Két nő régi családi fényképeket nézeget, kezében egy kislányt és egy nőt ábrázoló fotó

„Mindenhol több öröm ért, mint otthon” – Amikor az anyánk okozza a legmélyebb sebeket

Mi történik azzal a gyerekkel, akit az édesanyja nem szeret, elhanyagol vagy bántalmaz? És hogyan hat mindez a felnőttkori kapcsolataira? Megyeri Zsuzsanna pszichológus Nem elég jó anyák című könyvében tizenegy nő történetén keresztül mutatja meg, milyen mély nyomokat hagyhat a szeretethiány – és hogyan lehet elindulni a gyógyulás felé.

Nagyon fontos könyv született, amely úgy hiszem, sok nő számára fog vigaszt nyújtani akár azzal, hogy tudják: nincsenek egyedül. Megyeri Zsuzsanna pszichológus, családterapeuta a Nem elég jó anyák című interjúkötetében összesen tizenegy olyan nővel beszélt, akiknek elhanyagoló, érdektelen vagy abúzív volt az anyja.

Hogyan határozta meg egy rossz szülő az embernek nemcsak a gyerekkorát, de a felnőtt életét, a kapcsolódásait, párkapcsolatát, a gyerekvállalási hajlandóságát is? Sebek és traumák, szembenézés és gyógyulás a könyv meghatározó témái. Ám a sok szívszorító történet reményt is ad: még abból az igen keserves helyzetből is fel lehet állni, ha az embert épp az teszi tönkre, aki a világra hozta.

Mit jelent az, ha valaki nem elég jó anya?

Az anyaság eleve egy borzasztóan nehéz kérdés, „valóságos Pandóra szelencéje”, ahogy Zsuzsanna nevezi, hiszen hajlamosak vagyunk cukormázzal leönteni, áhítattal szemlélni ezt a szerepet. Feltétel nélküli szeretetet, és mindenekfelett álló tiszteletet várunk el a gyerektől a szülője iránt, no meg persze síron túl is tartó hálát, amiért az a jó asszony életet adott neki.

Életet, amit senki nem kért. És olyan életet, aminek az elején éppen ő hagyta a saját gyerekét a csávában, fordított neki hátat vagy nézte végig szenvtelenül, ha mások bántották.

Emiatt a felmagasztosított szerep miatt a társadalom java része elvárja, hogy soha senki ne panaszkodjon az anyjára, az „elégtelen” anyák boldogtalan gyerekei gyakran nem is találnak nyitott, értő fülekre, ha a szülőjük igen kifogásolható viselkedéséről beszélnének.

Az anyaság felmagasztosítása belülről megélve is hatalmas nyomást tesz az emberre. „Anyának lenni a legszebb hivatás” – mondjuk kissé álságosan, miközben a nehézségeket eltagadjuk. 

Kapcsolódó: Ez a 4 kérdés elárulja, ha érzelmileg elhanyagoltak gyerekkorodban

Hogy milyen az elég jó anya? Megyeri Zsuzsanna Donald W. Winnicott brit pszichiáter meghatározásából indul ki: olyan, aki elég jól alkalmazkodik a gyereke szükségleteihez. Nem kell tökéletesnek lenni, hangsúlyozza Megyeri, a „probléma ott kezdődik, amikor ez tartós elhanyagolásba, bántalmazásba vagy traumatizáló működésbe fordul”.

A bántalmazás tehát nemcsak a fizikai lehet, ezt fontos kihangsúlyozni, az elhanyagolás ugyanúgy része. A nem elég jó anyaságnak pedig rengeteg arca van.

Hogyan hat az anyai bántalmazás a felnőtt életre?

Az interjúkötetben megszólaló Andrea három éve szakította meg a kapcsolatot a szüleivel, számára ez lett a járható út azután, hogy rengeteg energiát fektetett teljesen hiábavalóan abba, hogy megjavítsa velük a kapcsolatát. Az apja, akit gyerekkorában sokat bántottak, rendkívül indulatos volt, előfordult, hogy ököllel úgy megverte őt, hogy másnapra csupa lila folt lett az arca. Ám mégsem rá haragszik, hanem az anyjára, aki a lányára irányuló csapásokat ridegen szemlélte.

Apjáról azt mondja, ő „a bántáson keresztül tud csak kapcsolódni, ezt az egyetlen módját ismeri az intimitásnak”, ezért ő is csak azt kapta tőle.

Az anyja azonban tudatában volt annak, amit csinál, ő hideg fejjel, számításból követett el dolgokat.

Andrea úgy gondolja, az anyjának alapvető empátiaproblémái vannak. Ez pedig benne okoz ellentmondásos érzéseket, hiszen ha úgy tekint rá, mint akiből alapvetően hiányzik a beleérző képesség, akkor ugyanúgy nem haragudhat rá, mint valakire, akinek az értelmi fogyatékossága miatt nem megy az integrálszámítás. De van, hogy nem tud ennyire objektíven gondolkodni, akkor pedig mély düh emészti.

Kapcsolódó: Feltétlen elfogadás vagy szeretetmegvonás? Orvos-Tóth Nóémi az anyai mintákról

A gyerekkori hatások felnőttkorában is megjelennek: retteg, hogy  ha valamire nemet mond, esetleg nem lesz szerethető. Bár jár terápiába, és igyekszik dolgozni magán, a munkahelyi túlteljesítéssel még mindig problémái vannak.

Az anyjával való viszonya a saját anyaságára is kihatott. Amikor kiderült, hogy kisbabát vár, egy fél napig zokogott, mert attól félt, a szüleihez hasonlóan ő sem fogja tudni szeretni a gyerekét. Szerencsére igen hamar beigazolódott: ez nem így van. A szüleivel való szakítása is részben a gyereke védelmében történt meg. „Nem szép ezt kimondani, de minden nap boldogság, amit nem a szüleimmel kell töltenem.”

