Öt okot is tudunk, amiért érdemes kimozdulni a következő napokban otthonról. Szó szerint lesz minden, mi szem-szájnak ingere filmünneptől kolbászfesztiválig.

Konyha-Nyelv – 8. Budapest Transzfer Nemzetközi Fesztivál

A Petőfi Irodalmi Múzeum nemzetközi, irodalmi fesztiválját nyolcadszor rendezik meg, középpontjában idén a gasztronómia és az irodalom kapcsolata áll. A ma induló Budapest Transzferen többek között kortárs írók kézzel írt receptjeire licitálhattok pénteken (a befolyt összeget jótékony célra ajánlják fel), naponta lesznek gasztro témájú filmvetítések, illetve kerekasztal-beszélgetések például irodalmi szakácskönyvekről vagy éppen a cseh sörök titkáról, emellett pedig tematikus városi sétát is tehettek, melynek során legendás törzshelyekkel ismerkedhettek meg.

Mikor: október 15-18-ig

Az impozáns programfelhozatalról itt, itt és itt tájékozódhattok.

budapesttranszfernemzetkozifesztival

CinemaCity Filmünnep

A Cinema City minden fővárosi és vidéki mozijára kiterjedő, négynapos eseménysorozat alkalmából 2D-s és 3D-s vetítéseken nézhetünk meg 30 különféle filmet. Idén öt produkció debütál premier előtt (Sicario-A bérgyilkos, Machbeth, Anyám és más futóbolondok, Szerdai gyerek, Kókusz kokó-A kis sárkány), három alkotást pedig a FilmÜnnep hetén mutatnak be a mozikban (Bíborhegy, Mélyütés, Fák jú tanár úr! 2). A téli szezonban műsorra kerülő két magyar film kapcsán (Anyám és más futóbolondok a családban, Szerdai gyerek) közönségtalálkozót is szervez a mozihálózat, melyen az alkotók és főszereplők vendégszereplésével neves filmesztéták vezetik a beszélgetést.

Mikor: október 15. és 18. között

Bővebb információt találtok a filmünnepről ezen az oldalon.

#noklapjahu

Art Moments 2015

8. alkalommal rendezik meg Budapesten az Art Moments vizuális művészeti fesztivált. Az idén három fő helyszínen zajló programsorozatot az Art Around Us szlogen köré szervezték, mellyel a minket körülvevő művészet szépségére szeretnék felhívni a figyelmet. Az esemény programjainak célja nemcsak az, hogy rámutassanak a körülöttünk lévő értékekre, hanem az is, hogy új helyeket töltsenek meg művészeti tartalommal.

Mikor: október 15. és 31. között

A programokat ide kattintva olvashatjátok.

artmoments

Szabadulószobák Éjszakája

Az elmúlt években óriási népszerűségre tettek szert a különféle szabadulós játékok – Pór Attila néhány hónapja riportot is írt róluk a Nők Lapjába –, ezért nem csodálkozunk, hogy idén már másodszor rendezik meg a Szabadulószobák Éjszakáját. Október 16-án hosszabbított nyitvatartással és 50%-os kedvezménnyel várnak országszerte, közel 35 helyen. Csapatépítésre vagy baráti kikapcsolódásra kitűnő alkalom lesz a péntek este.

Mikor: október 16.

A részletek és a résztvevő szobák listája miatt kattintsatok ide.

Disznótoros Kolbászfesztivál

Készítsétek fel az ízlelőbimbóitokat, mert a tavalyi sikeren felbuzdulva holnaptól vasárnapig újra lesz Disznótoros Kolbászfesztivál a Vasúttörténeti Parkban. Zene, old timerek, családi programok, kézműves foglalkozások és rengeteg kóstolnivaló vár mindenkit, aki ellátogat hétvégén a fesztiválra

Minden fontos információt itt megtaláltok.

 

Próbáld ki most ingyen!

Regisztrációdért
5 előfizetői tartalmat
megnézhetsz. Te döntöd el, melyiket.