Pataki Ági rögtön igent mondott a Stop Abúzus! kampányra. „Mindenféle abúzus ellen fel kell lépni, függetlenül attól, hogy hol és milyen formában jelenik meg. Nem söpörhetjük szőnyeg alá a problémát. A védtelenek nevében fontosnak tartom felszólalni” – mondja Pataki Ági, akit fiatalabb éveiben megpróbáltak abuzálni, de ő nem hagyta magát. „A modellpályán többször is kerültem kellemetlen szituációba, de én határozott vagyok, és tudtam kezelni és hárítani az ügyet, így az életemre semmilyen szinten nem voltak negatív hatással a kísérletek.” Ági együttérez az áldozatokkal, és a zéró toleranciát képviseli. „Nem érdemes méregetni, hogy milyen mérvű és formájú az abúzus, a lényeg, hogy semmilyen körülmények között ne történjen meg!” Az internetes felületen történő abúzus ugyanolyan bántó és fájó tud lenni, mint a fizikai zaklatás. A Central Médiacsoport ezért arra hívja fel a figyelmet, hogy a közösségi médiában, az internetes felületeken is legyünk udvariasak, a kommentjeinkkel ne bántsuk meg a másik embert. Ági a megújult külseje, az ősz haja miatt vált célponttá. „A tavaszi karantén alatt elolvastam Maye Musk életrajzi könyvét. A maga 72 évével ő a világ egyik legidősebb és legsikeresebb modellje, mellesleg ősz hajú. Musk könyve olyan inspiráló hatással volt rám, hogy korábban lényegesnek tartott külsőségeket elengedtem. Például hagytam lenőni a hajamat. Most ősz vagyok, és ez nem mindenkinek tetszik. Amikor megosztottam az első ősz hajú képet magamról az Instagramoldalamon, voltak negatív kommentek, hogy öregít, és nem áll jól. Természetesen a kritikát elfogadom, azzal nincs gondom, megértem, ha valakinek nem tetszik valami, és elmondja, mivel a szabad véleménynyilvánításban hiszek, csak ha bántó szándékkal történik mindez, akkor azt nem tartom helyénvalónak, az ellen fontosnak tartom fellépni.” Áginak van egy taktikája arra, hogyan tudja leépíteni az internetes zaklatókat, akik abban élik ki magukat, hogy másokat bántanak. „Egyszerűen nem reagálom le a negatív kommenteket, így nem adok esélyt arra, hogy elkezdődjön a kommunikáció közöttünk. A jelenlegi természetes ősz hajam egyébként a szűk környezetemnek tetszik, és ez nekem bőven elég ahhoz, hogy boldog legyek.” A filmproducer arra a pillanatra is emlékszik, hogy mikor volt először látható ősz hajjal, és mi volt a kollégái reakciója. „Egy alacsony költségvetésű filmet forgattunk nyáron, és Gáborral beálltunk statisztálni. A főszereplő anyósát játszom az egyik rövid jelenetben. Amikor először levettem a sapkám, akkor látták meg a többiek az új külsőmet. Meglepődtek, mert nem gondolták, hogy ennyire bevállalós vagyok. Néhány nappal később Gerendai Károly születésnapjára voltunk hivatalosak, na, ott már nem mindenki ismert meg. Régi ismerősök simán elmentek mellettem…” – meséli nevetve. Visszatérve az abúzusra, Pataki Ági összegzésként azt mondja, próbáljuk meg kezelni, és ne viszonyuljunk hozzá. De mi is törekedjünk arra, hogy ne válhassunk áldozattá!
A cikk eredetileg a Meglepetés 2020/39-es számában jelent meg.