Reggeli csúcs, a suli tőlünk ilyenkor negyven perc, ebből harmincöt masszív dugóban, pattanásig feszülnek az idegeink minden reggel, hogy beérünk-e. Erdei földút, normál napokon élvezettel hajtok át rajta, évekig lestük a medvetestű kutyát az utolsó házban, a rozsdás kapu mögött.
Ám a rohanós napokon minden az ellenségem, beleértve a gödröket, kátyúkat, az araszolva közlekedő mindenfajta élőlényt, jelzőlámpákat, és egyébként is nyilvánvaló, hogy a világ összeesküdött a kapkodva készülődő, nyomorultul fáradt anyák ellen. Ilyenkor nagyon erősen koncentrálok, hogy ne hangosítsam ki, ami a fejemben zajlik, mert ugye nicht vor dem Kind. Nem mindig sikerül.
Esténként viszont, amikor bekapcsolom a tévét, vagy végigpörgetem a közösségi médiát, azon csodálkozom, minek is igyekszem annyira, hiszen hiú ábránd, hogy megvédjük a kiskorút a ronda szavaktól, mert – hacsak nem egy barlangban él valaki – a nap minden órájában ömlik rá a kegyetlenül nyers beszéd. Nem vagyok álszent, magam sem a magas irodalmi nyelvezetet használom, főleg a reggeli rohanás árt a minőségnek.

De ami néhány megosztó poszt alatt megy a neten, arra azért kikerülhetne a tizennyolcas karika. Az igazán fura, hogy már a szemünk sem rebben, fel sem háborodunk, annyira hozzászoktunk, ha
káromkodva küldik el egymást a kommentelők, élesen bírálva a másik profilképét, a neten fellelhető múltját és családtagjait.
A durvaságnak ma komoly figyelemértéke van. Ami hangosabb, élesebb, bántóbb, arra felkapjuk a fejünket. A felháborodás működik, a sértés terjed, a csontig hatoló posztokat megosztják a neten, a konfliktust pedig szeretjük végignézni, persze csendben, nehogy nekünk is beszóljanak.
Kapcsolódó: „Indokolatlanul dühös és csúnyán beszél. Mi lehet a baj?” – Vekerdy Tamás válasza
Közben pedig próbáljuk arra nevelni a gyereket, hogy beszéljen szépen, és legyen udvarias. Ja, hogy a suliban is csúnyán beszélnek, és a tanár is kiabál? Akkor mit mondjunk? Ne figyelj oda arra, amit a felnőttek beszélnek?
Próbálok példát mutatni. Holnap újra nekivágok a földútnak, ott majd kiderül, mennyire sikerül.