- Nincs egyetlen személyiségtípus, amely alapján megbízhatóan felismerhető lenne egy későbbi iskolai lövöldöző.
- A fenyegetés, az erőszakos tervek megosztása és a fegyverek iránti hirtelen érdeklődés olyan jelzés lehet, amelyet mindig komolyan kell venni.
- A leghatékonyabb megelőzés nem pusztán biztonsági intézkedésekből, hanem szakértői kockázatértékelésből, lelki támogatásból és a fegyverhez jutás korlátozásából áll.
2026. szeptember 23-án rendőröket riasztottak a gyöngyösi Berze Nagy János Gimnáziumhoz. Az első hírek fegyveres fenyegetésről és diákok elfogásáról szóltak. Szerencsére ezeket az információkat később nem erősítették meg.
A Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság annyit közölt, hogy a Gyöngyösi Rendőrkapitányság közveszéllyel fenyegetés miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen. Szókovács Péter polgármester azt írta, hogy a fegyveres fenyegetésről megjelent korábbi híradás nem felelt meg a valóságnak. Lövöldözés, fizikai támadás vagy bizonyított fegyverhasználat tehát nem történt, az ügy részleteit jelenleg is vizsgálják, ahogy arról a 24.hu is beszámolt.
Gyöngyösön nem történt iskolai lövöldözés ezúttal, ám a rendőri kivonulás és a fenyegetés híre megmutatta, milyen gyorsan pánik alakulhat ki egy iskolában, és mennyire fontos, hogy az ilyen jelzéseket egyszerre kezeljük komolyan, higgadtan és pontosan.
Nem létezik tipikus iskolai lövöldöző
Amikor egy tragédia után megjelennek az első fényképek az elkövetőről, sokan ugyanazt kérdezik: hogyan nem vette észre senki, mire készül? A következő kérdés pedig rendszerint az, hogy milyen ember képes ilyesmire.
A kutatások egyik legfontosabb következtetése azonban az, hogy nem létezik egyetlen megbízható pszichológiai profil az iskolai lövöldözőkre. Nem lehet frizura, öltözködés, zenei ízlés, magányosság vagy egy diagnózis alapján megállapítani, hogy ki fog erőszakot elkövetni.
Az elkövetők háttere, motivációja túlságosan különböző ahhoz, hogy egyetlen személyiségtípus rajzolódjon ki az esetek mögött.
A szakemberek ezért ma már kevésbé azt kutatják, hogy milyen az elkövető személyisége, inkább azt vizsgálják, milyen út vezethet el addig, hogy egy diák fegyvert fogjon a saját iskolatársaira.
Ez fontos különbség. A profilalkotás könnyen megbélyegezheti a visszahúzódó, különc vagy pszichés nehézségekkel küzdő gyerekeket, miközben a valódi veszélyt nem feltétlenül ismeri fel.
Van, hogy az erőszak a semmiből érkezik
Az iskolai támadások mögött nincs egyetlen közös ok, a vizsgálatokban azonban újra és újra felbukkannak bizonyos elemek. Ilyen lehet a mélyen megélt sérelem, a megaláztatás, az elutasítás, egy családi vagy iskolai krízis, az öngyilkossági gondolatok, valamint az a vágy, hogy az elkövető bosszút álljon, visszaszerezze az irányítást vagy végre észrevegyék.
A sérelem lehet valós, eltúlzott vagy félreértelmezett.
Önmagában a bántalmazás, a kiközösítés vagy egy szakítás természetesen nem vezet erőszakhoz. Fiatalok tömegei élnek át fájdalmas elutasítást anélkül, hogy bárkinek ártanának. A kockázat akkor növekedhet, amikor több tényező találkozik: a sérelem rögzül, a fiatal egyre többet foglalkozik a megtorlással, az erőszakot megoldásként kezdi látni, konkrét tervet készít, és eszközhöz is hozzáfér.
Az iskola az elkövető számára gyakran nem véletlenszerű helyszín: ott élte meg a sérelmeit, ott találhatók azok, akiket felelősnek tart, és ott remélheti a legnagyobb figyelmet.