Az érzelmi elhanyagolás is sebeket hagy: „Hagyj békén, nem érek rád”

Egy másik, szívszorító történet: Erzsinek akkor jutott először eszébe, hogy az anyukája akár lehetne másmilyen is, amikor egy barátnőnek az édesanyja őszinte kíváncsisággal fordult felé.

Kapcsolódó: Ez a zseniális sorozat darabokra szedi a tökéletes anyaság mítoszát

Odahaza lelkesen beszámolt az élményeiről, mire megkapta: de ráérhet az a másik nő, hogy beszélget vele. Erzsi nem is igazán emlékszik olyan alkalomra, amikor az anyját érdekelte volna, amit neki mesélt. „Egy arcrezdülést vagy szót sem tudok felidézni, amivel felém fordult volna.”

Mit jelent a gyerekkori érzelmi elhanyagolás?

Érzelmi elhanyagolásról akkor beszélünk, amikor a gyerekről gondoskodó felnőttek tartósan nem reagálnak megfelelően az érzelmi szükségleteire. Ez nem feltétlenül jár kiabálással, büntetéssel vagy fizikai erőszakkal: a gyerek azt élheti meg, hogy az érzései nem fontosak, a problémáival magára marad, és hiába próbál kapcsolódni a szüleihez.

Az alkalmi türelmetlenség vagy egy rosszul sikerült szülői reakció önmagában nem azonos a tartós érzelmi elhanyagolással. A visszatérő mintázat, a gyermek szükségletei és a kapcsolat egészének működése számít.

Visszatérő mondat volt az anyja szájából, akármivel ment is hozzá (legyen szó a lelkiismeretesen megtanult házi feladat kikérdezéséről, az érdeklődéséről vagy az iskolai dolgokról): „hagyjál, nem érek rá”. Nagyon jól mutatja a bántás ezerféle arcát, hogy Erzsinek milyen sok időbe telt, amíg ráébredt: az, hogy állandó elutasításban volt része, hogy az anyja egyáltalán nem mutatott semmi érdeklődést iránta, ugyanúgy bántalmazás és rossz.

Erzsi egy másik nagyon kardinális gondolatot is megfogalmaz az interjúban: tisztában van vele, hogy más családokban is vannak rossz szülők, olyanok, akik az övénél sokkal durvább módszerekkel bántják a gyerekeiket. „Tudom, nem ez a legborzasztóbb, ami egy gyerekkel történhet, de azt is tudom, hogy mindenkinek a maga sérelme a legfájóbb, és azt is, hogy ezek az apró sértések össze tudnak adódni és durván befolyásolják a felnőtt életünket.”

Kapcsolódó: Toxikus anya-lánya kapcsolat – 7 jel, hogy akkor boldog, ha te szerencsétlen vagy

Megyeri ZsuzsannaNem elég jó anyák - Felnőtt lányok történetei anyasebekről és a gyógyulás útjairól

Megyeri Zsuzsanna: Nem elég jó anyák – Felnőtt lányok történetei anyasebekről és a gyógyulás útjairól, Booklab, 2026.

Az ő szíve legmélyén egész gyerekkorában egy olyan érzés lapult, amit senkinek nem lenne szabad átélnie: félelem attól, hogy útban lesz. Igyekezett hát nem láb alatt lenni. Hacsak tehette, programot, elfoglaltságot szervezett magának házon kívül, hogy minél kevesebb időt kelljen ebben a rideg környezetben töltenie. „Mindenhol több öröm ért, mint otthon” – írja.

Erzsi története azért is fontos, mert megmutatja: milyen káros és pusztító tud lenni az a fajta elhanyagolás, ami a környezetnek valószínűleg fel sem tűnik. Hogy a külső szemmel akár jelentéktelennek tűnő dolgok is milyen mérgező csomóba tudnak összeadódni. Hiába nőtt fel, lett saját családja, és dolgozott magán, a háttere miatt mind a mai napig problémája van azzal a kapcsolataiban, hogy kérni merje bárki figyelmét.

Az is érdekes, hogyan állt be végül az ő és az anyja kapcsolatukban egy jelentős fordulat azzal, hogy Erzsinek gyereke született. Az édesanyja nagymamaként már egészen más arcát mutatta. Erzsi szerencsésnek tartja magát, hogy hacsak a lányán keresztül is, de átélhetett valami az édesanyjából, ami neki nem adatott meg.

Fel lehet dolgozni a gyerekkori szeretethiányt?

Nagy értéke az interjúkötetnek, hogy nem ment fel senkit, de nem is keres bűnbakokat. Nem kicsinyíti le, nem bagatelleizálja a károkat. Amellett azt is megmutatja, a „nem elég jó” anyaság nem a semmiből lesz, hanem előtörténete van, amit meg kell ismerni ahhoz, hogy megértsük a teljes képet. Nem lesz valaki eredendően rossz. Sok esetben inkább arról van szó, hogy az örökölt rossz mintákat adják ezek az anyák tovább. Nem tudnak szeretetet, melegséget kínálni, mert ők sem kaptak soha.

Azt is láthatjuk a könyvben, hogy a rossz anyaság is változó, van, aki megtanul idővel jobban gondoskodni a gyerekéről, és olyan is, aki képes belátni: hibákat követett el. Reményt is mutat: terápiával, támogató kapcsolatokkal meg lehet gyógyulni még ezekből a traumatikus történetekből is.

Kiemelt kép: Getty Images

Ajánlott videó