Kétségbeesésemben a tesómhoz fordultam, aki felajánlotta az új autóját, egy kis Honda Jazz-t. Kétkedve ültem be, a tesóm bepattant az anyósülésre és elkezdte magyarázni, hogy miben különbözik ez a hibrid Jazz az enyémtől, majd elkérte a telefonomat és gyorsan összepárosította a kocsival, hogy menet közben biztonságosan tudjak telefonálni, ha kell – meg persze zenét hallgatni, tudja, hogy állandóan énekelek, ha egyedül vagyok… Mondta, lehet vezeték nélkül is csatlakozni. Ja és felolvassa az üzeneteimet is, csak rá kell böknöm a képernyőre.
A vezetésemet segíti a Honda Sensig – már az elinduláskor is, mert kitolatáskor a kamerák képét látom – figyelmeztetni fog, ha elhagyom a sávomat, ha dugóba kerülnék az autópályán, akkor csak simán követi az előttem lévő autót, megfelelő távolságból. Meg kell nyomnom a Power gombot, felejtsem el a váltást, nincs kuplung és indulhatok.
Aztán csilingelve nekilódultam. Tényleg. Zenélt az autó, mert elektromos üzemmódban indul, s ha elfogy az áram, akkor simán átvált benzinesre, addig használja, amíg fel nem töltenek az akkuk és akkor megint az EV hajtás „jön elő”. Észre sem venni.
Én még így utat, főleg ilyen kacskaringósat, nem élveztem, mint ezzel a hibrid Honda Jazzel. Szólt a zene, nem kellett törődnöm a váltásokkal, egy gombnyomással fölvettem a telefont, az autó könnyen vezethető és dinamikus, a fogyasztása is szuper, arról nem is beszélve, hogy a szélvédőt úgy alakították ki, hogy jobban kilát belőle az ember lánya. Jó a fia is. Az ülés pedig maga a csoda. Kényelmes. Most először úgy szálltam ki az autóból, hogy nem fájt a derekam.
Feldobódva érkeztem meg Szentbékállára, boldogan öleltem magamhoz a gyerekeimet és a rokonokat, hallgattam az egymást túlharsogó élménybeszámolójukat, ami az ebéd alatt is folytatódott, majd egy pillanat alatt sokkot kaptam, mikor megláttam az összepakolt cuccaikat. A kis bringáról elfelejtkeztem. Egyből telefonos segítséget kértem a tesómtól, hogy ő ezt, hogy szokta csinálni? Ja, hogy Mágikus Ülésrendszer? Ühüm. Csak egy húzás és az ülő lapot föl lehet emelni? Ok, kipróbálom.
Tényleg, 40/60 arányban osztható hátsó ülés. A nagyobbikat függőlegesre tudom állítani, akkor oda befér a kis bicikli, a kisebb részre a kisebbik gyerekülésben, a nagy jöhet előre és akkor a csomagtartó még üres. De ez így biztonságos? Persze. Összesen 10 légzsák van az autóban, még az első ülések között is – össze ne üssék a fejüket az elöl utazók, hátul van oldallégzsák az ülésekben.
Igaz, át kellett gondolni, hogy mit hova pakolok az autóban – kis táskák, nagy bőrönd, hátizsákok, de ennek a Magic Seats ülésrendszernek hála még a fél disznó is befért.
Még több érdekesség a hibrid Honda Jazz modellről: https://www.honda.hu/cars/new/jazz-hybrid/overview.html