- A frankensteining azt jelenti, hogy valaki a saját ideáljához próbálja formálni a párját.
- A jelenség gyakran akkor jelenik meg, amikor elmúlik a kezdeti szerelem rózsaszín köde.
- A legfontosabb különbség az alkalmazkodás és az irányítás között a másik ember döntési szabadsága.
Más frizura, új ruhák, közös hobbik, egy kis változás itt, némi igazítás ott. Elsőre ártatlannak tűnhet, ha szeretnénk a párunkból a legjobbat kihozni, de könnyen átléphetünk egy határt. A frankensteining nevű párkapcsolati jelenség éppen erre figyelmeztet. Akkor beszélünk róla, mikor már nem elfogadni akarjuk a másikat, hanem a saját elképzeléseinkhez formálni.
„Ha egy kicsit többet sportolna, ha máshogy öltözne, ha társaságibb lenne, ha végre megszeretné a túrázást…” Ismerősek ezek a gondolatok? A legtöbben valószínűleg tudnánk mondani legalább egy dolgot, amin szívesen változtatnánk a párunkkal kapcsolatban. Hiszen senki sem tökéletes, és egy kapcsolatban természetes, hogy időnként alkalmazkodunk egymáshoz.
De mi történik akkor, ha ezekből az apró kívánságokból lassanként egy egész átalakítási terv születik?
Erre a jelenségre használják a frankensteining kifejezést. Az elnevezés Mary Shelley híres regényére utal, amelyben Victor Frankenstein különböző testrészekből alkot egy lényt. A párkapcsolati változat természetesen kevésbé horrorisztikus, de az alapgondolat hasonló: valaki különböző tulajdonságokból igyekszik összeállítani a számára ideális társat.
Mi az a frankensteining, és honnan tudhatjuk, hogy mi is ezt csináljuk?
Sara Sloan házasság- és családterapeuta a VICE magazinnak arról beszélt, hogy bár a jelenség most kapott divatos nevet, valójában régóta jelen van a párkapcsolatokban. A frankensteining lényege, hogy valaki a partnere külsejét, érdeklődési körét vagy szokásait próbálja úgy alakítani, hogy azok minél jobban megfeleljenek a saját elképzeléseinek.
A szakértő szerint érdemes odafigyelni, ha rendszeresen azon kapjuk magunkat, hogy a következő mondat különböző változatai járnak a fejünkben: „Ha csak ezt az egy dolgot megváltoztatná, minden sokkal jobb lenne.”
Persze nem minden változtatási szándék jelent problémát. Ha a párunk egészségtelen életmódot folytat, vagy olyan szokása van, ami mindkettőnkre hatással van, teljesen érthető, hogy szeretnénk beszélni róla. A különbség abban rejlik, hogy segíteni akarunk neki, vagy a saját igényeinkhez szeretnénk igazítani.
A frankensteining egészen hétköznapi helyzetekben is megjelenhet:
- Rendszeresen olyan ruhákat vásárolunk a párunknak, amelyek teljesen eltérnek az ízlésétől, mert szerintünk jobban kellene öltöznie.
- Rá akarjuk beszélni egy másik frizurára vagy hajszínre, mert nekünk az tetszik.
- Ragaszkodunk ahhoz, hogy részt vegyen a kedvenc programjainkon, miközben tudjuk, hogy egyáltalán nem érdekli.
- Folyamatosan kritizáljuk a szokásait, a barátait vagy az érdeklődési körét.
- Abban bízunk, hogy idővel majd olyan emberré válik, aki jobban megfelel az elképzeléseinknek.
Ezek a helyzetek önmagukban nem feltétlenül károsak. Az számít, hogy a másik szabadon dönthet-e, és tiszteletben tartjuk-e, ha nemet mond.
Nem hiszem el, hogy nem tudsz olyan lenni, amilyennek látni szeretnélek! (Forrás: Canva)
Miért akarjuk megváltoztatni azt, akibe beleszerettünk?
A kapcsolat elején gyakran hajlamosak vagyunk idealizálni a másikat. A különbségek izgalmasnak tűnnek, a bosszantó szokásokon nevetünk, és amit később zavarónak találunk, azt kezdetben akár bájos különcségnek is láthatjuk.
Aztán az első nagy fellángolás lassan alábbhagy, és a másik ember a maga valóságában jelenik meg előttünk. Sloan szerint a frankensteining gyakran éppen ebben az időszakban kezdődik.
Ahelyett, hogy elfogadnánk a különbségeket, vagy belátnánk, hogy talán nem illünk össze, inkább megpróbáljuk a párunkat az elképzelt ideálhoz alakítani. Hiszen ez egyszerűbbnek tűnhet, mint szakítani és újrakezdeni az ismerkedést.
Van ebben egy érdekes ellentmondás: sokszor éppen annak az embernek a személyiségét próbáljuk átalakítani, akit eredetileg azért választottunk, mert különlegesnek találtuk.
És minél inkább egy elképzelt jövőbeli változatába szeretünk bele, annál könnyebben válhat a valódi ember csalódás forrásává.
Hol a határ az alkalmazkodás és az irányítás között?
Egy jól működő párkapcsolat természetesen változással jár. Két ember hatással van egymásra, új szokásokat vesznek fel, kompromisszumokat kötnek, és gyakran olyan dolgokat is megszeretnek, amelyek korábban eszükbe sem jutottak. Nem az a probléma tehát, ha szeretnénk, hogy a párunk fejlődjön, vagy ha ő maga változni akar.
A döntő különbség az önkéntesség. Egészen más, ha valaki azért kezd sportolni, mert a társa kedvet csinált hozzá, mint ha folyamatos megjegyzéseket kap a testére, amíg végül beadja a derekát.
Ugyanígy, ha szeretnénk, hogy a párunk több időt töltsön velünk, az teljesen jogos igény lehet. De ha ehhez azt várjuk, hogy mondjon le a saját hobbijairól, barátairól vagy érdeklődéséről, már az önállóságát korlátozhatjuk.
Mit tehetünk, ha magunkra ismertünk?
A frankensteining nem önálló pszichológiai diagnózis, hanem egy új elnevezés egy régóta ismert kapcsolati viselkedésre. Ha felismerjük magunkon, az nem jelenti automatikusan, hogy rossz társak vagyunk, de érdemes átgondolni, milyen elvárásokat támasztunk a másikkal szemben. Sloan szerint a legfontosabb, hogy meghagyjuk a partnerünk önállóságát. Fogadjuk el, hogy nem kell mindenben hasonlítania hozzánk, és nem feltétlenül egyezik azzal a képpel, amit az ideális társról kialakítottunk.
Segíthet, ha feltesszük magunknak a kérdést: valóban a kapcsolatunk szempontjából fontos változást szeretnénk, vagy egyszerűen csak jobban tetszene nekünk a másik egy kicsit másmilyennek?
Azt is érdemes végiggondolni, hogy fordított helyzetben hogyan éreznénk magunkat. Jól esne, ha a párunk rendszeresen megmondaná, hogyan öltözzünk, mit szeressünk, vagy milyen társaságban töltsük az időnket?
Kapcsolódó: 3 jel, hogy túl sokat tűrsz a párod kedvéért
Kiemelt kép: Getty Images
Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!