Az idei év rengeteg kihívást tartogatott mindannyiunk számára, és a küzdelmes hónapok után még inkább értékeljük azokat az egészségügyi dolgozókat, akik saját testi épségük kockáztatásával küzdenek a betegek életéért. A Generali Biztosító az év végi ünneplés helyett ezért úgy döntött, hogy ügyfelei és üzleti partnerei közvetett bevonásával a koraszülött babákat elkötelezetten ellátó nővéreket lepi meg decemberben: szaloncukorral, alapvető élelmiszerekkel és tisztítószerekkel érkeztek a gyermekklinikákra, szülészeti osztályokra és igény szerint a nővérek otthonaihoz a vállalat önkéntesei országszerte. Az áldozatos munkát végző ápolók így könnyebb szívvel készülhetnek az ünnepekre.
A kicsiknek szívesen adakoznak a magyarok – most a segítőkön a sor
A biztosító adományozási hajlandóságot vizsgáló reprezentatív felméréséből kiderült, hogy a magyarok csupán 8%-a támogatja a rászorulókat rendszeresen, az önkéntes munka pedig még kevésbé népszerű, így a Generali rendkívül büszke arra, hogy munkavállalóit és ügyfeleit is sikeresen mozgósította a jó ügy érdekében. A válaszadók egyöntetűen úgy nyilatkoztak, hogy a beteg és rászoruló gyermekek támogatását viselik a szívükön leginkább, ha pedig felajánlást tesznek, azt főként anyagi és tárgyi adományok formájában adják. Arra azonban kevesen gondolnak, hogy a kis betegek gyógyulásában kulcsszerepe van az őket ellátók kitartásának és lelki erejének, és ez fokozottan igaz a koraszülött gyermekekre.
Magyarországon minden 11. gyermek jön világra azelőtt, hogy az anyaméhben elérné 37. fejlődési hetének végét. A törékeny kis életek megóvásában kritikusnak számít az első néhány nap, az ebben az időszakban kapott szakszerű ellátás és törődés a kulcsa a korababák túlélésének és a később elérhető életminőség alapjait is ez határozza meg. A korábban érkezett csecsemők gyógyításához speciális, rendkívül költséges orvosi eszközökre és komoly hozzáértésre van szükség, azonban az őket gondozó nővérek részéről is aktív odafigyelést és érzelmi támogatást igényelnek. Mindez óriási felelősséget ró a koraszülötteket ápolókra, így különösen fontos számukra a nyugodt környezet és a megfelelő munka-magánélet egyensúly.
400 nővér, 350 önkéntes, 1 olimpiai bajnok
A Generali ezért idén úgy döntött, hogy az ország koraszülött osztályain dolgozó nővérek ünnepét könnyíti meg egy olyan csomaggal, amelybe a karácsonyi nagybevásárlás legfontosabb hozzávalóit rejtették a vállalat önkéntes munkatársai és tanácsadói. A biztosító az adomány keretében a süteményekhez, év végi menükhöz szükséges alapvető élelmiszereket, szaloncukrot, tisztítószereket válogatták össze, és ezeket juttatták el a Budapest, Debrecen, Szeged, Pécs, Győr és Miskolc szülészeti és nőgyógyászati klinikák koraszülött osztályain dolgozó mintegy 400 nővérnek. A több száz önkéntest a kétszeres olimpiai, világ- és Európa-bajnok kardvívó Szilágyi Áron is segítette az akcióban, aki nagy meglepetést okozott megjelenésével a korababák őrangyalainak.
A Generali egyébként is elkötelezett a hazai koraszülött-ellátás fejlesztése iránt, a THSN (The Human Safety Net, a biztosító globális közösségi kezdeményezése) az Újszülöttekért program keretében évek óta szervez közösségi eseményeket és gyűjtéseket, a befolyt összegekből pedig az egészségügyi intézmények számára szerez be létfontosságú eszközöket, valamint támogatja a szakirányú képzéseket és a kutatás-fejlesztést. Idén ügyfeleinek arra is lehetőséget adott a vállalat, cégcsoport szinten elsőként, hogy a megkötött biztosításaikkal segítsék az ellátóhelyeket: a TöbbMilliós Segítség baleset-biztosítás megkötésével közvetlenül is hozzájárulhattak a babák gyógyításához a biztosítási díj egy bizonyos százalékával. A közös erőfeszítéseknek és az év során szervezett eseményeknek köszönhetően a Semmelweis Egyetem I.sz. Gyermekgyógyászati Klinikája idén több mint 17 millió forint értékű eszköztámogatást is kapott a Generalitól.