A mentális betegség nem magyaráz meg mindent
Az iskolai lövöldözéseket gyakran automatikusan mentális betegséggel magyarázzuk. Ez azonban félrevezető, és súlyosan megbélyegezheti a pszichés problémával élő embereket.
A pszichés betegséggel élők túlnyomó többsége nem veszélyes másokra, sőt gyakrabban válik bántalmazás áldozatává. Az elkövetők egy részénél valóban jelen lehet depresszió, öngyilkossági késztetés, személyiségzavar vagy más súlyos nehézség, de ezek mindig szélesebb környezeti és viselkedési tényezőkkel együtt értelmezhetők. A kutatások szerint a fegyveres támadások gyakoriságát nem egy társadalomban előforduló mentális betegségeinek aránya, hanem sokkal inkább a fegyverek hozzáférhetősége befolyásolja.
Hasonlóan félrevezető magyarázat az erőszakos videójátékok hibáztatása. A kutatási eredmények nem támasztják alá, hogy ezek önmagukban iskolai lövöldözővé tennének valakit.
A fenyegetés sokszor segélykérés is lehet
Az egyik legfontosabb felismerés, hogy az elkövetők jelentős része a támadás előtt valamilyen formában közli a szándékát. Üzenetet küld, bejegyzést tesz közzé, rajzot készít, listát ír, célzást tesz egy barátjának, vagy részleteket oszt meg a tervből. A szakirodalom ezt kiszivárogtatásnak nevezi.
Egy tömeges támadásokat vizsgáló kutatásban az elkövetők közel fele előzetesen kommunikálta ártó szándékát.
A kutatók szerint ez az a kritikus pillanat, amikor lelki segítséggel, iskolai beavatkozással és szükség esetén rendőri intézkedéssel még megállítható lehet a folyamat.
Ez nem jelenti azt, hogy minden dühös mondat mögött kész támadási terv áll. Egy veszekedés közben elhangzó indulatos kijelentés nem ugyanaz, mint amikor valaki konkrét célpontokról, időpontról, fegyverről vagy támadási módról beszél. A különbséget azonban nem egy megrémült osztálytársnak vagy egyetlen pedagógusnak kell eldöntenie.
A tinédzserkori agresszió figyelmeztető jeleit érdemes ismernünk, de nem azért, hogy gyanakodva figyeljünk minden kamaszra. A cél az, hogy észrevegyük, amikor egy fiatal viselkedése hirtelen és aggasztóan megváltozik.
Milyen jeleket kell komolyan venni?
Önmagában egyik jel sem bizonyítja, hogy valaki támadásra készül. Különösen fontos azonban a segítség és a szakértői értékelés, ha több aggasztó viselkedés egyszerre jelenik meg:
- konkrét személyek vagy az iskola elleni fenyegetések;
- fegyverek megszerzésének vagy használatának tervezése;
- célpontok, időpontok, útvonalak vagy támadási forgatókönyvek készítése;
- korábbi iskolai támadók idealizálása és utánzásuk emlegetése;
- erőszakos szándék megosztása üzenetben vagy a közösségi médiában;
- súlyos krízis, reménytelenség vagy öngyilkossági gondolatok;
- hirtelen búcsúzkodás, javak elajándékozása vagy végső üzenet készítése.
A megfelelő reakció nem a nyilvános megszégyenítés és nem is a puszta kizárás. A fenyegetést jelenteni kell, majd képzett szakembereknek kell felmérniük, van-e mögötte szándék, terv, eszköz és közvetlen veszély.
Nem elég fémdetektort tenni a bejáratokhoz
Nem elég az iskolai lövöldözés megelőzéséhez a fémdetektor a kapunál (Forrás: Unsplash/Graficon Stuff)
A tömeges iskolai támadásokat átélt országok tapasztalata szerint akkor már rég késő a megelőzéshez, ha egy gyerek fegyverrel a táskájában érkezhet az iskola épületéhez.
Az Egyesült Államokban elterjedtek a multidiszciplináris fenyegetésértékelő csoportok. Ezekben pedagógus, iskolapszichológus, gyermekvédelmi szakember és szükség esetén rendőr dolgozik együtt. Nem azt próbálják megjósolni, ki „néz ki veszélyesnek”, hanem azt vizsgálják, hogy az adott fiatal tett-e konkrét lépéseket az erőszak felé, milyen krízisben van, hozzáférhet-e fegyverhez, és milyen beavatkozással csökkenthető a veszély.
