Amikor a lányom még kisbaba volt, a hátamra csatolva jártam vele Budapest utcáit. Egy nap a városi zaj elől egy temetőbe menekültünk, ahol váratlanul rátaláltam a nyugalomra. Azóta más szemmel nézek ezekre a helyekre: miért ne lehetnének a temetők az élők számára is a feltöltődés szigetei?

A feleségem csütörtökön mindig Bikram-jógára ment, én meg magamra csatoltam egy csehszlovák, csővázas háti hordozót, belepottyantottam a babát, és nekivágtunk a Hegyvidéknek. Ő a hátamon csendesen elnézelődött, de amikor éreztem, hogy a nyakamba folyik a nyála, és hallottam a babaszuszogást, tudtam, hogy elaludt.

Ilyenkor értünk mindig a Farkasréti temető elé. Ahol vagy ránk dudáltak, vagy csöngetett a villamos, vagy éppen flexelték a vasakat. (Nem csak vidéken, Budapesten is állandóan flexel valaki a környezetünkben!) Egy alkalommal gyorsan beiramodtam a temető kapuján, és hirtelen azt tapasztaltam: megérkeztünk a zöldbe, a csendbe, a nyugalomba, a jó levegőre.

Ahol a temető nemcsak a halottaké, hanem az élőké is

A világ számos temetőjében felismerték már, hogy ott nem csak sírdogálni érdemes. Talán a legjobb példa erre Koppenhága. A Nørrebro negyedben fekvő temetőt a helyiek közparkként is használják. Hans Christian Andersen, Søren Kierkegaard és Niels Bohr sírja közelében sétálnak, piknikeznek és pihennek az emberek.

Kapcsolódó: 5 meseszép budapesti kert, ahol ősszel kiszakadhatunk a városi forgatagból

New Yorkban, a Green-Wood temetőben, a hatalmas brooklyni sírkert kulturális központként is működik. Koncerteket, művészeti eseményeket, természetismereti és történelmi sétákat szerveznek. Fontos különbség Koppenhágához képest, hogy a rendezvények engedélyezettek, de az egyéni kocogás, a kerékpározás és a piknikezés tiltott.

Angliában, Bristolban, az Arnos Vale viktoriánus temetőben filmvetítéseket, színházi előadásokat, koncerteket, jógafoglalkozásokat és gyerekprogramokat tartanak. Van kávézó, kiállítótér, és a helyszín magánrendezvényekre is kibérelhető. És akkor már hadd citáljam ide szülővárosom, Ercsi temetőjét is, ahol néhány éve a Felvonási Tünetek színjátszó csapata mutatott be Shakespeare-­drámákat.

A temető, ahol az életről tanulhatunk

Vannak tehát érdekes kezdeményezések.

 

A 2010-es években a Fiumei úti sírkertben is létrehoztak volna egy rekortánpályát, ahol lehetett volna kocogni, futni, végül mégsem valósult meg a terv. Kinek ártanának a futók? Nem tudni. De ha már programok nincsenek, a temető akkor is érdekes. Amikor az alvó babával a hátamon róttam az ösvényeit, megkerestem a híres művészek, sportolók sírboltját.

Antal Imre, a Latabár család, a fiatalon elhunyt autóversenyző, Kesjár Csaba sírja, vagy éppen Bartók Béla nyughelyének megtalálása mind egy-egy alkalom volt arra, hogy felidézzem magamban az életüket és a fontosságukat. De ugyanilyen érdekes a nem híres emberek sírjaira rápillantani. ­Az emlékművek formája és gondozottsága, a feliratok stílusa mind-mind elmond valamit az elhunytról – de a hozzátartozókról is. Arról, hogy az elhunytak szerettek és szeretve voltak. A temető tulajdonképpen az életről mesél.

Ajánlott videó

Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!