túrázók

Alpine divorce – Új szó született a hegyen magára hagyott nők eseteire

Egy közös túra, két eltérő tempó, egy váratlan veszekedés. A párunk egyszer csak eltűnik a kanyarban, mi pedig egyedül maradunk az ismeretlen terepen. Az elmúlt napokban ismét egy magára hagyott nőt kellett az Alpok sziklafalairól lehoznia a hegyimentőknek. A jelenségnek már neve is van: alpine divorce, vagyis alpesi vagy magashegyi válás. Egy ausztriai tragédia pedig megmutatta, milyen súlyos következményei lehetnek az ilyen gondatlanságnak.
  • Nem feltétlenül van figyelmeztető jel, hogy bárki képes lenne ilyet tenni magashegyi körülmények között a párjával
  • Sokkal többet elárulhat, hogyan viselkedik a párunk, amikor valóban szükségünk lenne rá.
  • Mit jelent az alpine divorce, és miért tesz ilyet valaki a társával szélsőséges időjárásban és veszélyes helyen?

Egy nő sírva botorkál egy sziklás hegyi ösvényen. A férfi, akivel túrázni indult, már rég nincs mellette. A februárban TikTokra feltöltött videóhoz azt írta, élete legrosszabb szombatját élte át. A párja egyedül hagyta a hegyekben, ő pedig ekkor döbbent rá, hogy talán sosem volt igazán fontos neki.

A felvételt több mint 19 millióan látták, a hozzászólások között pedig sorra jelentek meg a hasonló történetek. A jelenséget egyre többen nevezik alpine divorce-nak, vagyis alpesi válásnak.

Egy 133 éves történetből jön az alpine divorce

Az elnevezés nem a TikTokon született. Robert Barr író 1893-ban megjelent, An Alpine Divorce című novellájában használta először. A történetben egy férj a svájci Alpokba viszi a feleségét, mert ott akar végezni vele.

Ma a kifejezést arra használják, amikor valaki egy félreeső, nehezen megközelíthető helyen magára hagyja a partnerét. Ez lehet hegyi túra, erdei kirándulás vagy bármilyen helyzet, ahol a másik segítségre szorulhat vagy kiszolgáltatott helyzetben van.

Az alpesi válás nem hivatalos pszichológiai vagy jogi fogalom, és arról sincs megbízható adat, hogy az ilyen esetek valóban gyakoribbá váltak volna. A közösségi médiában viszont egyre nagyobb figyelmet kapnak.

A nő halálra fagyott, a párját elítélték

2025 januárjában a 33 éves Kerstin Gurtner és párja, Thomas Plamberger az ausztriai Großglockner megmászására indult. A 3798 méter magas hegy azonban jóval nehezebb feladatnak bizonyult, mint amire a nő felkészült.

Kerstin kimerült, a körülmények egyre veszélyesebbé váltak. A nála tapasztaltabb férfi végül magára hagyta a csúcs közelében, állítása szerint azért, hogy segítséget kérjen. Mire a mentők megtalálták a nőt, már halott volt: kihűlés következtében vesztette életét.

Az innsbrucki bíróság 2026 februárjában első fokon súlyos gondatlanságból elkövetett emberölés miatt ítélte el a férfit. Öt hónap felfüggesztett szabadságvesztést és 9600 eurós pénzbüntetést kapott.

A bíróság szerint több súlyos hibát követett el: rosszul tervezte meg a túrát, nem fordultak vissza időben, és a segítségkéréssel is késlekedett.

 A férfi vitatta a bűnösségét, és fellebbezett – az eset azonban nagy felháborodást keltett, hiszen egy ilyen enyhe büntetésnek semmiféle elrettentő ereje nincs. 

Az ügy fontos különbségre világított rá. A bíróság gondatlanságot állapított meg, nem szándékos emberölést. A történtek ugyanakkor azt is megmutatták, mekkora felelősséggel jár, ha valaki a nála kevésbé tapasztalt társával indul veszélyes terepre.

alpesi-valas-parkapcsolat-tura-veszely

A Nyugati-Alpokban csodás túrázni, de csak a megfelelő partnerrel, aki többször bizonyította, hogy bajban is bízhatunk benne (Forrás: Getty Images)

Miért képes valaki így magára hagyni a párját a hegyen?

Bruce Y. Lee, a Psychology Today szerzője szerint a háttérben többféle ok állhat. Az egyik az empátia hiánya: ha valaki nem képes figyelembe venni a másik érzéseit és szükségleteit, könnyebben hozhat olyan döntést, amely kizárólag a saját kényelmét szolgálja.

Más esetekben az érzelmek szabályozásával lehet probléma. Egy veszekedés vagy sértődés hatására valaki annyira dühös lesz, hogy egyszerűen faképnél hagyja a társát, anélkül hogy végiggondolná a következményeket.

Különösen figyelmeztető lehet, ha valaki rendszeresen közömbös a párja nehézségeivel szemben, nem segít, amikor szükség lenne rá, vagy gyakran elveszíti az önuralmát. Egyetlen rosszul sikerült túrából persze nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. Az viszont sokat elárulhat egy kapcsolatról, hogyan viselkedik a partnerünk, amikor valami nem a tervei szerint alakul.

Nem kell hegy a bántalmazáshoz

Az alpesi válásról szóló történetek azoknak is ismerősek lehetnek, akik már megtapasztalták, milyen az, amikor a párjuk nem veszi komolyan a határaikat. Amikor nem hajlandó lassítani, pedig a másik kimerült. Amikor kineveti a félelmeit, vagy sértődésből otthagyja egy ismeretlen vagy veszélyesen helyen. Ezek a helyzetek a bizalmat is megrendíthetik, és remek arra, hogy félelemben tartsa a másikat.

A szakértő szerint érdemes figyelni arra, hogyan reagál a társunk, ha segítséget kérünk, vagy ha valami miatt nem tudunk alkalmazkodni hozzá. A közös túráknál pedig különösen fontos, hogy a kevésbé tapasztalt fél képességeihez igazodjunk. Legyen nálunk feltöltött telefon, ismerjük a visszautat, és előre beszéljük meg, mikor fordulunk vissza. Veszély esetén a biztonság az első, szükség esetén pedig mindig profi segítséget kell hívni.

Példátlan összefogással állnak ki a magyar női lapok a nők és gyerekek biztonságáért

2026. október 11-én, a leánygyermekek világnapján (UNICEF) egységesen lecseréltük a borítókat médiafelületeinken, és november 25-éig – a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapjáig – cikkekkel, riportokkal, edukációs tartalommal hívjuk fel a figyelmet az isztambuli egyezmény jelentőségére. Arra kérjük a civileket, a szakmai szervezeteket és a sajtó képviselőit, hogy csatlakozzanak a kampányunkhoz, és egyúttal a Hajnal Edina nőjogi szakértő és Murinai Angéla író által azonos céllal indított petícióhoz, amelyet a cikk készültekor összesen 27 227 ember írt alá. 

Kiemelt kép: Getty Images

Ajánlott videó

Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!