napban még fals negatív eredményt adhat. A negatív antigén teszt tehát nem zárja ki 100%-osan a fertőzöttséget!

Mikor érdemes használni?
Válasszuk ezt a megoldást akkor, ha gyors eredményre van szükségünk. Pozitív eredmény esetén biztosra vehetjük a fertőzöttséget, ha pedig negatív eredményt kapunk, de később a koronavírusra jellemző tüneteket észlelünk magunkon, érdemes a tesztet újra elvégeztetni.

Antitest teszt, a múltbéli fertőzés kimutatására

Az antitest tesztek a szervezetünk vírusra adott immunválaszát mutatják ki vérmintából. Az ellenanyag-teszt nagyon gyors, 10-15 perc alatt eredményt ad, segítségével pedig könnyedén ellenőrizhetjük, hogy korábban átestünk-e a fertőzésen, illetve hogy jelenleg is termeli-e a szervezetünk az ellenanyagot.

Mikor érdemes használni?
Magyarországon a Biosynex otthoni gyorsteszt gyógyszertárakban és gyógyászati segédeszközboltokban a lakosság számára is hozzáférhető, használatával bármikor egyszerűen ellenőrizhetjük, hogy koronavírus betegség után vagy COVID-19 védőoltás után védettek vagyunk-e az újrafertőződéstől az antitestek termelődésének köszönhetően.

Szerző: Dombai Dóra