Kulturális pezsgés a Karinthy Színházban – Márciusban indul a Purim Fesztivál

Emlékeztek még a december-januári Pszichében megjelent, rendhagyó Fahidi Éva-interjúnkra? A március 21-én induló fesztiválon a Sóvirág című táncelőadást is láthatjátok, melyben a 91 éves holokauszt-túlélő asszony az egyik főszereplő.

purim_plakat

Március 21-től 27-éig tart a Karinthy Színház rendezésében először debütáló, és hagyományteremtő céllal megrendezett zsidó kulturális fesztivál. A hét napig tartó eseménysorozat alkalmával műfajok széles választékával várják az érdeklődőket: színházi előadások, táncprodukció, koncertek és gyermekfoglalkozás is szerepel a kínálatban.

Karinthy Márton igazgató elmondta, olyan fesztivált szeretne megvalósítani a Purimmal, amelyen a zsidóság története, életvitele és a hazai jelenléte ismerhető meg többek között a programban szereplő produkciókon keresztül. A fesztivál nem csak budapesti kőszínházak előadásait vonultatja fel, hanem otthont ad független és vidéki társulatoknak is.

A színházi előadások mellett a fesztivál zenei kínálata is gazdag: a fellépők között szerepel az öt testvérből álló Hamsa együttes, a 2004-ben Lauder Iskola növendékeiből alakult Z’mirim, Klein Judit és zenekara, a tradicionális klezmer stílust képviselő Klezmerész, a gyerekeket megcélzó Kispárna Mesezenekar, valamint a magyar, balkáni, cigány és tradicionális zenéket ötvöző Besh o Drom. A fesztivál egyik legjobban várt produkciója a Tünet Együttes Sóvirág című táncelőadása, amelyben Cuhorka Emese és a 90 éves holokauszt-túlélő, Fahidi Éva látható.

Bővebb információért kattintsatok a fesztivál oldalára!

Ez is érdekelhet

Tudtad, hogy a legtöbb cikkünk fizetőkapu mögött van?

Regisztrálj, és nézz meg
5 előfizetői tartalmat
ingyen!