A kutatások szerint a megfelelően alkalmazott fenyegetésértékelés segíthet úgy kezelni a súlyos jelzéseket, hogy közben kevesebb diákot büntessenek vagy zárjanak ki automatikusan az iskolából. A cél nem elsősorban az elkövetőjelöltek felkutatása, hanem a bajba került fiatal és környezete számára működő megoldás kidolgozása.
Ehhez biztonságos bejelentési lehetőség, elérhető iskolapszichológus, a bántalmazás következetes kezelése és olyan iskolai légkör szükséges, amelyben egy diák meri jelezni, ha társának veszélyes terveiről hallott.
A fegyverhez való hozzáférés döntő különbség
Magyarországon a lőfegyverek megszerzése és tartása jóval szigorúbb engedélyekhez kötött, mint az Egyesült Államok számos tagállamában. Ez jelentős védőfaktor, de nem teszi feleslegessé az éberséget. Egy fiatal hozzáférhet családtag legálisan tartott fegyveréhez, illegális eszközhöz vagy más, súlyos sérülés okozására alkalmas tárgyhoz is.
A 2025-ös grazi tragédia után azt is megvizsgáltuk, milyen szerepe lehet a fegyvertartás szabályozásának az iskolai lövöldözések megelőzésében. A nemzetközi tapasztalat egyik legvilágosabb tanulsága, hogy a szándék és a halálos eszköz találkozása tesz egy krízist tömeges tragédiává. A fegyverek biztonságos, elzárt tárolása ezért nem pusztán magánügy, hanem megelőző intézkedés.
A felkészülés sem kelthet állandó rettegést
Az iskoláknak szükségük van vészhelyzeti tervekre, a pedagógusoknak pedig tudniuk kell, hogyan védhetik a gyerekeket. Az Egyesült Államok tapasztalatai ugyanakkor arra is figyelmeztetnek, hogy a túlságosan valósághű, színlelt lövésekkel, álarcos támadóval vagy előzetes figyelmeztetés nélkül végzett gyakorlatok traumatizálhatják a diákokat. Ugyanakkor az Amerikai Pszichológiai Társaság szerint a lezárási gyakorlatok növelhetik a felkészültség érzését, a sokkoló szimulációk azonban félelmet és lelki terhet okozhatnak.
A felkészítésnek ezért életkorhoz illeszkedőnek, előre bejelentettnek és támogató jellegűnek kell lennie. Ha pedig a legrosszabb mégis megtörténik, a sérültek gyors ellátása életet menthet. Korábban arról is írtunk, hogyan tanítják egyes amerikai iskolákban a lőtt sebek sürgősségi ellátását. Mindez azonban csak az utolsó védelmi vonal. A legfontosabb feladat továbbra is az, hogy a támadásig vezető folyamatot jóval korábban megszakítsuk.
Nem pánikra, hanem figyelemre van szükség
A gyöngyösi gimnáziumban nem történt lövöldözés, és a nyilvánosságra került információk alapján egyelőre az sem állítható biztosan, hogy valódi fegyver volt az ügyben. A rendőri intézkedés mégsem volt felesleges: egy iskolával kapcsolatos fenyegetést nem lehet legyintéssel elintézni.
A tanulság sem az, hogy mostantól minden dühös vagy magányos kamasztól félnünk kell. Éppen ellenkezőleg. Olyan felnőttekre és intézményekre van szükség, amelyek a fenyegetést komolyan veszik, de a gyereket nem veszítik szem elől. És nem várják meg, amíg a kétségbeesésből terv, a tervből pedig tett lesz.
A legtöbb tragédia előtt sok apró jelzés érkezik különböző emberekhez. A valódi biztonság azon múlik, képesek vagyunk-e ezeket időben összerakni, megosztani egymással.
Kapcsolódó: Egymilliós nézettsége lett a kis majomnak, aki kimondja, amit a legtöbben nem merünk
Fotó: Unsplash
Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!