- A 15-17. században Európa-szerte embereket állítottak bíróság elé vérfarkasság vádjával, különösen a francia és német nyelvterületeken.
- Sok vádlott kínzás hatására vallotta be, hogy farkassá tud változni.
- Mi táplálta a tömeghisztériát?
A történelem leghírhedtebb koncepciós perei kapcsán az 1692-es salemi boszorkányüldözést emlegetjük elsőként, holott Európában évszázadokkal korábban végigsöpört egy hasonló hisztériahullám. A 15. és 17. század között férfiak és nők százait vádolták azzal, hogy farkassá változnak éjszakánként, emberekre vadásznak és az ördöggel cimborálnak.
A pánik először a mai Svájc területén, Valais vidékén ütötte fel a fejét. A kor emberei a megmagyarázhatatlan tragédiákra, az elhulló jószágokra és a rossz termésekre természetfeletti magyarázatot kerestek – azaz a szerencsétlenségek mögött olyan boszorkányok ármánykodását sejtették, akik képesek az éj leple alatt farkassá változni, és ezzel gyerekekre vagy haszonállatokra vadászni.
Egy korabeli krónikás, Hans Fründ beszámolója alapján az 1428-ban kezdődő üldözések első két évében több mint kétszáz embert küldtek máglyára. A kínvallatásnak alávetett gyanúsítottaktól azt is elvárták, hogy nevezzék meg állítólagos társaikat, így az üldözöttek köre egyre csak bővült. A pánik hamar átterjedt a szomszédos Franciaországra is, ahol Franche-Comté lakóinak valóban meggyűlt a bajuk a helyi farkaspopulációval, ami csak tovább táplálta a hiedelmet.
A leghírhedtebb vérfarkasperek
Az egyik első, hivatalosan dokumentált vérfarkasperre Franche-Comtéban került sor 1521-ben. Egy állítólagos farkastámadás után három helyi férfi – Michel Verdun, Philibert Montot és Pierre Bourgot – került a vádlottak padjára.
Az inkvizítorok kínvallatásnak vetették alá a férfiakat, mígnem ketten a gyötrelmek hatására beismerték, hogy valóban vérfarkasok. Azt állították, hogy megtagadták Istent, az ördög szolgálatába álltak, és egy különleges kenőcs segítségével változtak farkassá. Mindhármukat máglyán végezték ki – köztük azt a férfit is, aki soha nem vallotta magát bűnösnek.
(Forrás: Getty Images)
Hasonló vádak pecsételték meg egy szegénységben élő remete, Gilles Garnier sorsát is, akit gyerekgyilkossággal és kannibalizmussal vádoltak. A férfi a bíróság előtt azt állította, hogy találkozott az erdőben egy furcsa, sötét ruhát viselő alakkal, aki megajándékozta őt egy különleges, farkaserőt kölcsönző kenőccsel, melynek hatására végül elkövette a gyilkosságokat.
Kapcsolódó: Négyéves volt a salemi boszorkányperek legfiatalabb áldozata
De nem minden gyanúsított jutott máglyára. Caroline Oates folklórkutató Franche-Comté pereit vizsgálva olyan ügyeket is talált, amelyekben bizonyíték híján felmentették a megvádolt embereket – bár ezekből volt a legkevesebb.
Jacques Roulet például azért menekült meg, mert a bíróság elmebetegnek nyilvánította. Másoknak nem volt ilyen szerencséjük. Egy német lakos, Stubbe Peeter kivégzése a korszak egyik legbrutálisabb büntetése volt: hosszú kínvallatás után kerékbe törték, lefejezték, holttestét elégették, majd levágott fejet egy farkast ábrázoló jelképpel együtt karóra tűzték, hogy elrettentsék a hasonló bűnök elkövetőit.
Jótét „vérfarkas”
A vérfarkasláz még a 17. század végén is tombolt Európában. A mai Lettország és Észtország területén fekvő Livóniában egy Theiss nevű idős férfi 1691-ben kijelentette, hogy vérfarkas, de hallani sem akart arról, hogy az ördögöt szolgálná. Önmagát és társait „Isten kutyáinak” nevezte, olyan védelmezőknek, akik az emberiséget szolgálják.
Kapcsolódó: Az igazi farkasember évekig élt egy falkával az erdőben
A gyógyítóként is ismert Theisst végül népi mágia gyakorlása miatt száműzte a bíróság, így viszonylag kevéssel megúszta. A szintén livóniai, mindössze 18 éves Hans története tragikusabb véget ért. Az 1651-ben vádlottak padjára ültetett fiú végül bevallotta, hogy egy ismeretlen férfi harapásától változott farkassá, és úgy hitte, támadója maga volt a Sátán. Azonnal halálra ítélték.
A tömeg képzelt ellenségei
Hogy pontosan miért hittek ennyien a vérfarkasok létezésében, arról máig vitáznak a kutatók, bár a jelenség hátterében vélhetően ugyanazok a társadalmi és pszichológiai mechanizmusok álltak, amelyek a boszorkányüldözéseket is táplálták. A vallási fanatizmus, a járványok és háborúk okozta társadalmi bizonytalanság, valamint a falvak környékén élő, olykor valóban veszélyt jelentő farkasok jelenléte együttesen erősíthették a természetfeletti fenyegetésekbe vetett hitet.
A bizonytalanságban a közösség peremén élő kívülállók – koldusok, remeték, mentális betegséggel élők vagy újonnan érkezők – voltak a legnagyobb veszélyben. A gyanút a kihallgatások során kikényszerített vallomások látszólag igazolták, ám ezek jelentős része sorozatos kínvallatás közepette született, amikor a vádlottak számára a beismerés tűnt az egyetlen kiútnak a szenvedésből – függetlenül az elmondottak valóságtartalmától.
Ez is érdekelhet: New England-i vámpírpánik és Mercy Brown különös esete
Kiemelt kép: AI
Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!