A kis ajándék is nagy segítség az online platformra költözött Vörösmarty téri Karácsonyi Vásár kézműveseinek
A koronavírus-járvány következtében idén a karácsonyi vásárok zöme elmarad, vagy más módon valósul meg, mint korábban. A Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásár évtizedek óta a fővárosi adventi időszak fénypontja, amely során évente közel nyolcszázezer látogató válogatott a hazai kézművesek termékeiből, tavaly a Ryanair légitársaság beválasztotta a budapesti karácsonyi vásárt Európa legjobb ünnepi forgatagai közé. A Vörösmarty téri vásár kézműveseinek támogatására Budapest turisztikai szervezete Budapesti karácsony névvel indított kezdeményezése online térben köti össze az árusokat és vásárlóikat.

Az írásos feljegyzések alapján a Kovács család 1878 óta foglalkozik kékfestéssel. Panákné Kovács Mária kékfestő és lányai Annamária és Veronika, akik szintén követik a családi kézműves hagyományokat.
A Budapesti karácsony honlapján hat kategóriában – bőrdíszmű, textil, fa, ékszer, kerámia és dekor – közel ötven, a Magyar Kézműves Szövetség tagjainak munkái közül válogathatnak az érdeklődők. Az alkotók profiljain pedig rövid leírással, fényképekkel és elérhetőségekkel várják a látogatókat, hogy mindenki megtalálhassa a számára megfelelő terméket, ajándékot. A klasszikus elérhetőségek mellett lehetőség van az alkotó honlapjának, webshopjának felkeresésére is.

K. Nagy György fazekas több évszázados múltra visszatekintő fazekas családból származik Nádudvarról. A K. Nagy névben a „K” betű korsóst jelent, a köztudatban ez máig fennmaradt.
A kampány kisfilmjében bepillantást nyerhetnek az érdeklődők az iparművészek műhelyébe és otthoni környezetébe is. A videóban bemutatkozik Panákné Kovács Mária kékfestő és lányai Annamária és Veronika, K. Nagy György fazekas és Pankotai Csaba bőrdíszműves. A Budapesti karácsony honlapján többek között a bábkészítő, bőrműves, faműves, fémműves, keramikus, méhész, papírműves, szappankészítő, üvegműves, virágkötő, textilműves és tűzzománc műves szakmák képviselőivel találkozhatunk.

A mátészalkai bőrdíszműves, Pankotai Csaba 1999 óta foglalkozik egyedi tervezésű és kivitelezésű bőr öltözékek és kiegészítők előállításával, a budapesti Hunyadi téren található műhelyében gyakran felbukkan kutyája, Misi is.
További információ: https://www.facebook.com/budapestchristmasfair
Fotocredit: Budapest Brand Zrt.