Hogyan válthatjuk valóra az újévi fogadalmakat?

A világjárvány egyik pozitív hozadéka, hogy egyre kevésbé akarjuk haszontalan dolgokra pazarolni az időnket. Ez pedig jól jön akkor, amikor újévi fogadalmat teszünk.

A legtöbbünknek másképp alakult az elmúlt év, mint ahogy elképzeltük. Igazán nem bánjuk, hogy búcsút intünk 2020-nak, és bízunk benne, hogy az új év kezdete valóban friss lendületet ad a folytatáshoz.

Az amerikaiak 32 százaléka készül január elsején valamilyen újévi fogadalmat tenni, derül ki a YouGov közvélemény-kutató felméréséből, és 76 százalékuk mondja, hogy komolyabban fogja venni az elhatározásait, mint tavaly. Nem túl meglepő, hogy legtöbben az egészségükkel kapcsolatos fogadalomra készülnek. Az egészség mellett az önfejlesztés és az anyagi helyzet javítása szerepel a célok között, ez már a Finder.com vizsgálatából rajzolódik ki.

A krízishelyzetek, mint amilyen ez a mostani világjárvány is, lehetőséget kínálnak az önreflexióra, az életünk értelmének a megtalálására, mondta Eric Zillmer klinikai pszichológus, a Drexel Egyetem neuropszichológiai professzora a Fast Company magazinnak. „Azzal, hogy 2021-re célokat tűzünk ki, elfogadjuk, hogy a pandémia egy lehetőség is arra, hogy bizonyos problémákat megoldjunk. Nem csak kiszolgáltatottan szemléljük a világjárvány alakulását, hanem lépéseket teszünk olyan célok kitűzésével, amelyekben ott a lehetőség, hogy kreatívabbak, boldogabbak és hatékonyabbak legyünk, akár még a járvány ideje alatt is.”

A pszichológus azt javasolja, hogy többféle célt határozzunk meg magunknak. Legyenek álomcéljaink, reális céljaink, és több kisebb vagy közepes célunk is. „Fontos, hogy mindent leírjunk, sőt, ne is tartsuk őket magunkban, mondjuk el a barátainknak a célkitűzéseinket.” Később meg kell engednünk magunknak, hogy átértékeljük őket, és elfogadni azt is, hogy valamelyikkel kudarcot vallottunk. A célok kitűzése, megfogalmazása általában jól működik, fegyelmezetten tartanunk kell magunkat hozzájuk, ugyanakkor megengedni magunknak valamennyi rugalmasságot is, tanácsolja a szakember.