Lélektársmatek – Vass Virág beköszöntője az új Nők Lapjából

Főszerkesztői levél a Nők Lapja 2021/18. számából.

Évszázadok óta makacsul tartja magát a nézet, hogy él valahol az Igazi, lelkünk másik fele. Semmi okunk ebben kételkedni. Így szerepel a népszerű tenoráriákban, a hollywoodi forgatókönyvekben, világirodalmi remekművekben.

Randall Munroe, a NASA egykori programozója ki is számolta, pontosan mekkora az esélye ennek a koncepciónak.

Nos, feltételezve, hogy az illető (lelkünk másik fele) velünk egy időben él a Földön, tehát fizikailag lehetséges, hogy összefussunk, továbbá hogy legalább egy tucat embertársunkkal váltunk szemkontaktust naponta, egy a tízezerhez annak az esélye, hogy rá is találunk az igazira.

Munroe statisztikailag figyelembe vette azokat a tökéletesen hozzánk passzoló lelki társakat is, akikkel jól kijönnénk ugyan, működne a kémiai is, de az 1700-as években elhaláloztak, ezért nem mozgósíthatóak egy szombat esti randira.

Nagyvonalúan összepárosított mindenkit, akik nagyjából egykorú (tíz év ide vagy oda nem számít) viszont tökéletesen figyelmen kívül hagyta a nemi identitást, a kulturális különbségeket, nyelvi akadályokat.

Az elmélet másik szépséghibája, hogy a napi szemkontaktusszám eltérhet, attól függően, hogy egy tanyán gazdálkodunk, vagy reggelenként kétszeri átszállással jutunk el a Deákra.

Munroe kifejlesztett tehát egy szoftvert, amellyel bárki megsokszorozhatja szemkontaktusai számát. Úgy értem, bárki, aki hajlandó napi négy-öt órán át vadidegenekkel szemezni egy webkamera segítségével. Talán mindez elsőre túl nagy áldozatnak tűnik, de sokan szoftver nélkül is készek évtizedeket e kutatómunkának szentelni. Mások belefáradva a stresszbe inkább bebeszélik maguknak, hogy aki szembejött velük, az tulajdonképpen az igazi. (Hogy kit is tekintünk lelki társnak, arról bővebben az 54. oldalon olvashatnak.)

Munroe példájából nekem annyit sikerült leszűrni, hogy magáncsodákhoz az egy a tízezerhez nem is olyan kevés. Ő például annak idején feleségül vette a mellrák harmadik fázisából lábadozó barátnőjét. Idén a tizedik házassági évfordulójukat ünneplik. Ez a létezés és a teremtés matekja, ezzel érdemes számolni. Minden más statisztika.

Vass Virág, főszerkesztő

A Nők Lapja 2021/18. számának tartalmából ide kattintva kaphattok ízelítőt!